Zárt ajtók mögött szervez új pártot.
A korábbi MTA-elnök és oktatási miniszter szerint a Fideszt egy
középen álló, jobboldali párt válthatja le, amely nyitott a nemzeti
liberalizmus és a baloldal irányába is. Zárt ajtók mögött fogott egy
ilyen párt szervezésébe.
„Kétségtelenül szüksége van az országnak a mai kormánypárt helyére lépő jobbközép, kereszténydemokrata, szabadelvű, konzervatív pártra. Azt is mondhatnám, hogy az Európai Néppárthoz erősebben kötődő, politikai vonalát világosan megjelenítő szerveződésre lenne szükség, amely ragaszkodik az európai alapelvekhez, a jogállamiság fennmaradásához.”Pálinkás József ismét, ezúttal a balliberális Hírklikknek adott interjúban ismerte el: új, jobbközép párt szervezésén dolgozik párton kívüli és pártpolitikusokkal. Azt mondja, ezzel a tervezett új párttal meg lehet majd teremteni a kiegyensúlyozott politizálás feltételeit, ahol négy politikai erő különböző koalíciókba tömörülve tudná kormányozni Magyarországot, megteremtve a békés politikai váltógazdaság feltételeit.
Fotó: MTI/Rosta Tibor
https://csakegymondat.blogstar.hu
Kár erölködni!Az a spiritusz, ami Orbán birtokában van, hiányzik a jelenleg szóba jöhető kínálatból!
VálaszTörlésBiztos, hogy jól átgondolta?.... Igazodni annak a néppártnak az irányvonalához, amelyik egyre erőteljesebben fordul szembe az igazi európai értékekkel, és éppen most borul keblére a "görögdinnye"-zöldeknek, és az ultra liberálisoknak?!
VálaszTörlés