Etarget -közép

Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen

Kovács Zoltán kemény válasza a BBC-nek.
Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen, amiért a maga útját követi, de a kormányt már nem érdeklik a politikai vélemények; a leghatékonyabb módját próbálja választani az új típusú koronavírus-járvány kezelésének – hangsúlyozta Kovács Zoltán szerdán, a BBC-nek adott interjújában.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a brit közszolgálati tévécsatorna Hard Talk című műsorában azt mondta, hogy a sokak által bírált, úgynevezett felhatalmazási törvényre azért volt szükség, mert “ismeretlen ellenséggel állunk szemben”, és a jogszabály lehetővé teszi gyors és határozott intézkedések meghozatalát. Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy az Országgyűlés bármikor visszavonhatja a különleges felhatalmazást, amikor úgy ítéli meg, hogy véget ért a válság. Aláhúzta emellett, hogy van négy másik olyan európai ország is, ahol nem előre megszabott határidőhöz kötött a felhatalmazás hatálya. Kovács Zoltán rámutatott, hogy a magyar kormány az elmúlt tíz évben folyamatosan bírálatok kereszttüzében állt, többek között a nyugat-európai sajtó, illetve az Európai Parlament (EP) baloldali és liberális frakciói részéről. Kiemelte azonban, hogy ezzel szemben Věra Jourová, az Európai Bizottság illetékes tagja előző nap azt mondta, hogy a vitatott magyar jogszabály nem ellentétes az uniós joggal. Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány számára a magyar lakosság egészségének, biztonságának és érdekeinek védelme az első. Hozzátette: a járvány során eddig sikerült elkerülni azokat a problémákat Magyarországon, amelyeket az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Spanyolországban nem, ezen államok kormányai ugyanis nem tudtak határozott intézkedéseket hozni, amikor szükség lett volna rá.

Megjegyzések