A volt miniszterelnök kendőzetlenül válaszolt!
Az a környezet, amiben a nyolcvanas években van Magyarország, 1947-től nézve egy folyamat végeredménye. Interjú.
„Most, amikor
készültem erre a beszélgetésre, fogalmazódott meg bennem, hogy a
történelem mindig kitermel olyan személyiségeket, akik egy bizonyos
korszak meghatározó alakjai lesznek. Az életpályáját ismerve úgy
gondolom, hogy ön is egy ilyen kiválasztott személy, mégpedig azáltal,
hogy Magyarország miniszterelnökeként 1989-ben levezényelt egy olyan
rendszerváltást, ami vér nélkül zajlott le. Milyen adottságai voltak,
vannak ahhoz, hogy ezt meg tudta tenni?
Két vagy talán még több síkon is érdemes ezt a kérdést közelíteni. Az egyik a személyes oldala, majd erről később mondanék pár szót, a másik az adott társadalmi, politikai légkör, rendszer, közeg, amiben ez az ország a nyolcvanas évek közepén leledzett. Ezt tartom előbbre valónak, ezt a környezetet, hiszen hozzám hasonló felkészültségű közgazdász, energiával teli fiatal szakember nagyon sok volt. Az a környezet, amiben a nyolcvanas években van Magyarország, 1947-től nézve egy folyamat végeredménye. Sok mindent átélt ország, sok csalódás, kiábrándultság, kilátástalanság jellemzi, és ha dátumokhoz kell kötni, akkor meghatározó eseményláncokra fűzhető fel ez az állapot.
1947 után, amikor egypártrendszerré alakul a II. világháború után kibontakozó éppen sarjadó demokrácia és a még polgárosodó Magyarország nagyon hamar szembetalálja magát a sztálini, a marxizmusból a legrosszabb oldalát mutató, zsarnoki jegyeket magán viselő gyakorlattal. Nem véletlen, hogy a Kelet-Közép-Európa történelmével foglalkozó emberek Rákosit és csapatát Jóska bácsi legjobb, leghűségesebb tanítványaiként jellemezték, túl akartak tenni még Sztálinon is, hogy elnyerjék a moszkvai főnökségnek, magának Sztálinnak a támogatását. Ez a zsarnoki magatartás az, amit gyerekként már fel tudok fogni.
Az ötvenes évek második felében?
Nem, még az elsőben. Ha becsukom a szemem, látom a füstgomolyagot, a nádtetős házunkat meggyulladni és leégni. És nagyon jól emlékszem azokra az eseményekre, amelyekkel megmérgezték a lelkeket és tönkretették a becsületes dolgozó emberek életét, a parasztságot.”
 |
| 24.hu |
Két vagy talán még több síkon is érdemes ezt a kérdést közelíteni. Az egyik a személyes oldala, majd erről később mondanék pár szót, a másik az adott társadalmi, politikai légkör, rendszer, közeg, amiben ez az ország a nyolcvanas évek közepén leledzett. Ezt tartom előbbre valónak, ezt a környezetet, hiszen hozzám hasonló felkészültségű közgazdász, energiával teli fiatal szakember nagyon sok volt. Az a környezet, amiben a nyolcvanas években van Magyarország, 1947-től nézve egy folyamat végeredménye. Sok mindent átélt ország, sok csalódás, kiábrándultság, kilátástalanság jellemzi, és ha dátumokhoz kell kötni, akkor meghatározó eseményláncokra fűzhető fel ez az állapot.
1947 után, amikor egypártrendszerré alakul a II. világháború után kibontakozó éppen sarjadó demokrácia és a még polgárosodó Magyarország nagyon hamar szembetalálja magát a sztálini, a marxizmusból a legrosszabb oldalát mutató, zsarnoki jegyeket magán viselő gyakorlattal. Nem véletlen, hogy a Kelet-Közép-Európa történelmével foglalkozó emberek Rákosit és csapatát Jóska bácsi legjobb, leghűségesebb tanítványaiként jellemezték, túl akartak tenni még Sztálinon is, hogy elnyerjék a moszkvai főnökségnek, magának Sztálinnak a támogatását. Ez a zsarnoki magatartás az, amit gyerekként már fel tudok fogni.
Az ötvenes évek második felében?
Nem, még az elsőben. Ha becsukom a szemem, látom a füstgomolyagot, a nádtetős házunkat meggyulladni és leégni. És nagyon jól emlékszem azokra az eseményekre, amelyekkel megmérgezték a lelkeket és tönkretették a becsületes dolgozó emberek életét, a parasztságot.”
Az eredeti, teljes írást itt
olvashatja el.
"Ötszáz, bizony, dalolva ment
VálaszTörlésLángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd"
Mindig akad aki beáll "éltetni".
Németh M. is, aztán öregkorára "megtér".