Aki szeretne némi betekintést nyerni a titkosszolgálatok világába, a
szakemberek munkájába, az jól teszi, ha olyan könyveket olvas, amelyeket
volt hírszerzők, elhárítók írtak. Az egyik ilyen alapmű John le Carré
könyve, A kém, aki bejött a hidegről. A szerző a brit hírszerzésnél és
elhárításnál is dolgozott műveleti területen, mielőtt írni kezdett. Első
bestsellerének címe a brit titkosszolgálati szlengben azokra az
ügynökökre utal, akik hosszú, ellenséges területen folytatott fedett
munka után visszatérnek országukba, szolgálatuk védett, meleg
biztonságába.
Az olvasónak úgy tűnhet, hogy ez a világ a hidegháború lezárultával, a hírszerzési technika robbanásszerű fejlődésével együtt végleg lezárult, a múzeumok polcaira került, esetleg romantikus írók fantáziájában él tovább.
Kétségtelen, hogy a tömegkommunikáció, az internet világméretű elterjedésével együtt új eszközök is kerültek a titkosszolgálatok kezébe. A nagy és gazdag országok szolgálatai óriási összegek felhasználásával építettek ki olyan globális információgyűjtő, -elemző rendszereket, amelyekről javarészt csak másodlagos hírek szivárognak ki.
Elhíresült, hogy az Egyesült Államok az angolszász világba telepített lehallgatórendszere, az„öt szem”, gyakorlatilag bolygónk egészét megfigyelés alatt tartja. A dollármilliárdokból kiépített és fenntartott rendszer előtt nyitottak a mobil- és műholdas telefonokon folytatott beszélgetések, üzenetek, az interneten továbbított adatok, információk. A keletkező milliárdnyi metaadatot kezelő szoftverek hatékonysága a fantasztikus filmek világát idézi.
Ám az emberi tényezőt ezek a csúcstechnikát képviselő rendszerek sem tudják tökéletesen kizárni. Elég egy WikiLeaks-botrány, egy Edward Snowden-ügy, és kiderül, hogy a rendszert működtető, karbantartó ember önmagában is kockázati tényező. Az egy dolog, hogy kiderül, kikre dolgozik a rendszer, szövetségesek közti bizalom rendül meg, ami komoly politikai károkat okoz.
A probléma másik része, hogy a kevésbé gazdag, a kutatás-fejlesztésben még néhány lépcsővel lejjebb lévő, ám a világpolitikában globális szerepre törekvő államok, megismerve a rendszer működését, hibáit, hatékonyabbá tehetik védekezésüket, olcsóbbá a saját technikai fejlesztésüket. Elég, ha a volt amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség alkalmazottja, Snowden oroszországi fogadtatására gondolunk. Mások pedig olcsóbb, kézművesnek tűnő, ám nem kevésbé hatékony eszközöket fejlesztve igyekeznek felvenni a versenyt.
Emlékezzünk egyes kínai mobiltelefonok kitiltására az Egyesült Államokból. Nyilvánvaló, hogy az olcsó okostelefonok mindenhova bejutnak tulajdonosaik zsebében, és „okosságuk” mélysége, célirányossága, hatékonysága még beláthatatlan. Ahogy az ellenük való védekezés is egyre nehezebb a mai, technológia által vezérelt világunkban.
A technikai-informatikai hírszerzés mindenhatóságába vetett hit 2001. szeptember 11-én kapott egy mély, máig tátongó sebet. Kiderült ugyanis, hogy az Oszama bin Laden által irányított al-Kaida úgy szervezte meg az összehangolt, döbbenetes erejű támadását New York ellen, hogy a technika sehol nem jelezte az akció hónapok, sőt évek óta tartó előkészületeit.
Utólag kiderült, hogy a mobil- és internetes kommunikáció tudatos kiküszöbölésével a terroristák láthatatlanok voltak a rendszer „szemei” számára. Sőt, maga Bin Laden a támadás után közel tíz évig tudott rejtőzni szinte az egész világ elől – úgy, hogy súlyos vesebetegsége miatt rendszeres kezelésre szorult, de az elektrotechnikai berendezések használatának kizárásával, zárt futárrendszerével sikeresen kerülte el a lebukást, mígnem az emberi tényező lett neki is a végzete.
A döntően technikai hírszerzésre alapuló titkosszolgálati munka gyengeségeire, sebezhetőségére a politikusok is ráébredtek. Noha a technika nyújtotta előnyök kétségtelenek, amelyekről lemondani nem lehet, de önmagukban használva őket gyakran nem produkálják a kívánt eredményt. A szegényebb vagy egyszerűen a régi, klasszikus titkosszolgálati munkában bízó országok a technika sebezhetőségét felismerve igazolva látták saját stratégiájukat.
A Snowden-ügy után maga Vlagyimir Putyin elnök adott utasítást az orosz titkosszolgálatoknak mechanikus írógépek beszerzésére, a számítógépek kiiktatására a belső iratkezelésben. Talán nem véletlen az sem, hogy napjainkban a CIA élére is olyan személyt jelölt az amerikai elnök, aki 33 éve dolgozik az ügynökségnél, számos titkos akcióban vett részt, majd a mélyen fedett műveleti részleg vezetője volt. Gina Haspelt nőként, gyakorlati műveleti szakemberként jelölték a pozícióra. Politikai szinten mindkét oldal elismeri kiemelkedő szakmai képességeit, tapasztalatát. Egyedül azért emeltek kifogást a médiában a jelölése ellen, mert 2002-ben Thaiföldön irányított egy titkos börtönt, ahol elnöki engedéllyel, „speciális módszerekkel” igyekeztek információkat szerezni terroristákról. Donald Trump elnök a kirobbant botrány ellenére is kitart jelöltje mellett, mert szerinte ő a legalkalmasabb személy a CIA élére.
Angela Merkel német kancellár sem véletlenül döntött úgy 2017-ben, hogy új vezetőt állít a hírszerzés élére, egyebek mellett feladatul szabva a humán hírszerzői munka megerősítését. Azt hiszem, ha az elmúlt évek eseményeit nézzük a titkosszolgálat világában, akkor jól láthatóvá válik egy fokozatos trendforduló. Körülbelül az ezredfordulóig élt az az elképzelés, hogy a csúcstechnika alkalmazásával megvalósítható a tökéletes, totális, ráadásul kockázatmentes hírszerzés és elhárítás.
A technika nyújtotta előnyöket nem lebecsülve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a XXI. században is reálisan számolni kell a klasszikus titkosszolgálati munka térnyerésével. Ebből a szempontból mindegy, hogy egyes államok, terrorszervezetek vagy multinacionális érdekcsoportok használják, foglalkoztatják ezeket a szakembereket. Az elhárítás csak akkor lehet velük szemben sikeres és eredményes, ha mindkét lába – a technikai és a humán – egyformán stabil.
Mert látható, hogy az ellenfelek újra „kiküldik a kémeket a hidegre”.
Horváth József - www.magyaridok.hu
Az olvasónak úgy tűnhet, hogy ez a világ a hidegháború lezárultával, a hírszerzési technika robbanásszerű fejlődésével együtt végleg lezárult, a múzeumok polcaira került, esetleg romantikus írók fantáziájában él tovább.
Kétségtelen, hogy a tömegkommunikáció, az internet világméretű elterjedésével együtt új eszközök is kerültek a titkosszolgálatok kezébe. A nagy és gazdag országok szolgálatai óriási összegek felhasználásával építettek ki olyan globális információgyűjtő, -elemző rendszereket, amelyekről javarészt csak másodlagos hírek szivárognak ki.
Elhíresült, hogy az Egyesült Államok az angolszász világba telepített lehallgatórendszere, az„öt szem”, gyakorlatilag bolygónk egészét megfigyelés alatt tartja. A dollármilliárdokból kiépített és fenntartott rendszer előtt nyitottak a mobil- és műholdas telefonokon folytatott beszélgetések, üzenetek, az interneten továbbított adatok, információk. A keletkező milliárdnyi metaadatot kezelő szoftverek hatékonysága a fantasztikus filmek világát idézi.
Ám az emberi tényezőt ezek a csúcstechnikát képviselő rendszerek sem tudják tökéletesen kizárni. Elég egy WikiLeaks-botrány, egy Edward Snowden-ügy, és kiderül, hogy a rendszert működtető, karbantartó ember önmagában is kockázati tényező. Az egy dolog, hogy kiderül, kikre dolgozik a rendszer, szövetségesek közti bizalom rendül meg, ami komoly politikai károkat okoz.
A probléma másik része, hogy a kevésbé gazdag, a kutatás-fejlesztésben még néhány lépcsővel lejjebb lévő, ám a világpolitikában globális szerepre törekvő államok, megismerve a rendszer működését, hibáit, hatékonyabbá tehetik védekezésüket, olcsóbbá a saját technikai fejlesztésüket. Elég, ha a volt amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség alkalmazottja, Snowden oroszországi fogadtatására gondolunk. Mások pedig olcsóbb, kézművesnek tűnő, ám nem kevésbé hatékony eszközöket fejlesztve igyekeznek felvenni a versenyt.
Emlékezzünk egyes kínai mobiltelefonok kitiltására az Egyesült Államokból. Nyilvánvaló, hogy az olcsó okostelefonok mindenhova bejutnak tulajdonosaik zsebében, és „okosságuk” mélysége, célirányossága, hatékonysága még beláthatatlan. Ahogy az ellenük való védekezés is egyre nehezebb a mai, technológia által vezérelt világunkban.
A technikai-informatikai hírszerzés mindenhatóságába vetett hit 2001. szeptember 11-én kapott egy mély, máig tátongó sebet. Kiderült ugyanis, hogy az Oszama bin Laden által irányított al-Kaida úgy szervezte meg az összehangolt, döbbenetes erejű támadását New York ellen, hogy a technika sehol nem jelezte az akció hónapok, sőt évek óta tartó előkészületeit.
Utólag kiderült, hogy a mobil- és internetes kommunikáció tudatos kiküszöbölésével a terroristák láthatatlanok voltak a rendszer „szemei” számára. Sőt, maga Bin Laden a támadás után közel tíz évig tudott rejtőzni szinte az egész világ elől – úgy, hogy súlyos vesebetegsége miatt rendszeres kezelésre szorult, de az elektrotechnikai berendezések használatának kizárásával, zárt futárrendszerével sikeresen kerülte el a lebukást, mígnem az emberi tényező lett neki is a végzete.
A döntően technikai hírszerzésre alapuló titkosszolgálati munka gyengeségeire, sebezhetőségére a politikusok is ráébredtek. Noha a technika nyújtotta előnyök kétségtelenek, amelyekről lemondani nem lehet, de önmagukban használva őket gyakran nem produkálják a kívánt eredményt. A szegényebb vagy egyszerűen a régi, klasszikus titkosszolgálati munkában bízó országok a technika sebezhetőségét felismerve igazolva látták saját stratégiájukat.
A Snowden-ügy után maga Vlagyimir Putyin elnök adott utasítást az orosz titkosszolgálatoknak mechanikus írógépek beszerzésére, a számítógépek kiiktatására a belső iratkezelésben. Talán nem véletlen az sem, hogy napjainkban a CIA élére is olyan személyt jelölt az amerikai elnök, aki 33 éve dolgozik az ügynökségnél, számos titkos akcióban vett részt, majd a mélyen fedett műveleti részleg vezetője volt. Gina Haspelt nőként, gyakorlati műveleti szakemberként jelölték a pozícióra. Politikai szinten mindkét oldal elismeri kiemelkedő szakmai képességeit, tapasztalatát. Egyedül azért emeltek kifogást a médiában a jelölése ellen, mert 2002-ben Thaiföldön irányított egy titkos börtönt, ahol elnöki engedéllyel, „speciális módszerekkel” igyekeztek információkat szerezni terroristákról. Donald Trump elnök a kirobbant botrány ellenére is kitart jelöltje mellett, mert szerinte ő a legalkalmasabb személy a CIA élére.
Angela Merkel német kancellár sem véletlenül döntött úgy 2017-ben, hogy új vezetőt állít a hírszerzés élére, egyebek mellett feladatul szabva a humán hírszerzői munka megerősítését. Azt hiszem, ha az elmúlt évek eseményeit nézzük a titkosszolgálat világában, akkor jól láthatóvá válik egy fokozatos trendforduló. Körülbelül az ezredfordulóig élt az az elképzelés, hogy a csúcstechnika alkalmazásával megvalósítható a tökéletes, totális, ráadásul kockázatmentes hírszerzés és elhárítás.
A technika nyújtotta előnyöket nem lebecsülve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a XXI. században is reálisan számolni kell a klasszikus titkosszolgálati munka térnyerésével. Ebből a szempontból mindegy, hogy egyes államok, terrorszervezetek vagy multinacionális érdekcsoportok használják, foglalkoztatják ezeket a szakembereket. Az elhárítás csak akkor lehet velük szemben sikeres és eredményes, ha mindkét lába – a technikai és a humán – egyformán stabil.
Mert látható, hogy az ellenfelek újra „kiküldik a kémeket a hidegre”.
Horváth József - www.magyaridok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése