Etarget -közép

Az Európai Parlament csalt a szavazásnál

A Századvég külügyi igazgatója szerint az Európai Parlament (EP) csalt a magyar jogállamiság helyzetéről szóló szerdai szavazáson.

Berzi Gergely az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, a testület egy példátlan eljárásjogi trükköt alkalmazott, a megfelelő többség megszerzéséért a tartózkodó szavazatokat nem vette figyelembe az összes voks számánál.
Egy előre eldöntött koncepciós pernek voltunk a tanúi, a jelentést készítők kizárólag egyoldalúan tájékozódtak és döntöttek az ítéletről, mielőtt a másik felet is meghallgatták volna"
- fogalmazott.
A szakértő szerint egyértelmű, hogy az EP a magyar migrációs politika miatt akar példát statuálni az országgal.
Az Európai Parlament plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a jelentést. Ez azt jelenti, hogy Magyarország ellen megindulhat az uniós hetes cikk szerinti eljárás, amely a tagállam szavazati jogának megvonásával is járhat.
Horváth József György - www.888.hu

Megjegyzések