Az európai futballban éppen lezárult az átigazolási piac, ám a
politikában csak most kezdődik: Emmanuel Macron francia elnök
kormánypártja 73 éves, de dinamikusan fejlődő nyugdíjas csatárral
erősítené meg a keretét. A legfrissebb hírek szerint Daniel
Cohn-Bendittel az élen indulnak majd harcba a Köztársaság Lendületben
politikusai, hogy – más tömörülésekkel összefogva – új frakciót hozzanak
létre a 2019-es európai parlamenti választások után.
Eddig Macron pozitív tulajdonságai közé soroltuk, hogy az inkább egy Louis de Funès-vígjátékba, semmint az Élysée-palotába illő Francois Hollande után új színt, friss hangot hozott nemcsak a párizsi, hanem az európai politikába is. Ehhez képest visszalépés a ’68-as diáklázadó Vörös Dani politikai rehabilitálása.
De be kell látni: a merítési lehetőség alighanem szűkös a francia kormánypárt soraiban: EP-képviselői nincsenek, hiszen a legutóbbi, 2014-es választáskor még nem is létezett, a párizsi Nemzetgyűlésben ülő több száz politikusának a jó része pedig még a francia országhatárokon belül is ismeretlen, húzónévnek alkalmatlan. Ha abból a mezőnyből kellene ráböknöm egy listavezetőre, lehet, hogy én is inkább Cohn-Benditet választanám. Vagy Kovács Lászlót. Esetleg Bálint gazdát. Bárkit, akinek a neve elég sok embernek mond valamit. Elvégre a tömegdemokrácia feltételrendszerében élünk.
Sajnos azonban Cohn-Bendit neve túlságosan is sokat mond. Most, amikor az európai politika kétségkívül megújulásra szorul, a jövő évi EP-választások pedig tálcán kínálják ehhez az alkalmat, az őslénytár kulcsa aligha szolgálja ezt a nemes célt. Még akkor sem, ha egy francia, német és zsidó gyökerekkel egyaránt rendelkező, tehát a nemzetállami határokat már a saját élettörténetével is átlépő politikust mozgósítanak – nem mellesleg: a nemzetállamok lebontásának szándékával.
Nemcsak Európának, talán a Macron-pártnak is jót tenne, ha Cohn-Benditet hagynák nyugalmi állapotban, zavaros mozgalmi múltjával, az egész ’68-cal, a német Zöldeken belül miatta megindított 2013-as pedofíliavitával együtt. És maradna ott, ahol négy éve van: nyugdíjban, olvasgatva a Frankfurter Rundschaut és a Libérationt.
Az önmagában kevéssé meglepő, hogy a Zöldektől ilyen könnyű az átjárás az alakját amőbaszerűen változtató, hol bal-, hol jobboldali attribútumokat felmutató Macron-párthoz. Németországban is egy paraszthajszál választja már el a Zöldek jobb szélét mondjuk a CDU balszárnyától, azaz Merkeléktől vagy a Zöldek egy másik részét a szociáldemokratáktól.
A legkevésbé sem meglepő, hogy Cohn-Bendit nem vállalta el a megüresedő francia környezetvédelmi miniszteri posztot: őt a zöldmozgalomban a legkevésbé sem a környezet érdekelte, sokkal inkább a mozgalom. A nyüzsgési lehetőség maga. De a korábban elitellenes Zöldek mára az európai elit részévé váltak, sőt a szép szavakba („európai eszme”, „európai értékek”) csomagolt önvédelmi harcok főszereplőjévé.
Most viszont Macron mellett felbukkant az új kihívás. Vörös Dani pedig a leginkább akkor van elemében, ha újra ő is lendületbe jöhet, nemcsak a köztársaság, felállhat a hordóra, és ordibálva támadhatja a célpontját. Ezt példázták emlékezetes verbális kirohanásai az Európai Parlamentben Orbán Viktor ellen.
Macronék a jelek szerint 2019-től is számítanak ebben a veteránra, aki kidagadó ereivel könnyen izgalmi állapotba kerül az ilyen viták alkalmával. Kíváncsian várjuk további szangvinikus megnyilvánulásait és a nagy igyekezetében őrültnek ható tekintetét. A más típusú vitákhoz szokott magyar közvélemény szemében ugyanis Cohn-Bendit nem más, mint akaratlan ellenpropagandája mindannak, amit képvisel.
Szőcs László - www.magyaridok.hu
Eddig Macron pozitív tulajdonságai közé soroltuk, hogy az inkább egy Louis de Funès-vígjátékba, semmint az Élysée-palotába illő Francois Hollande után új színt, friss hangot hozott nemcsak a párizsi, hanem az európai politikába is. Ehhez képest visszalépés a ’68-as diáklázadó Vörös Dani politikai rehabilitálása.
De be kell látni: a merítési lehetőség alighanem szűkös a francia kormánypárt soraiban: EP-képviselői nincsenek, hiszen a legutóbbi, 2014-es választáskor még nem is létezett, a párizsi Nemzetgyűlésben ülő több száz politikusának a jó része pedig még a francia országhatárokon belül is ismeretlen, húzónévnek alkalmatlan. Ha abból a mezőnyből kellene ráböknöm egy listavezetőre, lehet, hogy én is inkább Cohn-Benditet választanám. Vagy Kovács Lászlót. Esetleg Bálint gazdát. Bárkit, akinek a neve elég sok embernek mond valamit. Elvégre a tömegdemokrácia feltételrendszerében élünk.
Sajnos azonban Cohn-Bendit neve túlságosan is sokat mond. Most, amikor az európai politika kétségkívül megújulásra szorul, a jövő évi EP-választások pedig tálcán kínálják ehhez az alkalmat, az őslénytár kulcsa aligha szolgálja ezt a nemes célt. Még akkor sem, ha egy francia, német és zsidó gyökerekkel egyaránt rendelkező, tehát a nemzetállami határokat már a saját élettörténetével is átlépő politikust mozgósítanak – nem mellesleg: a nemzetállamok lebontásának szándékával.
Nemcsak Európának, talán a Macron-pártnak is jót tenne, ha Cohn-Benditet hagynák nyugalmi állapotban, zavaros mozgalmi múltjával, az egész ’68-cal, a német Zöldeken belül miatta megindított 2013-as pedofíliavitával együtt. És maradna ott, ahol négy éve van: nyugdíjban, olvasgatva a Frankfurter Rundschaut és a Libérationt.
Az önmagában kevéssé meglepő, hogy a Zöldektől ilyen könnyű az átjárás az alakját amőbaszerűen változtató, hol bal-, hol jobboldali attribútumokat felmutató Macron-párthoz. Németországban is egy paraszthajszál választja már el a Zöldek jobb szélét mondjuk a CDU balszárnyától, azaz Merkeléktől vagy a Zöldek egy másik részét a szociáldemokratáktól.
A legkevésbé sem meglepő, hogy Cohn-Bendit nem vállalta el a megüresedő francia környezetvédelmi miniszteri posztot: őt a zöldmozgalomban a legkevésbé sem a környezet érdekelte, sokkal inkább a mozgalom. A nyüzsgési lehetőség maga. De a korábban elitellenes Zöldek mára az európai elit részévé váltak, sőt a szép szavakba („európai eszme”, „európai értékek”) csomagolt önvédelmi harcok főszereplőjévé.
Most viszont Macron mellett felbukkant az új kihívás. Vörös Dani pedig a leginkább akkor van elemében, ha újra ő is lendületbe jöhet, nemcsak a köztársaság, felállhat a hordóra, és ordibálva támadhatja a célpontját. Ezt példázták emlékezetes verbális kirohanásai az Európai Parlamentben Orbán Viktor ellen.
Macronék a jelek szerint 2019-től is számítanak ebben a veteránra, aki kidagadó ereivel könnyen izgalmi állapotba kerül az ilyen viták alkalmával. Kíváncsian várjuk további szangvinikus megnyilvánulásait és a nagy igyekezetében őrültnek ható tekintetét. A más típusú vitákhoz szokott magyar közvélemény szemében ugyanis Cohn-Bendit nem más, mint akaratlan ellenpropagandája mindannak, amit képvisel.
Szőcs László - www.magyaridok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése