Etarget -közép

Már Macron is barátkozna Orbánnal

Meglepően barátságos hangon, elismerésekkel sem fukarkodva beszél Emmanuel Macron francia elnök Orbán Viktorról a hvg.hu interjújában. Gondolatait a hét végi szlovákiai és csehországi látogatása apropóján osztotta meg a V4-ek egy-egy kiválasztott lapjának. Így került a kalapba a sorosista hvg.hu is.


„Jó a kapcsolatom Orbán Viktorral, akit személyesen is, valamint a magyar nép által megválasztott miniszterelnökként is tisztelek”, jelentette ki határozottan, ami azért is érdekes, mert nemrég még az olasz belügyminiszterrel, Salvinivel együtt az első számú ellenfeleként beszélt róluk.
Azt valószínűsíthetjük inkább, hogy Macron ezúttal sem játszik nyílt kártyákkal. Globalista álláspontját pedig még így sem rejtette véka alá. Nem híve ugyanis egy olyan Európának, amely „lefitymálja a nézetek és hitek sokszínűségét, az igazságszolgáltatás és a sajtó szabadságát, a menekültek befogadását, akik politikai üldöztetés elől menekülnek, nem más, mint saját magunk elárulása.” Macron szerint tehát akkor áruljuk el saját magunkat, ha nem védelmezzük ezeregyszáz éves államunk szuverenitását, ezeréves kereszténységünket, lefitymáljuk a hitek sokszínűségét és kiszolgáltatjuk magunkat a gazdasági menekülteknek. Merthogy Macron a gazdasági menekülteket tünteti föl politikai, háborús üldözötteknek, akiket eddig is befogadott Magyarország is. Hirtelen mívessé tett sorai között azt akarja elérni, hogy szolgáltassuk ki magunkat Brüsszel akaratának. Valójában így árulva el saját magunkat. Hadd szabja meg az Unió, hány migránst fogadjunk be, s ne ragaszkodjunk azokhoz a nemzeti hatásköreinkhez se, amelyek eddig is megillettek bennünket. Például a határőrizethez vagy az adózási szabályok hazai kézben tartásához.
A magyar polgárok többsége azonban ezt nem akarja. Tudják, Macron azért igyekszik barátibb hangnemet megütni, mert választási kampány van, és azt reméli, hogy negédes stílusát benyalva esetleg Magyarországon is többen szavaznak majd az általa képviselt „több” Európára, mint a saját érdekeinkre, a nemzetállamok erősebb szövetségére.
Még szerencse, hogy Marcron és Soros igazi elvtársa, Gyurcsány Ferenc itt él közöttünk és ő szókimondó őszinteséggel tolmácsolja, a szép szavak mögött valójában mit is gondolnak a globalisták Orbán Viktorról és az őt támogató magyarok millióiról. A föderalista összefogás erőltetése Gyurcsány fordításában tükrözi az igazi valóságot: „Jaj lesz nektek, nem kicsit, nagyon! Az igazság nagyon fájdalmas lesz. Nem az lesz a büntetés, hogy a nép elkerget titeket az országból, a büntetés az lesz, hogy itt kell maradnotok. Nem mertek majd kimenni az utcára, nem vehettek egy kiló kenyeret anélkül, hogy ne köpnének le titeket, ez lesz az igazi büntetésetek.” Gyurcsány sötét lelke erről álmodozik. Meg arról, hogy globalista miniszterelnökként éppen végrehajtja az Egyesült Európa fejesének, Macronnak az utasításait. Lelke mélyén persze azt is tudja, hogy ez nem így lesz. Kár tehát a gőzért, kedves Emmanuel! Nemcsak a V4-ek, hanem Európa polgárainak is 70-80 százaléka szintén ki nem állhatja a macroni politikát, nem véletlenül van a francia elnöknek hazájában is a legalacsonyabb népszerűsége az eddigi összes elnök közül.
Népszerűtlenségben méltó vetélytársa magyar hangjának, Gyurcsány Ferencnek, akiből pedig végképp nem kérnek se a magyarok, se Európa tisztánlátó népei. 
Horváth K. József - https://leander.blogstar.hu

Megjegyzések

  1. sajtószabadság? te beszélsz? mikor tőled csak az kérdezhet, aki előre leadta a kérdéseit?

    VálaszTörlés
  2. érdekes.. ha egy vevőre az eladó olyan árut/terméket, szolgáltatást akar rásózni, amire a vevőnek nincs szüksége, akkor a vevő mondhat nemet és kész, nincs gond belőle... ez a helyzet a migránsokkal is...

    VálaszTörlés
  3. MACKRON ÉSRZI , HOGY REZEG A LÉC ÉS BE AKRJA MAGÁT BIZTOSITANI, NA,EZT HIVJÁK KÉT ARCÚ EMERNEK! KI NEM ÁLLHATOM AZOKAT AZ EMBEREKET AKIK ILYEN MÉZES MÁZOSAN PRÓBÁLJÁJ A HELYZETÜKET IRÁNYITAN? A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN IS SOK ILYENNNEL LEHET TALÁLKOZNI! AZ ILYEN EMBERNEK AZT SEM SZABAD EL HINNI AMIT KÉRDEZ??!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg imádom, aki egyszer átolvassa amit leírt!

      Törlés

Megjegyzés küldése