Talleyrand, a történelem egyik legzseniálisabb külügyminisztere,
püspök, herceg, az egyik legrégebbi arisztokrata család sarja 180 éve,
1838-ban halt meg. Születése után szülei kiadták dajkának, és négyéves
koráig meg sem látogatták. Pár hónapos korában leesett egy komódról, és
eltörött a lába. Mivel a dajka ezzel sem törődött, Talleyrand csontjai
rosszul forrtak össze, és egész életére nyomorék lett. Ezzel eldőlt,
hogy számára a katonai pálya nem jöhet szóba.
Életében a főszerepet a női nem, a kártya, a szerencsejáték és a tőzsde játszotta. Számtalan szeretőjének döntő részét ő dobta, és az asszonyok panaszkodtak, hogy Talleyrand után minden új kapcsolat sekélyes és unalmas volt.
Ő, akinek iskolai végzettsége minimális volt, nyelvet nem beszélt, diplomáciai tapasztalata nem volt, a történelem egyik legzseniálisabb külügyminisztere lett. Életében két alapelvhez tartotta magát: 1789 után a feudalizmus tarthatatlan és visszaállíthatatlan, valamint bármekkora is egy állam, nem lehet a világ ura.
E második tétel alapján került szembe az egyetlen emberrel, akit talán életében szeretett, Napóleonnal. Osztotta Machiavelli nézeteit, hogy a fegyveres próféták mindannyian győztek, a fegyvertelenek pedig elbuktak, vagy hogy fegyverek nélkül egyetlen birodalom sem lehet biztonságban. Azt is megjegyezte, hogy sok összeesküvésből csak kevésnek lett jó vége, ezek során ugyanis a tét több esetben az ő feje volt.
Tudta, hogy nem lehet első ember, és egyetértett Napóleonnal abban, hogy röviden és homályosan kell fogalmazni, valamint abban is, hogy csak a korgó gyomrok forradalma veszélyes, és hogy a legnagyobb erkölcstelenség, ha valaki olyan dologba fog, amelyhez nem ért.Életében rengetegen gyűlölték, halála után fokozatosan megváltozott a róla kialakított kép, és mára korának egyik legokosabb politikusaként tartják számon. Huszonegy évesen, felismerve műveltségét és kiváló pénzügyi ismereteit, megválasztották az egyház állandó képviselőjének a francia pénzügyminisztériumba. Gyors ütemben haladt előre az egyházi ranglétrán, és állandóan képezte magát.
Alaptétele lett, hogy Anglia gazdasága erős, versenyképes, és az ország legyőzhetetlen. Ez a nézete határozta meg későbbi óvatos politikáját Amerika iránt, vigyázva arra, hogy Franciaország az Amerikával kialakított kapcsolataiban is kerülje el a konfrontációt Angliával.
Harmincnégy éves korában a király kinevezte püspökké. Aznap megkapta a pápa ajándékát, zsebre vágta, és elment vacsorázni szeretőjéhez, akitől gyermeke is született. Az 1789-es francia forradalom mindent megváltoztatott. Több hullámban megindult az emigráció. Talleyrandot megválasztották a rendi gyűlésbe, így összesen harminc napot töltött püspöksége székhelyén. Megértette a forradalom menetét, előre látta a bekövetkező eseményeket. Klasszikus mondása úgy hangzott, hogy aki nem élt 1789 előtt, az nem ismeri az élet igazi édességét.
A püspökök nagy része nem volt hajlandó felesküdni az új alkotmányra. Talleyrand igen.
Ő szentelte fel a forradalom által kinevezett püspököket, és ő volt az, aki minden felhatalmazás és ellenszolgáltatás nélkül lemondott az egyházi földekről, ezzel megmentve az anyagi csődtől a forradalmat. Az egyik legbefolyásosabb politikus lett, kinevezték az alkotmányozó gyűlés elnökévé.
Érdeklődése fokozatosan a külpolitika felé fordult. Elérte, hogy Anglia az eljövendő európai konfliktusban semleges maradjon. Amikor kinyitották a francia király hírhedt vaskazettáját, kiderült titkos kapcsolata Talleyranddal, akinek menekülnie kellett. Előbb Angliában, majd Amerikában töltött el több mint két évet. Negyvenkét évesen térhetett vissza Párizsba egyik szeretője segítségével. Bár az új politikai elitet alig ismerte, rájött, hogy a direktórium hatalma rövid életű lesz, és a jövő a katonai diktatúráé. Elsőként ismerte fel, hogy egyetlen katona jöhet szóba, a fiatal és gyakorlatilag ismeretlen Napóleon. Elkezdődött levelezésük, és abból hosszú távú kapcsolat alakult ki.
Talleyrandot a direktórium óriási viták után kinevezte külügyminiszternek. Ettől kezdve negyven éven át meghatározta a francia külpolitikát. Egyik munkatársát, Fouchét ajánlotta belügyminiszternek. Amikor Napóleon katonai puccsal átvette a hatalmat, Talleyrandból újra külügyminisztert csinált. Tudta, hogy mi mindent köszönhetett a hercegnek, és azt is, hogy ő fogja garantálni az arisztokrácia hűségét. Ettől kezdve a Bourbonok visszatérési esélyei a minimumra csökkentek.
Talleyrand végig abból indult ki, hogy Franciaország természetes szövetségesei az angolok és az osztrákok. Mivel az oroszokkal a franciák különbékét kötöttek, elérték a francia–orosz szövetség létrehozását, és eltervezték Indiában az angolok megtámadását. Az angol válasz gyors volt. Megölették a cárt, és ezzel véget ért a franciákkal kötött szövetség.
Napóleon sorra aratta győzelmeit, de Talleyrand számára világos volt, hogy a világuralom elérhetetlen, és ezzel az eddig elért kiváló pozíciókat veszélyezteti a császár. A lengyelkérdésben a cél az ország függetlenségének a visszaállítása volt, mivel a háromszori felosztásból Franciaország kimaradt, és az oroszok benyomultak Európába. 1807-ben, az oroszokkal kötött tilsiti béke után Talleyrand lemondott a külügyminiszterségről. A békekötéskor a herceg az orosz cár mellé állt. Mindenről tájékoztatta, és meggyőződése volt, hogy ezzel Franciaországot segíti. Amikor Napóleon rájött, hogy elárulja, így ordított vele az ország vezetőinek a jelenlétében: „Maga, maga csak egy szar selyemharisnyában.” Talleyrand elkerülte a kivégzést, de soha nem bocsájtott meg a császárnak.
A vesztes oroszországi hadjárat után Talleyrand már sokkal nyíltabban szervezkedett a császár megbuktatására. Ő javasolta, hogy a szövetségesek vonuljanak be Párizsba, és ő volt az, aki keresztülvitte, hogy hívják vissza a trónra a gyűlölt Bourbonokat. A létrejött ideiglenes kormány élén is ő állt. Amikor az uralkodók bevonultak Párizsba, Talleyrandot keresték fel először. A herceg elérte, hogy Franciaország megtarthatta 1792-es határait. Az csak érdekesség, hogy eközben ellopta az államkincstárban lévő teljes összeget.
A napóleoni háborút lezáró bécsi kongresszus is az ő mesterműve volt. Elérte, hogy Franciaország nagyhatalom maradhatott, és – megbontva a franciaellenes koalíciót – szövetségre lépett Angliával és Ausztriával Oroszország és Poroszország ellen. Amikor Napóleon, megszökve Elbáról, partra szállt, és egy lövés nélkül elfoglalta Franciaországot, majd amikor a béke helyreállt, a király egyszerűen nyugdíjazta Talleyrandot.
1821-ben, 67 éves korában gyermeke született unokaöccse feleségétől, az orosz cár unokahúgától. A kislányt a herceg imádta, és annak mamájával élete végéig együtt maradt. 1830-ban, 76 évesen a forradalom oldalára állt. Akivel konzultált, az angol nagykövet volt. Az oroszok katonai beavatkozást követeltek. Az új uralkodó, Lajos Fülöp Talleyrandot nevezte ki Londonba nagykövetnek, és ezzel az európai válság megoldódott. Nagykövetként tőzsdézett, nyert, és megoldotta a belga-holland kérdést is.
Halála előtt még hosszas alkudozás után kibékült az egyházzal.
Egész életében Franciaországot és 1789-től a burzsoáziát szolgálta. Franciaországnak biztosította a nagyhatalmi pozíciót, amelyet az 1871-ig megtartott. Talleyrand életműve a zsenialitás iskolapéldája.
Nógrádi György - www.magyaridok.hu
Életében a főszerepet a női nem, a kártya, a szerencsejáték és a tőzsde játszotta. Számtalan szeretőjének döntő részét ő dobta, és az asszonyok panaszkodtak, hogy Talleyrand után minden új kapcsolat sekélyes és unalmas volt.
Ő, akinek iskolai végzettsége minimális volt, nyelvet nem beszélt, diplomáciai tapasztalata nem volt, a történelem egyik legzseniálisabb külügyminisztere lett. Életében két alapelvhez tartotta magát: 1789 után a feudalizmus tarthatatlan és visszaállíthatatlan, valamint bármekkora is egy állam, nem lehet a világ ura.
E második tétel alapján került szembe az egyetlen emberrel, akit talán életében szeretett, Napóleonnal. Osztotta Machiavelli nézeteit, hogy a fegyveres próféták mindannyian győztek, a fegyvertelenek pedig elbuktak, vagy hogy fegyverek nélkül egyetlen birodalom sem lehet biztonságban. Azt is megjegyezte, hogy sok összeesküvésből csak kevésnek lett jó vége, ezek során ugyanis a tét több esetben az ő feje volt.
Tudta, hogy nem lehet első ember, és egyetértett Napóleonnal abban, hogy röviden és homályosan kell fogalmazni, valamint abban is, hogy csak a korgó gyomrok forradalma veszélyes, és hogy a legnagyobb erkölcstelenség, ha valaki olyan dologba fog, amelyhez nem ért.Életében rengetegen gyűlölték, halála után fokozatosan megváltozott a róla kialakított kép, és mára korának egyik legokosabb politikusaként tartják számon. Huszonegy évesen, felismerve műveltségét és kiváló pénzügyi ismereteit, megválasztották az egyház állandó képviselőjének a francia pénzügyminisztériumba. Gyors ütemben haladt előre az egyházi ranglétrán, és állandóan képezte magát.
Alaptétele lett, hogy Anglia gazdasága erős, versenyképes, és az ország legyőzhetetlen. Ez a nézete határozta meg későbbi óvatos politikáját Amerika iránt, vigyázva arra, hogy Franciaország az Amerikával kialakított kapcsolataiban is kerülje el a konfrontációt Angliával.
Harmincnégy éves korában a király kinevezte püspökké. Aznap megkapta a pápa ajándékát, zsebre vágta, és elment vacsorázni szeretőjéhez, akitől gyermeke is született. Az 1789-es francia forradalom mindent megváltoztatott. Több hullámban megindult az emigráció. Talleyrandot megválasztották a rendi gyűlésbe, így összesen harminc napot töltött püspöksége székhelyén. Megértette a forradalom menetét, előre látta a bekövetkező eseményeket. Klasszikus mondása úgy hangzott, hogy aki nem élt 1789 előtt, az nem ismeri az élet igazi édességét.
A püspökök nagy része nem volt hajlandó felesküdni az új alkotmányra. Talleyrand igen.
Ő szentelte fel a forradalom által kinevezett püspököket, és ő volt az, aki minden felhatalmazás és ellenszolgáltatás nélkül lemondott az egyházi földekről, ezzel megmentve az anyagi csődtől a forradalmat. Az egyik legbefolyásosabb politikus lett, kinevezték az alkotmányozó gyűlés elnökévé.
Érdeklődése fokozatosan a külpolitika felé fordult. Elérte, hogy Anglia az eljövendő európai konfliktusban semleges maradjon. Amikor kinyitották a francia király hírhedt vaskazettáját, kiderült titkos kapcsolata Talleyranddal, akinek menekülnie kellett. Előbb Angliában, majd Amerikában töltött el több mint két évet. Negyvenkét évesen térhetett vissza Párizsba egyik szeretője segítségével. Bár az új politikai elitet alig ismerte, rájött, hogy a direktórium hatalma rövid életű lesz, és a jövő a katonai diktatúráé. Elsőként ismerte fel, hogy egyetlen katona jöhet szóba, a fiatal és gyakorlatilag ismeretlen Napóleon. Elkezdődött levelezésük, és abból hosszú távú kapcsolat alakult ki.
Talleyrandot a direktórium óriási viták után kinevezte külügyminiszternek. Ettől kezdve negyven éven át meghatározta a francia külpolitikát. Egyik munkatársát, Fouchét ajánlotta belügyminiszternek. Amikor Napóleon katonai puccsal átvette a hatalmat, Talleyrandból újra külügyminisztert csinált. Tudta, hogy mi mindent köszönhetett a hercegnek, és azt is, hogy ő fogja garantálni az arisztokrácia hűségét. Ettől kezdve a Bourbonok visszatérési esélyei a minimumra csökkentek.
Talleyrand végig abból indult ki, hogy Franciaország természetes szövetségesei az angolok és az osztrákok. Mivel az oroszokkal a franciák különbékét kötöttek, elérték a francia–orosz szövetség létrehozását, és eltervezték Indiában az angolok megtámadását. Az angol válasz gyors volt. Megölették a cárt, és ezzel véget ért a franciákkal kötött szövetség.
Napóleon sorra aratta győzelmeit, de Talleyrand számára világos volt, hogy a világuralom elérhetetlen, és ezzel az eddig elért kiváló pozíciókat veszélyezteti a császár. A lengyelkérdésben a cél az ország függetlenségének a visszaállítása volt, mivel a háromszori felosztásból Franciaország kimaradt, és az oroszok benyomultak Európába. 1807-ben, az oroszokkal kötött tilsiti béke után Talleyrand lemondott a külügyminiszterségről. A békekötéskor a herceg az orosz cár mellé állt. Mindenről tájékoztatta, és meggyőződése volt, hogy ezzel Franciaországot segíti. Amikor Napóleon rájött, hogy elárulja, így ordított vele az ország vezetőinek a jelenlétében: „Maga, maga csak egy szar selyemharisnyában.” Talleyrand elkerülte a kivégzést, de soha nem bocsájtott meg a császárnak.
A vesztes oroszországi hadjárat után Talleyrand már sokkal nyíltabban szervezkedett a császár megbuktatására. Ő javasolta, hogy a szövetségesek vonuljanak be Párizsba, és ő volt az, aki keresztülvitte, hogy hívják vissza a trónra a gyűlölt Bourbonokat. A létrejött ideiglenes kormány élén is ő állt. Amikor az uralkodók bevonultak Párizsba, Talleyrandot keresték fel először. A herceg elérte, hogy Franciaország megtarthatta 1792-es határait. Az csak érdekesség, hogy eközben ellopta az államkincstárban lévő teljes összeget.
A napóleoni háborút lezáró bécsi kongresszus is az ő mesterműve volt. Elérte, hogy Franciaország nagyhatalom maradhatott, és – megbontva a franciaellenes koalíciót – szövetségre lépett Angliával és Ausztriával Oroszország és Poroszország ellen. Amikor Napóleon, megszökve Elbáról, partra szállt, és egy lövés nélkül elfoglalta Franciaországot, majd amikor a béke helyreállt, a király egyszerűen nyugdíjazta Talleyrandot.
1821-ben, 67 éves korában gyermeke született unokaöccse feleségétől, az orosz cár unokahúgától. A kislányt a herceg imádta, és annak mamájával élete végéig együtt maradt. 1830-ban, 76 évesen a forradalom oldalára állt. Akivel konzultált, az angol nagykövet volt. Az oroszok katonai beavatkozást követeltek. Az új uralkodó, Lajos Fülöp Talleyrandot nevezte ki Londonba nagykövetnek, és ezzel az európai válság megoldódott. Nagykövetként tőzsdézett, nyert, és megoldotta a belga-holland kérdést is.
Halála előtt még hosszas alkudozás után kibékült az egyházzal.
Egész életében Franciaországot és 1789-től a burzsoáziát szolgálta. Franciaországnak biztosította a nagyhatalmi pozíciót, amelyet az 1871-ig megtartott. Talleyrand életműve a zsenialitás iskolapéldája.
Nógrádi György - www.magyaridok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése