Etarget -közép

Macron kihúzta a gyufát

A francia rendőrök könnygázzal és vízágyúval oszlatták a tüntetőket Párizsban, akik az üzemanyagadó emelése ellen demonstráltak.

A franciáknak nem tetszik, hogy Macronék január 1-től megemelnék az üzemanyagadót, ezért országszerte tüntettek a héten. Szobaton Párizsban is megmozdulásokra került sor. A prefektúra csak az Eiffel torony-előtti Mars-mezőn engedélyezte a tüntetést, ennek ellenére délelőtt már több ezren gyülekeztek a Champs-Elysées-n azzal a céllal, hogy az elnöki hivatal és a nemzetgyűlés elé vonuljanak.
A tüntetésen utcaköveket törtek fel, barikádokat építettek és feldöntötték a biztosítókordonokat, ezért a francia rendőrök vízágyut és könnygázat vetettek be. Több embert őrizetbe is vettek.
Christophe Castaner belügyminiszter tájékoztatása szerint Párizsban mintegy 8 ezren, országszerte 23 ezren tiltakoztak békésen. Egy héttel ezelőtt délelőtt 124 ezren, estig csaknem 290 ezren vonultak az utcákra.
A tárcavezető a rendbontást Marine Le Pen nyakába kívánja varrni. Szerinte a tüntetők Marine Le Pen felhívására mentek a Champs-Elysée sugárúta demonstrálni, annak ellenére, hogy azt nem engedélyezték. A politikus azonban nem hagyta szó nélkül a vádakat.
Mi igazolja azt, hogy a francia nép nem tüntethet a Champs-Elysées-n, ahol számos megmozdulást (labdarúgó-világbajnokság, szilveszter) tartottak már?"
- írta pénteken Marine Le Pen a Twitteren, miután a rendőrség csak a Mars-mezőn engedélyezte a tüntetést. A pártelnök nyíltan bírálta a hatóságokat a döntés miatt, de nem szólított fel tüntetésre a Champs-Elysées-n.
Marine Le Pen szombaton "tisztességtelennek" nevezte, hogy a belügyminiszter rá hárítja a felelősséget a zavargások miatt, amit ő is elítél.
Én rákérdeztem pénteken a kormánynál, hogy mi az oka annak, hogy a sárga mellényesek nem tüntethetnek a Champs-Elysées-n. Soha nem szólítottam fel semmilyen erőszakra. Az a benyomásunk, hogy a kormány teremti a feszültséget"
- mondta Marine Le Pen az LCI hírtelevízióban, hozzátéve, hogy a kormány belőle akar "bűnbakot" csinálni.
Az apolitikus és vezetők nélküli, Facebookon szerveződő mozgalom, amely a szakszervezetek támogatását is visszautasította, az eddigi legjelentősebb politikai kihívás a 2017 májusban elnökké választott Emmanuel Macron kormányának.
Francois de Rugy környezetvédelmi miniszter szerdán közölte, hogy nem vonják vissza a január 1-től esedékes adóemelést.  Az elnöki hivatal ugyanakkor pénteken bejelentette, hogy az államfő "megértette az állampolgárok üzenetét", és kedden bejelenti "az energetikai átmenet irányát".
Az Elabe közvélemény-kutatóintézet által november 20-21-én 1002 francia nagykorú választópolgár megkérdezésével készült felmérés szerint a franciák 70 százaléka szimpatizál a tiltakozók követeléseivel.
Tóth Dalma - www.888.hu


Megjegyzések