Popszakma
A nem a három harmadot, hanem az egészet képviselni kívánó MSZP-elnöknek, Tóth Bertalannak megint sikerült maradandót alkotnia.
Történt ugyanis, hogy a január 19-én megrendezett, kormány- és rendszerváltó „megagiga tüntetésen” a demonstráció kis létszámától frusztrált néhány tiltakozó, szánkó és karácsonyfa híján, ezúttal az Echo TV stábját támadta meg. Azt már megszokhatták a munkájukat végző jobboldali riporterek, hogy a papíron a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságáért küzdők a legkülönfélébb verbális eszközökkel próbálják elhallgattatni a nekik nem tetsző sajtót. A média munkatársainak fizikai megtámadása azonban különösen szánalmas volt. Dulakodás közben még a kamera mikrofonját is sikerült letörnie egy lelkes tüntetőnek – a történtek után garázdaság gyanújával indult eljárás.
És hogy mit gondolt erről a példátlan esetről az MSZP elnöke? A jövő szabad és igazságos társadalmával és a demokráciával házaló politikus, önelégült mosollyal az arcán, cinikusan csak annyit tudott mondani minderre, hogy ilyen ez a popszakma.
Zseb-Kazinczyk
Ezzel a világörökséget gazdagító örökbecsű mondással megint sikerült a bizonytalan szavazók egy csoportját a következő fideszes kétharmad irányába ellöknie. A szocialista párt vezetői mindig is nagy nyelv- és fogalomújítók voltak. Emlékezzünk csak Medgyessy Péter örökbecsű „útelágazódására” vagy Gyurcsány Ferenc „terépcsecsőjére”. Ezt a súlyos örökséget viszi tovább Tóth Bertalan is, ám legújabb elszólása inkább volt kínos és tenyérbe mászó, mintsem humoros. Nem lehet pontosan tudni, hogy ezen kiszólások egyéni akciók, vagy egy stáb gondos munkájának gyümölcsei. Mindenesetre a szocialisták kommunikációs stábja két dologról biztosan elfeledkezett. Az egyik, hogy az erőszak nem a test erőssége, hanem az elme gyengesége, a másik pedig, hogy a jövő erkölcsi számonkérésének morális alapjait csak a ma felelős politikája adhatja meg.
A „forradalom” eddig, úgy néz ki, bukásra áll. Ehhez három alapvető összetevőre volt szükség. Először is kellettek hozzá olyan kérlelhetetlen politikai váteszek, mint Tóth Bertalan. Kellett hozzá egy inkább saját magát elsöprő tömeg, valamint a hiteles, „független-objektív, haladó” sajtó, áldásos támogatása.
Hordalék
Miért van az, hogy az utóbbi idők tüntetésein valahogy mindig ugyanazok az figurák jelennek meg? Mint egy kontrolt vesztett és belterjessé vált évfolyamtalálkozó. A választ erre is megadja jó öreg természet. Az árapály, mint ahogy a népharag hullámzása, egy folyamatosan változó, természetes jelenség. Van, amikor jó ideig nyugodt a tenger, és van, amikor akkora hullámokat vet, hogy átmossa a part arculatát. Most, ahogy a víz rendesen visszahúzódott, itt maradt nekünk a dühös hordalék. És mint ahogy egyre inkább késik a beharangozott, mindent elsöprő hullám, úgy lesz a csekély számú hordalék is egyre dühösebb és frusztráltabb. Talán néha egy kis Sargentini-jelentés, néha egy kis nácizás sebet ejthet az ember talpán, de mindezeket leszámítva igazán nem mondható veszélyesnek. Persze, azt sosem szabad elfelejteni, hogy azért a víz az úr, de azt sem, hogy sosem a hordalék.
A Szakma
A nácimosdatásban eddig még sosem látott magaslatokba törő balliberális sajtó a harmadik komponens. Ezen a téren is csak gyűl és gyűl a frusztráció. Érthető, hisz egy olyan játékban kikapni különösen kínos, ahol a játék fogalmi kereteit megalkotók válnak népszerűtlenné. Hiszen régóta ők döntik el ebben az országban, hogy ki antiszemita és ki propagandista. A korábbi receptek és technikák azonban már nem működnek, ugyanis időközben felnőtt, tapasztaltabb lett a magyar társadalom. A rendszerváltás hajnalán, még naivan, sokan felültek a hivatásos riogatóknak, mára azonban ezek a fogalmak teljességgel elinflálódtak. Nem árt, ha az ilyen vádakat néha tények és tettek is alátámasztják. Legalább néha. Máskülönben elkopnak.
Az ellenzék kudarcosságának oka többek között abban keresendő, hogy nem vesznek tudomást arról, minden egyes ilyen Tóth Bertalan-féle elszólás révén folyamatosan megítéltetnek. Nem a saját szavazóik előtt, hiszen ők valószínűleg úgyis kitartanak mellettük. Nem az ellenoldal szavazói előtt, hiszen őket úgysem tudják meggyőzni. Azon bizonytalan milliókkal szemben, akik egyik párt felé sem köteleződtek el és folyamatosan mérlegelnek, ez egy nagyon rossz stratégia.
Örökösök
Arra, mikor kedvenc liberális publicistánk, Tóta W. Árpád, Nagy Blankával kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy, „van oka a dühre, van oka pestisnek látni a Fideszt, és utolsó senkiházinak a puhatestű köztársasági elnököt”, még Goebbels is elmorzsolna pár örömkönnyet az arcán. A Harmadik Birodalom propagandájának sajátos nyelvi leleményei sokszor a legfurcsább helyeken manifesztálódnak újra. Emberek egy csoportját betegséggel azonosítani, az ocsmány, trágár beszédet piedesztálra emelni, a kettősmércét pedig fundamentumként használni. Itt tart ma a nagybetűs Szakma, és úgy tűnik, amit látunk, egy olyasfajta örvénylés, amiben már nem lehet fékezni, és amiből kiszállni sem lehet.
Mezőhegyi Gyula - www.demokrata.hu
A nem a három harmadot, hanem az egészet képviselni kívánó MSZP-elnöknek, Tóth Bertalannak megint sikerült maradandót alkotnia.
Történt ugyanis, hogy a január 19-én megrendezett, kormány- és rendszerváltó „megagiga tüntetésen” a demonstráció kis létszámától frusztrált néhány tiltakozó, szánkó és karácsonyfa híján, ezúttal az Echo TV stábját támadta meg. Azt már megszokhatták a munkájukat végző jobboldali riporterek, hogy a papíron a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságáért küzdők a legkülönfélébb verbális eszközökkel próbálják elhallgattatni a nekik nem tetsző sajtót. A média munkatársainak fizikai megtámadása azonban különösen szánalmas volt. Dulakodás közben még a kamera mikrofonját is sikerült letörnie egy lelkes tüntetőnek – a történtek után garázdaság gyanújával indult eljárás.
És hogy mit gondolt erről a példátlan esetről az MSZP elnöke? A jövő szabad és igazságos társadalmával és a demokráciával házaló politikus, önelégült mosollyal az arcán, cinikusan csak annyit tudott mondani minderre, hogy ilyen ez a popszakma.
Zseb-Kazinczyk
Ezzel a világörökséget gazdagító örökbecsű mondással megint sikerült a bizonytalan szavazók egy csoportját a következő fideszes kétharmad irányába ellöknie. A szocialista párt vezetői mindig is nagy nyelv- és fogalomújítók voltak. Emlékezzünk csak Medgyessy Péter örökbecsű „útelágazódására” vagy Gyurcsány Ferenc „terépcsecsőjére”. Ezt a súlyos örökséget viszi tovább Tóth Bertalan is, ám legújabb elszólása inkább volt kínos és tenyérbe mászó, mintsem humoros. Nem lehet pontosan tudni, hogy ezen kiszólások egyéni akciók, vagy egy stáb gondos munkájának gyümölcsei. Mindenesetre a szocialisták kommunikációs stábja két dologról biztosan elfeledkezett. Az egyik, hogy az erőszak nem a test erőssége, hanem az elme gyengesége, a másik pedig, hogy a jövő erkölcsi számonkérésének morális alapjait csak a ma felelős politikája adhatja meg.
A „forradalom” eddig, úgy néz ki, bukásra áll. Ehhez három alapvető összetevőre volt szükség. Először is kellettek hozzá olyan kérlelhetetlen politikai váteszek, mint Tóth Bertalan. Kellett hozzá egy inkább saját magát elsöprő tömeg, valamint a hiteles, „független-objektív, haladó” sajtó, áldásos támogatása.
Hordalék
Miért van az, hogy az utóbbi idők tüntetésein valahogy mindig ugyanazok az figurák jelennek meg? Mint egy kontrolt vesztett és belterjessé vált évfolyamtalálkozó. A választ erre is megadja jó öreg természet. Az árapály, mint ahogy a népharag hullámzása, egy folyamatosan változó, természetes jelenség. Van, amikor jó ideig nyugodt a tenger, és van, amikor akkora hullámokat vet, hogy átmossa a part arculatát. Most, ahogy a víz rendesen visszahúzódott, itt maradt nekünk a dühös hordalék. És mint ahogy egyre inkább késik a beharangozott, mindent elsöprő hullám, úgy lesz a csekély számú hordalék is egyre dühösebb és frusztráltabb. Talán néha egy kis Sargentini-jelentés, néha egy kis nácizás sebet ejthet az ember talpán, de mindezeket leszámítva igazán nem mondható veszélyesnek. Persze, azt sosem szabad elfelejteni, hogy azért a víz az úr, de azt sem, hogy sosem a hordalék.
A Szakma
A nácimosdatásban eddig még sosem látott magaslatokba törő balliberális sajtó a harmadik komponens. Ezen a téren is csak gyűl és gyűl a frusztráció. Érthető, hisz egy olyan játékban kikapni különösen kínos, ahol a játék fogalmi kereteit megalkotók válnak népszerűtlenné. Hiszen régóta ők döntik el ebben az országban, hogy ki antiszemita és ki propagandista. A korábbi receptek és technikák azonban már nem működnek, ugyanis időközben felnőtt, tapasztaltabb lett a magyar társadalom. A rendszerváltás hajnalán, még naivan, sokan felültek a hivatásos riogatóknak, mára azonban ezek a fogalmak teljességgel elinflálódtak. Nem árt, ha az ilyen vádakat néha tények és tettek is alátámasztják. Legalább néha. Máskülönben elkopnak.
Az ellenzék kudarcosságának oka többek között abban keresendő, hogy nem vesznek tudomást arról, minden egyes ilyen Tóth Bertalan-féle elszólás révén folyamatosan megítéltetnek. Nem a saját szavazóik előtt, hiszen ők valószínűleg úgyis kitartanak mellettük. Nem az ellenoldal szavazói előtt, hiszen őket úgysem tudják meggyőzni. Azon bizonytalan milliókkal szemben, akik egyik párt felé sem köteleződtek el és folyamatosan mérlegelnek, ez egy nagyon rossz stratégia.
Örökösök
Arra, mikor kedvenc liberális publicistánk, Tóta W. Árpád, Nagy Blankával kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy, „van oka a dühre, van oka pestisnek látni a Fideszt, és utolsó senkiházinak a puhatestű köztársasági elnököt”, még Goebbels is elmorzsolna pár örömkönnyet az arcán. A Harmadik Birodalom propagandájának sajátos nyelvi leleményei sokszor a legfurcsább helyeken manifesztálódnak újra. Emberek egy csoportját betegséggel azonosítani, az ocsmány, trágár beszédet piedesztálra emelni, a kettősmércét pedig fundamentumként használni. Itt tart ma a nagybetűs Szakma, és úgy tűnik, amit látunk, egy olyasfajta örvénylés, amiben már nem lehet fékezni, és amiből kiszállni sem lehet.
Mezőhegyi Gyula - www.demokrata.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése