Vagyon és derűlátás
Miből élünk? – ezzel a címmel hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank azt a rendkívül érdekes tanulmányt, amelynek fő célja a magyar háztartások vagyonának részletes felmérése volt. A rendszerváltás egyik szomorú statisztikai következménye, hogy a nemzeti vagyon, mint fogalom, lényegében eltűnt a számbavételi rendszerből.
Az elmúlt harminc év során úgy mentünk át egy igen drámai, történelmi jelentőségű átalakulási folyamaton, hogy máig sem tisztázódott sem a feltételezhetően igen jelentős vagyonvesztés mértéke, sem annak belső szerkezete. Éppen ezért kell üdvözölnünk minden olyan kezdeményezést, mint amilyen ez a mostani MNB-s összeállítás, amely legalább a legutóbbi időkre nézve segít a nemzeti vagyon alapvető változásának megértésében.
A magyar háztartások vagyonának egésze megközelítőleg háromévnyi nemzeti jövedelemnek felel meg, tehát nem csekélységről van szó, még közvetlen anyagi értelemben sem. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy ez a vagyon az élet mindennapi újrateremtésének legfontosabb feltétele, tehát, hogy a népesedési és egészségügyi folyamatok minőségét alapvetően ez az anyagi feltételrendszer határozza meg, akkor még inkább érthető a felmérés eredményének jelentősége.
Nos, lássuk, melyek a tanulmányból levonható legfőbb következtetések. Mivel a statisztika a magyar háztartásokat tizedekre bontva mutatja be, kövessük mi is ezt a logikát, a legszegényebb háztartásoktól a leggazdagabbakig. A két legfőbb vagyonelem a lakás és az autó, s a felmérésből az derül ki, hogy a magyar háztartások a három legszegényebb tizedét kivéve, minden tizedben kilencven százalék felett van a lakással rendelkező háztartások aránya, a három leggazdagabb tized esetében ez már majdnem száz százalék. Az autóval rendelkező háztartások aránya a legszegényebbeknél harminc százalék, míg a leggazdagabb tizedben nyolcvankét százalék. Érdekes és kicsit bizarr jelenség, hogy a legszegényebb tized esetében lakása huszonnyolc százaléknak van, míg autója harminc százaléknak. Ez az egyetlen olyan vagyontized, ahol az autóval való „ellátottság” magasabb, mint a lakással való ellátottság, az összes többinél fordított a helyzet.
Ami a pénzvagyont illeti, lekötött bankbetétje minden vagyontizedben létező háztartásnak van, de míg a legszegényebbeknél ez hét-nyolc százalék, a leggazdagabbak tizedénél már ötvenöt százalék. Az értékpapír esetében még nagyobb az eltérés, mert az alsó három tizednél ez nincs is jelen, és aztán is csak igen lassan növekszik az arány, még a nyolcadik vagyontizednél is csak ötszázalékos, de aztán a kilencediknél már tizenegy százalék, az utolsónál már harminc százalék. A tőzsdei részvények pedig a leggazdagabb három vagyontizedet leszámítva egyáltalán nincsenek jelen a magyar háztartásoknál.
Az ingatlanokban meglévő anyagi vagyon aránya a leggazdagabb vagyontizedet kivéve, minden más tizedben magasabb, mint a pénzvagyoné, a leggazdagabbak esetében azonban már pénzvagyonban van az összes vagyon hatvan százaléka. Ennek a jelentőségét az adja, hogy a leggazdagabbak esetében nemcsak a vagyon értéke sokkal magasabb, hanem annak mobilizálhatósága is, hisz a pénzvagyon sokkal könnyebben mozgósítható, mint az ingatlan.
És mennyi is az a „sokkal magasabb”, lássuk a konkrét számokat, amelyeknél persze szembesülni kell a magyar társadalomban is meglévő egyenlőtlenségekkel is. Ezekről az egyenlőtlenségekről nem árt tudni, hogy nemzetközi összehasonlításban a legalacsonyabbak között vannak. Az egyenlőtlenség mérésére általában egy Corrado Gini nevű olasz szociológusról elnevezett mutatót használnak, amelynek nulla lenne az értéke, ha nulla az egyenlőtlenség, tehát minden háztartásnak azonos lenne a vagyona. És egy lenne a mutató értéke akkor, ha minden vagyon egyetlen háztartás tulajdonában lenne. Nyilvánvaló, hogy egyik szélsőérték sem fordulhat elő, a mutató 0,3 és 0,9 között ingadozik a világ országaiban. Magyarország vagyoneloszlásának Gini mutatója 0,45, ami mélyen a 0,67-es világátlag alatt van. Összehasonlításul például Franciaországban 0,72 Németországban 0,79 az Amerikai Egyesült Államokban 0,85, és néhány afrikai országban 0,9 körül van. Ezzel együtt is valóban megrendítő azzal szembesülni, hogy a világon a felső ötven százalék rendelkezik a vagyonok kilencvenegy százalékával, míg az alsó ötven százalék csak a kilenc százalékával. Az Amerikai Egyesült Államok esetében a rosszabb helyzetben lévő ötven százalék vagyonból való részesedése mindössze 2,6 százalék. Az Egyesült Államok egyenlőtlenségét talán az jelzi a legérzékletesebb módon, hogy a felső egy százalék rendelkezik a vagyon negyven százalékával, míg az alsó negyven százalék rendelkezik, a vagyon egy százalékával.
Míg nálunk a felső tíz százalék rendelkezik a vagyon ötvenhat százalékával, az Egyesült Államokban ez a mutató hetvennyolc százalék. És míg ott, mint az imént láttuk, a felső egy százalék részesedése negyven százalék, addig nálunk csak huszonöt százalék. Tehát a magyar egyenlőtlenségek a legalacsonyabbak közé tartoznak a világon, mint ahogy az országon belüli regionális egyenlőtlenségek is. Míg országosan huszonhétmillió forintos vagyonnal rendelkezik egy átlagos magyar háztartás, addig egy átlagos budapesti háztartás ennek a kétszeresét, egy észak-magyarországi ennek a felét mondhatja magáénak.
Reménykeltő, hogy 2014 és 2017 között, amikor ez a vagyonfelmérés készült, négy év alatt negyven százalékkal emelkedett a magyar háztartások vagyonának az értéke. És az még ennél is reménykeltőbb, hogy a leggyorsabb növekedés az Alföldön zajlott le, ahol csaknem hatvanszázalékos volt a vagyon gyarapodása. A tartós vagyonnövekedés általános társadalmi-gazdasági feltételei adhatnak okot a derűlátásra.
Bogár László - www.magyarhirlap.hu
Miből élünk? – ezzel a címmel hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank azt a rendkívül érdekes tanulmányt, amelynek fő célja a magyar háztartások vagyonának részletes felmérése volt. A rendszerváltás egyik szomorú statisztikai következménye, hogy a nemzeti vagyon, mint fogalom, lényegében eltűnt a számbavételi rendszerből.
Az elmúlt harminc év során úgy mentünk át egy igen drámai, történelmi jelentőségű átalakulási folyamaton, hogy máig sem tisztázódott sem a feltételezhetően igen jelentős vagyonvesztés mértéke, sem annak belső szerkezete. Éppen ezért kell üdvözölnünk minden olyan kezdeményezést, mint amilyen ez a mostani MNB-s összeállítás, amely legalább a legutóbbi időkre nézve segít a nemzeti vagyon alapvető változásának megértésében.
A magyar háztartások vagyonának egésze megközelítőleg háromévnyi nemzeti jövedelemnek felel meg, tehát nem csekélységről van szó, még közvetlen anyagi értelemben sem. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy ez a vagyon az élet mindennapi újrateremtésének legfontosabb feltétele, tehát, hogy a népesedési és egészségügyi folyamatok minőségét alapvetően ez az anyagi feltételrendszer határozza meg, akkor még inkább érthető a felmérés eredményének jelentősége.
Nos, lássuk, melyek a tanulmányból levonható legfőbb következtetések. Mivel a statisztika a magyar háztartásokat tizedekre bontva mutatja be, kövessük mi is ezt a logikát, a legszegényebb háztartásoktól a leggazdagabbakig. A két legfőbb vagyonelem a lakás és az autó, s a felmérésből az derül ki, hogy a magyar háztartások a három legszegényebb tizedét kivéve, minden tizedben kilencven százalék felett van a lakással rendelkező háztartások aránya, a három leggazdagabb tized esetében ez már majdnem száz százalék. Az autóval rendelkező háztartások aránya a legszegényebbeknél harminc százalék, míg a leggazdagabb tizedben nyolcvankét százalék. Érdekes és kicsit bizarr jelenség, hogy a legszegényebb tized esetében lakása huszonnyolc százaléknak van, míg autója harminc százaléknak. Ez az egyetlen olyan vagyontized, ahol az autóval való „ellátottság” magasabb, mint a lakással való ellátottság, az összes többinél fordított a helyzet.
Ami a pénzvagyont illeti, lekötött bankbetétje minden vagyontizedben létező háztartásnak van, de míg a legszegényebbeknél ez hét-nyolc százalék, a leggazdagabbak tizedénél már ötvenöt százalék. Az értékpapír esetében még nagyobb az eltérés, mert az alsó három tizednél ez nincs is jelen, és aztán is csak igen lassan növekszik az arány, még a nyolcadik vagyontizednél is csak ötszázalékos, de aztán a kilencediknél már tizenegy százalék, az utolsónál már harminc százalék. A tőzsdei részvények pedig a leggazdagabb három vagyontizedet leszámítva egyáltalán nincsenek jelen a magyar háztartásoknál.
Az ingatlanokban meglévő anyagi vagyon aránya a leggazdagabb vagyontizedet kivéve, minden más tizedben magasabb, mint a pénzvagyoné, a leggazdagabbak esetében azonban már pénzvagyonban van az összes vagyon hatvan százaléka. Ennek a jelentőségét az adja, hogy a leggazdagabbak esetében nemcsak a vagyon értéke sokkal magasabb, hanem annak mobilizálhatósága is, hisz a pénzvagyon sokkal könnyebben mozgósítható, mint az ingatlan.
És mennyi is az a „sokkal magasabb”, lássuk a konkrét számokat, amelyeknél persze szembesülni kell a magyar társadalomban is meglévő egyenlőtlenségekkel is. Ezekről az egyenlőtlenségekről nem árt tudni, hogy nemzetközi összehasonlításban a legalacsonyabbak között vannak. Az egyenlőtlenség mérésére általában egy Corrado Gini nevű olasz szociológusról elnevezett mutatót használnak, amelynek nulla lenne az értéke, ha nulla az egyenlőtlenség, tehát minden háztartásnak azonos lenne a vagyona. És egy lenne a mutató értéke akkor, ha minden vagyon egyetlen háztartás tulajdonában lenne. Nyilvánvaló, hogy egyik szélsőérték sem fordulhat elő, a mutató 0,3 és 0,9 között ingadozik a világ országaiban. Magyarország vagyoneloszlásának Gini mutatója 0,45, ami mélyen a 0,67-es világátlag alatt van. Összehasonlításul például Franciaországban 0,72 Németországban 0,79 az Amerikai Egyesült Államokban 0,85, és néhány afrikai országban 0,9 körül van. Ezzel együtt is valóban megrendítő azzal szembesülni, hogy a világon a felső ötven százalék rendelkezik a vagyonok kilencvenegy százalékával, míg az alsó ötven százalék csak a kilenc százalékával. Az Amerikai Egyesült Államok esetében a rosszabb helyzetben lévő ötven százalék vagyonból való részesedése mindössze 2,6 százalék. Az Egyesült Államok egyenlőtlenségét talán az jelzi a legérzékletesebb módon, hogy a felső egy százalék rendelkezik a vagyon negyven százalékával, míg az alsó negyven százalék rendelkezik, a vagyon egy százalékával.
Míg nálunk a felső tíz százalék rendelkezik a vagyon ötvenhat százalékával, az Egyesült Államokban ez a mutató hetvennyolc százalék. És míg ott, mint az imént láttuk, a felső egy százalék részesedése negyven százalék, addig nálunk csak huszonöt százalék. Tehát a magyar egyenlőtlenségek a legalacsonyabbak közé tartoznak a világon, mint ahogy az országon belüli regionális egyenlőtlenségek is. Míg országosan huszonhétmillió forintos vagyonnal rendelkezik egy átlagos magyar háztartás, addig egy átlagos budapesti háztartás ennek a kétszeresét, egy észak-magyarországi ennek a felét mondhatja magáénak.
Reménykeltő, hogy 2014 és 2017 között, amikor ez a vagyonfelmérés készült, négy év alatt negyven százalékkal emelkedett a magyar háztartások vagyonának az értéke. És az még ennél is reménykeltőbb, hogy a leggyorsabb növekedés az Alföldön zajlott le, ahol csaknem hatvanszázalékos volt a vagyon gyarapodása. A tartós vagyonnövekedés általános társadalmi-gazdasági feltételei adhatnak okot a derűlátásra.
Bogár László - www.magyarhirlap.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése