Alföldi Róbert Angyalföld díszpolgára lett. Az a meglehetősen
ellentmondásos megítélésű színész-rendező, aki sokak megrökönyödésére –
Gyurcsány jóvoltából – még a Nemzeti Színház igazgatója is lehetett.
Alföldi örömmel fogadta a díszpolgári elismerést, videóüzenetben köszönte meg, mert éppen Ecuadorba szólította dolgozni „nyomorúsága”. Öröme nem meglepetés, mert többször szólt arról, hogy „Mindig is büszkén vállalta újlipótvárosi identitását”. Azt azért nem tudni pontosan, hogy öröme minek vagy kinek szól? Talán az ott élő budapestiek közösségének? Ez nem igazán valószínű, mert ahogy maga elmesélte, „Én nagyon zárt körben élek. Előadásaimra is azok járnak, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én. (…) Persze, hogy szorongsz, hülyeség ezt nem vállalni.” Angyalföldön azonban mintha kevésbé uralná a lelkét „fortélyos félelem”, amelynek éppen idén negyedszázada folyamatosan szocialista vezetése van. Alföldi ugyanis családi indíttatása folytán is kötődik a szocikhoz. Apja, Alföldi Albert 1994 után négy évig az MSZP országgyűlési képviselője volt. A színész-rendező szekere is mindig akkor lódult meg igazán, amikor a szocik voltak hatalmon. Jászai Mari-díját még Horn Gyula idejében kapta, Gyurcsány pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje elnevezésű állami kitüntetéssel értékelte művészetét. És hogy a szocisort folytassuk, márciusban Tóth Bertalan MSZP elnök adta át neki a Szabad Sajtó-díjat, s most pedig itt van ez az angyalföldi díszpolgárság. Ecuador mutatja, Alföldi napjainkban is tele van munkával, megbízások sora zúdítja rá az adófizetők közpénzét. Ezek után akár jól is érzethetné magát a bőrében, hiszen senki nem bántja, sőt. Ám ő mégis szorong.
Sőt, azt nyilatkozta egy interjúban a Mandinernek, hogy nemcsak hogy szorong, de „utálja” a hazáját. Mert „dühíti, amit itt évszázadok óta művelnek.” Ez persze amikor Horn vagy Gyurcsány volt kormányon, egyáltalán nem dühítette. Akkor ugyanis zúzott ezerrel a liberális tempó, benne az általa „művészi” szintre emelt színpadi meztelenkedéssel és a ki tudja miért előtérbe helyezett nemiség hangsúlyozásával. Persze, lehet utálnia a hazát, mert a magyarok ezt a stílust kevésbé szeretik. És azért sincsenek oda, ha Magyarországnak attól megy híre a világban, ha Alföldi a fiumei horvát Nemzeti Színházban megrendezett Arisztophanész komédiáját egy rózsaszín, marcipánból és fagylaltból készült fallosszal reklámozzák. S talán az is csalódás a számára, hogy amikor a melegségéről először beszélt az Alföldi Színháza – Öt nemzeti év című könyvben, nem emelték vállukra emiatt a magyarok. Sőt! Egyáltalán nem dobta fel őket, hogy a nemzet első színházának igazgatója homoszexuális. Tény ugyanakkor, hogy mindezt tolerálták, hogy a Jobbikon kívül senki nem nevezte őt Alföldi Robertának. A Nemzeti Színház igazgatói státusza öt év után egyszerűen azért szűnt meg, mert – már bőven a Fidesz kormány idején – 2012-ben lejárt a szerződése. A magyarok nagy megkönnyebbülésére.
Lám-lám, ilyen sokszínű ez a honi demokrácia. Alföldi jó példája annak, hogy nálunk olyan ember is diszpolgár lehet, aki utálja a hazáját s szerinte szorongása még vagy húsz évig nem is szűnik meg.
Az emberek zöme ilyenkor legalább elgondolkodik azon, hogy a hiba mégis kinek a készülékében lehet?
Persze az elkövetkező húsz év alatt akár Alföldi is rájöhet, nem igaz?
Horváth K. József - https://leander.blogstar.hu
Alföldi örömmel fogadta a díszpolgári elismerést, videóüzenetben köszönte meg, mert éppen Ecuadorba szólította dolgozni „nyomorúsága”. Öröme nem meglepetés, mert többször szólt arról, hogy „Mindig is büszkén vállalta újlipótvárosi identitását”. Azt azért nem tudni pontosan, hogy öröme minek vagy kinek szól? Talán az ott élő budapestiek közösségének? Ez nem igazán valószínű, mert ahogy maga elmesélte, „Én nagyon zárt körben élek. Előadásaimra is azok járnak, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én. (…) Persze, hogy szorongsz, hülyeség ezt nem vállalni.” Angyalföldön azonban mintha kevésbé uralná a lelkét „fortélyos félelem”, amelynek éppen idén negyedszázada folyamatosan szocialista vezetése van. Alföldi ugyanis családi indíttatása folytán is kötődik a szocikhoz. Apja, Alföldi Albert 1994 után négy évig az MSZP országgyűlési képviselője volt. A színész-rendező szekere is mindig akkor lódult meg igazán, amikor a szocik voltak hatalmon. Jászai Mari-díját még Horn Gyula idejében kapta, Gyurcsány pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje elnevezésű állami kitüntetéssel értékelte művészetét. És hogy a szocisort folytassuk, márciusban Tóth Bertalan MSZP elnök adta át neki a Szabad Sajtó-díjat, s most pedig itt van ez az angyalföldi díszpolgárság. Ecuador mutatja, Alföldi napjainkban is tele van munkával, megbízások sora zúdítja rá az adófizetők közpénzét. Ezek után akár jól is érzethetné magát a bőrében, hiszen senki nem bántja, sőt. Ám ő mégis szorong.
Sőt, azt nyilatkozta egy interjúban a Mandinernek, hogy nemcsak hogy szorong, de „utálja” a hazáját. Mert „dühíti, amit itt évszázadok óta művelnek.” Ez persze amikor Horn vagy Gyurcsány volt kormányon, egyáltalán nem dühítette. Akkor ugyanis zúzott ezerrel a liberális tempó, benne az általa „művészi” szintre emelt színpadi meztelenkedéssel és a ki tudja miért előtérbe helyezett nemiség hangsúlyozásával. Persze, lehet utálnia a hazát, mert a magyarok ezt a stílust kevésbé szeretik. És azért sincsenek oda, ha Magyarországnak attól megy híre a világban, ha Alföldi a fiumei horvát Nemzeti Színházban megrendezett Arisztophanész komédiáját egy rózsaszín, marcipánból és fagylaltból készült fallosszal reklámozzák. S talán az is csalódás a számára, hogy amikor a melegségéről először beszélt az Alföldi Színháza – Öt nemzeti év című könyvben, nem emelték vállukra emiatt a magyarok. Sőt! Egyáltalán nem dobta fel őket, hogy a nemzet első színházának igazgatója homoszexuális. Tény ugyanakkor, hogy mindezt tolerálták, hogy a Jobbikon kívül senki nem nevezte őt Alföldi Robertának. A Nemzeti Színház igazgatói státusza öt év után egyszerűen azért szűnt meg, mert – már bőven a Fidesz kormány idején – 2012-ben lejárt a szerződése. A magyarok nagy megkönnyebbülésére.
Lám-lám, ilyen sokszínű ez a honi demokrácia. Alföldi jó példája annak, hogy nálunk olyan ember is diszpolgár lehet, aki utálja a hazáját s szerinte szorongása még vagy húsz évig nem is szűnik meg.
Az emberek zöme ilyenkor legalább elgondolkodik azon, hogy a hiba mégis kinek a készülékében lehet?
Persze az elkövetkező húsz év alatt akár Alföldi is rájöhet, nem igaz?
Horváth K. József - https://leander.blogstar.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése