Megint összevissza beszél a HVG megmondóembere

Hont Andrásnak kicsivel több mint egy hét kellett, hogy felfogja, nem biztos, hogy magas intelligenciaszintre vall, ha valaki egy 52 százalékos Fidesz-győzelem után bukást jövendöl. 
Ami a narratívát illeti, a hvg.hu (ál)hírportál publicistája is szemmel láthatóan gondban volt a múlt heti fideszes rekordgyőzelmet követően.

Ugyanis Hont is belement abba a kínos ostobaságnak az elmagyarázásába, miszerint a Fidesz megroppanásának első jele az, hogy csak 52 százalékot, ezzel pedig 13 mandátumot tudott bezsebelni. A „Megosztott ország, elbizonytalanodó kormány, kavargó ellenzék” című remekművében kifejtette, hogy

az első megállapítás, mármint a rekordrészvétel az EP-választások hazai történetében tényszerűen igaz, a Fidesz rekordgyőzelme viszont tényszerűen nem az. Illetve nagyon-nagyon sokáig és sokat kell forgatni a tényeket, hogy a kijelentés úgy-ahogy megállja a helyét. [...] A mostani 52,14 százalék egyáltalán nem tekinthető fényes diadalnak.

Láthatóan működött az ellenzéki riadólánc, hiszen hasonló blődségeket írt az Index munkatársa is, aki szerint azért van gondban Orbán, mert „az ország közel fele ellene szavazott”, ”az ellenzéki szavazók nem vesztették el hitüket”, és hogy „azt akarják, hogy a miniszterelnök is lássa: kilenc év NER után sem tartották fel a kezüket”, végezetül pedig „nem kérdés, hogy jócskán van legitimációja Orbán hatalmának, de kisebb, mint amekkorát a parlamenti mandátumok elosztása mutat”.
Ám egy héttel később valami csak megváltozott Hont Andrásban, hiszen tegnap már egészen másként látta a világot. A Facebook-oldalán ugyanis már azt írta, hogy

már megint beindult az önhülyítés, hogy a Fidesz által 52 százalékkal megnyert, és Budapesten is a kormánypárt egyértelmű első helyét hozó európai parlamenti választás után micsoda remények kecsegtetnek az ősz önkormányzati választáson az ellenzék számára. Tényleg olyan ez már, mint az egyszeri magyar futballedző, aki a menetrendszerinti jelentős zakó után már lát bíztató (sic!) jeleket, meg érzékeli a fejlődést.

A kérdés – amely persze költői – csupán az, hogy ha ilyen tisztán látja Hont András azt, hogy mekkora aránytévesztések, értelmezési és érzékelési problémák gyötrik a bevándorláspárti ellenzéket, akkor miért kezdett bele ő is az „önhülyítésbe”?

Ki vagy mi ösztönözte Hontot, az Indexet és társaikat arra, hogy egy időben kórusban szajkózzák ugyanazt a kínos ostobaságot?

Sümeghi Lóránt - www.888.hu