Ezt hívják hatalmas cikinek!
Fegyőrék ugyanazt csinálják, mint az elődeik: értékrend és elvek nélkül uszítanak, hergelik a fiatal magyarokat. Ebből viszont mi, fiatalok köszönjük, de nem kérünk.
Fekete-Győr András pártja előszeretettel kampányol azzal, hogy a legtöbb fiatal őket támogatja. Szerintük az egyetemisták körében verhetetlenek, értenek a fiatalok nyelvén, bátran lázadnak az elnyomó „rezsim” ellen. Ami amúgy nincs is, vagyis a Momentum első és legerősebb „miért szavazz rám” érve csak a fantázia szülötte, egy képzelt ellenség vizionálása. Hiszen mindenki nagyon bátornak tűnik egy odaképzelt ellenséggel szemben.
A párt egyedül attól mondható fiatalosnak, hogy a legtöbb képviselője a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején született. Programjuk, kampányaik azonban egy az egyben a régi időket tükrözik. Az „oktatásegészségügy” kampányszövegeket szellemi örökösüktől, az SZDSZ-től vették, semmi új nincs a nap alatt. Azt mindig elfelejtik megemlíteni, hogy a magyar egészségügyet az MSZP és az SZDSZ regnálásának időszaka alatt tették szinte teljesen tönkre. Elfelejtik megemlíteni azt is, hogy a magyar egészségügy 2010 óta folyamatosan fejlődik, de rendbe hozni azt, amit az ifjú momentumosok elődei tönkre vágtak, nem két percbe telik.
Segítek, ez nem így van. A momentumos szavazó olyan ember, aki egyáltalán nem politizált 2010 előtt. Olyan szavazó, akit sikerült Orbán Viktor személye ellen uszítani. Olyan szavazó, aki amúgy nem követi a mindennapi politikát, szinte csak a magát „függetlenobjektívnek” hazudó sajtóból tájékozódik.
Azt viszont elfelejtették, hogy vagyunk, akik a szüleink révén emlékezünk, tájékozódunk. Sokan vagyunk, akiknek van értékrendje.
Minket úgy neveltek, hogy a semmitevés nem minősül munkának, a jólétért meg kell dolgozni, a család apából, anyából és gyerekekből áll. Mi sosem fogunk egy olyan párttal szimpatizálni, ami már eleve a rombolással (értsd: budapesti olimpia megakadályozása) került rivaldafénybe. Akiknél a melegházasság az egyik első napirendi pont. Akik nem látnak a Nagykörúton túl, akik lenézik vidéki embereket. Akik felsőbbrendűnek gondolják magukat mindenkinél. Akik nagyképűek és a semmire verik a vállukat.
Zelenka Dóra - www.888.hu
Fegyőrék ugyanazt csinálják, mint az elődeik: értékrend és elvek nélkül uszítanak, hergelik a fiatal magyarokat. Ebből viszont mi, fiatalok köszönjük, de nem kérünk.
Fekete-Győr András pártja előszeretettel kampányol azzal, hogy a legtöbb fiatal őket támogatja. Szerintük az egyetemisták körében verhetetlenek, értenek a fiatalok nyelvén, bátran lázadnak az elnyomó „rezsim” ellen. Ami amúgy nincs is, vagyis a Momentum első és legerősebb „miért szavazz rám” érve csak a fantázia szülötte, egy képzelt ellenség vizionálása. Hiszen mindenki nagyon bátornak tűnik egy odaképzelt ellenséggel szemben.
Ők mégis elhiszik, hogy erősek, hogy a
legtöbb magyar fiatal szimpatizál velük. Sajnos el kell szomorítsam
őket: ez egyáltalán nem így van, a Nagykörúton túl nem látnak, csak a
hangjuk nagy, az viszont nagyon.
A Momentumnak se normális programja, se értékrendje nincsen.
Támogatóikat kizárólag a miniszterelnök elleni gyűlöletkeltéssel
szerzik. Ezzel pedig rossz példát mutatnak a fiataloknak. Az „O1G” és a
kormány elleni uszítás egy feszültséggel és gyűlölettel teli generációt
fog eredményezni, az pedig senkinek sem hiányzik.A párt egyedül attól mondható fiatalosnak, hogy a legtöbb képviselője a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején született. Programjuk, kampányaik azonban egy az egyben a régi időket tükrözik. Az „oktatásegészségügy” kampányszövegeket szellemi örökösüktől, az SZDSZ-től vették, semmi új nincs a nap alatt. Azt mindig elfelejtik megemlíteni, hogy a magyar egészségügyet az MSZP és az SZDSZ regnálásának időszaka alatt tették szinte teljesen tönkre. Elfelejtik megemlíteni azt is, hogy a magyar egészségügy 2010 óta folyamatosan fejlődik, de rendbe hozni azt, amit az ifjú momentumosok elődei tönkre vágtak, nem két percbe telik.
A lilába burkolózott új liberálisoknak
nem tetszik, hogy 2010 óta nem csak a belpesti értelmiség érvényesülhet.
Nem tetszik nekik, hogy már a szorgalmas, dolgozó ember is jólétben
élhet. Mert ők nem ehhez szoktak. Munkakerülő, nagyképű, okoskodó
fiatalok ők, akik csak az uszításhoz értenek.
„A momentumos szavazó olyan ember, akinek elege van, és
változtatni akar, mert azt látja, hogy Magyarország elpazarolja a
lehetőségeit. A momentumos szavazó dühös azokra a politikusokra, akik
évek, évtizedek óta ott ülnek a parlamentben, és csak beszélnek, nem
cselekszenek” – nyilatkozta a párt egyik üdvöskéje, Cseh Katalin.Segítek, ez nem így van. A momentumos szavazó olyan ember, aki egyáltalán nem politizált 2010 előtt. Olyan szavazó, akit sikerült Orbán Viktor személye ellen uszítani. Olyan szavazó, aki amúgy nem követi a mindennapi politikát, szinte csak a magát „függetlenobjektívnek” hazudó sajtóból tájékozódik.
Olyan harmincéves „bétékás” diák, akinek nincs kedve dolgozni, ezért inkább még mindig a krediteket gyűjtögeti.
A Momentum azért ilyen hangos, mert ha nem tolná folyamatosan ezt az
uszítást, akkor simán elveszne a többi ellenzéki párt között. Gyurcsány
már rég megette volna őket reggelire. Fegyőrék viszont felismerték, hogy
minket, fiatalokat a lázítással maguk mellé lehet állítani.Azt viszont elfelejtették, hogy vagyunk, akik a szüleink révén emlékezünk, tájékozódunk. Sokan vagyunk, akiknek van értékrendje.
Minket úgy neveltek, hogy a semmitevés nem minősül munkának, a jólétért meg kell dolgozni, a család apából, anyából és gyerekekből áll. Mi sosem fogunk egy olyan párttal szimpatizálni, ami már eleve a rombolással (értsd: budapesti olimpia megakadályozása) került rivaldafénybe. Akiknél a melegházasság az egyik első napirendi pont. Akik nem látnak a Nagykörúton túl, akik lenézik vidéki embereket. Akik felsőbbrendűnek gondolják magukat mindenkinél. Akik nagyképűek és a semmire verik a vállukat.
Innen üzenném nekik: mi nem kérünk az uszításból. Mi inkább a
Momentum ellen lázadunk, hogy vegyék észre magukat. Mi nemet mondunk az
elvtelen gyűlöletkeltésre.
Mert igen, vannak olyan fiatalok, akik nem a semmitevést
preferálják, akiknek a család szent, akik nem kérnek az eltorzult
liberális eszmékből.Zelenka Dóra - www.888.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése