Döbbenetes válasz Kerpel-Fronius Gábornak...
A momentumos Kerpel-Fronius Gábor vállalta magára az ügyeletes fölháborodó szerepét minapi írásom
miatt, amelyben bátorkodtam leírni: bármilyen eszközzel szabad
védekeznünk a külföldi zsoldban álló, minden ízében magyarellenes
„ellenzékünk” aknamunkája, puccskísérletei ellen. Kerpel-Fronius Gábor
nehezen kap levegőt a megrökönyödéstől; nem érti, hogy lehetett ilyesmit
leírni. Hát most figyeljen jól, kedves Gábor, próbálom elmagyarázni az
egészet úgy, hogy még maga is megértse!
Igyekszem tömör lenni, mert tegnapi levélkéje
arról győzött meg, hogy nem kedveli a hosszabb szövegeket. Vagy ha
szereti is, nem igazán boldogul az összetettebb gondolatsorok
értelmezésével, ok-okozat kibogozásával. Talán fárasztja az olvasás,
vagy mit tudom én. Mindegy, próbálok segíteni! Azzal indít:
Jegyezzük meg jól Pilhál Tamás nevét.Ő mondta ki azt, amit a kormánypárti politika a hazaárulózással régóta sugall: hogy az ellenzék nem ellenzék, hanem ellenség, hogy vele szemben minden eszköz megengedett.”
Nono! Idézni csak pontosan és szépen, úgy érdemes! Én szó szerint a következőket írtam: „Nincsenek
szavak arra a hitványság-sorozatra, amit a Gyurcsány-szekta, a
botmixeres párt és az MSZP napok óta művel az Európai Parlamentben.
Legalábbis abban a koordinátarendszerben nincsenek rá szavak, amelyben
eddig foglalkoztunk velük. «Magyar» «ellenzéki» pártokként beszéltünk
róluk. Pedig nem azok. Ellenségként tekintenek a magyarságra, a
hazánkra, gyarmatosítóink meghosszabbított csápjai ők – nem tehetünk
mást, viszonoznunk kell az «érzelmeiket». (…) Lehet bámészkodva várni a
következő orvtámadásukat a magyar nemzet ellen, és majd újra megdöbbenni
rajta. Javaslom, ne tegyük. Semmi meghökkentő nem lesz benne. Kezeljük
őket úgy, ahogyan ők minket: ellenségként. S ennek megfelelően
viszonyuljunk hozzájuk. Bármilyen eszköz megengedett a védekezéshez.”
Tetszik érteni? „Bármilyen eszköz megengedett a VÉDEKEZÉSHEZ.” Vagy ezek szerint már védekezni is bűn? Maguk a legaljasabb eszközökkel támadhatják a nemzeti oldalt, sőt az egész országot, mi viszont fogjuk be a szánkat? „Meggyilkolhatják”
az olimpiai álmunkat, követelhetik az ország uniós szavazati jogának
elvételét, büntetéseket, a nekünk járó uniós támogatások befagyasztását –
és a nemzeti oldal még csak ne is védekezhessen bármilyen eszközzel?
Bármilyen POLITIKAI eszközzel? Lehet, hogy ezzel meglepem (hiszen
mindenki magából indul ki), de védekezés címén nem a Leopard 2-esek
bevetésére gondoltam. (Bár ha pártelnöke a szokásos füstbombák helyett a
jövőben kézigránátokkal és föld-föld rakétákkal támadja a rendőröket,
tán azokra is szükség lehet.) Sőt, nem is a karhataloméra – tavaly
decemberben sem kaptak két nagy frászt tőlük, amikor mindenfélével
dobálták őket. Ha a tömegoszlatás érdekli, beszélgessen újdonsült DK-s
barátaival, különösen azzal a pirosfejűvel…
Maguknak semmi sem szent
Az a helyzet, Gábor, hogy maguk minden
írott és íratlan szabályon, józan észen, jóízlésen, erkölcsön
átcsörtettek az elmúlt hónapokban. A Momentum és a többi „ellenzéki” párt úgy viselkedik, mint a legrosszabb anarchista csőcselék.
- A pártelnöke meg a kis Donáth tavaly decemberben füstbombával hajigálta a rendőröket.
- Miután a tüntetők bántalmazták a köztévé újságíróit, Fegyőr cinikusan közölte: ez a tüntetések velejárója. (A Momentum szerint tehát „bármilyen eszköz megengedett” a támadáshoz – nekünk viszont védekeznünk is tilos.)
- Az „ellenzéki” haverjai kocsmai ribilliót rendeztek a Parlamentben, lezárták az elnöki pulpitust, őrjöngtek.
- Berontottak a köztévébe, a földre vetették magukat, pókemberkedtek, csóró portásokkal dulakodtak, hepciáskodtak.
- A Momentum meghirdetette: felül kell vizsgálni, hány lakás van „fideszesek” kezén, és vissza kell tőlük venni.
- A Buzinkay nevű momentumos megfenyegette a kormánypárti újságírókat, hogy ha Fegyőr-kormány alakul, börtönbe kerülhetnek.
- Maga pedig agyhalottnak, aztán provinciális hőbörgőknek csúfolta a magyarokat – most meg a véleménycikkemen szörnyülködik.
Őszinte kíváncsisággal kérdezem, Gábor:
maguknak teljesen elment az eszük? Vagy nem is volt soha? Még azt sem
próbálják leplezni, honnan rángatják magukat dróton: büszkén szelfiznek
Macronnéval a budapesti olimpia megfúrása után. Micsoda öröm: Párizs
nyert helyettünk, hurrá! Hogyan lehetnek ilyen gátlástalan, pimasz
gazemberek? A párttojáshéj ott a seggükön, de már kenterben verik az
SZDSZ-t a Magyarország elleni akciózásban.
Miért ellenségek?
Tudta? Nem elég ellenzéknek lenni, annak
is kell látszani! Szerencsésebb fejlődésű országokban az ellenzék a
hazai parlamentben kéri számon, gyötri a kormányt, az Európai
Parlamentben viszont a hazájáért dolgozik: hogy minél több forrás
érkezzen, minél kedvezőbb közösségi szabályok szülessenek. Maguknak
viszont az első dolguk volt, mikor beléptek abba a brüsszeli hodályba,
hogy elkezdjék mószerolni a demokratikusan megválasztott magyar
kormányt. Ármánykodnak, hazudoznak, áskálódnak. Elképesztő az a videó,
amit botmixeres párttársa büszkén közzétett: ahogyan sajtfecniről olvassa a sületlenségeit, von der Leyen asszony meg lesajnálóan nézi, ki ez az együgyű teremtés. Ő még nem ismeri, mi már kezdjük…
Lépjünk tovább! Fölrúgták a frakciók
közötti megállapodást, a fideszes alelnök-jelöltek ellen uszították
libsi frakciójukat. Idáig ezek formális szavazások voltak: mindenkit
megszavaztak, akikről előzetesen megegyeztek. Maguk most asztalt
borítottak, mert maguknak semmi sem szent. A gyűlölet és a bosszúvágy
elhomályosítja azt a kevéske értelmet is, amit a Jóistentől kaptak.
Már ennyiből is látszik: maguk
nem arra használják majd az ötévnyi brüsszeli wellnessezést, hogy több
támogatásért lobbizzanak a hazájuknak, hanem hogy revánsot vegyenek a
kormányon. Hogy külföldi segítséget toborozzanak, amellyel
megpuccsolhatják a kormányt. Azt hiszi, erre találták ki az Európai
Parlamentet? Ha igen, eltájolódott, mint vasorrú bába a mágneses
viharban.
Azt hiszem, maguk bármilyen törvénytelen
eszközzel készek megbuktatni a kormányt. Ha lenne elég tüntetőjük, akkor
az utcáról, ám mivel nincs, ezért külföldi elvtársaik segítségében
reménykednek. Tesznek rá, hogy legutóbb a magyar emberek 53 százaléka
szavazott a kormánypártokra. Szabó Tímea reakciója erre annyi volt: „Akkor mi van?” Megmondom magának, Gábor, mi van.
Aki elpusztítandó ellenségként
kezeli a törvényes magyar kormányt, aki szembemegy a kormányra szavazó
többség akaratával és aki bebörtönözné a kormánypárti újságírókat, az ne
csodálkozzon, ha őt is – a kölcsönösség jegyében – ellenségnek
tekintik. Hatás – ellenhatás; ok – okozat. Kapisgálja? Amennyiben
visszatérnek a józan ész ösvényeire, és elkezdenek ellenzékként működni,
idézőjel nélkül fogom leírni magukról, hogy „ellenzék”.Megszabadulni a Fidesztől
A Momentumos (sic!) politikusok jól tették, hogy a Fideszes (sic!) politikusok EP-pozíciói ellen szavaztak. A Fidesz ugyanis nem sima euro-szkeptikus (sic!) párt, hanem a magyar demokrácia aláásója, az Európai Unió erőforrásainak csalárd felhasználója. Egy maffiaszervezet. Európa és Magyarország számára egyaránt fontos, hogy a Fidesztől megszabaduljunk végre. Nemzeti érdek
– írta. Imádnivaló, hogy miközben az „ellenzék”
nevében kikéri magának az ellenség-címkét, aközben csuklóból
lemaffiázza a kormányt. Maguknak mindent szabad – legalábbis azt
képzelik. Hát nagyon gyorsan vegyenek vissza ebből az elviselhetetlen,
gátlástalan stílusból! Vagy ne vegyenek – de akkor ne játsszák el a
szende szüzet céda létükre!
Meg akar szabadulni a Fidesztől?
Most, hogy a magyarok 53 százaléka rájuk szavazott? Börtönbe velük, mi?
Döbbenet, hogy maguk fikarcnyit sem tisztelik a többség akaratát, a
demokráciát. Az erkölcsről nem is szólva. Rossz hírem van, Gábor: ahhoz,
hogy a Fidesztől megszabaduljanak, előbb a magyaroktól kell
megszabadulniuk. Ám ahhoz a magyaroknak is lesz egy-két szavuk.
Pilhál Tamás - www.pestisracok.hu
Én , ha volna lehetőségem , kifüggeszteném ezt az írást mindenhova , mert tökéletesen leírta az ellenzékféle állapotát ! Már értem , hogy Gyurcsányka miért záratta be az OPNI -t!
VálaszTörlés