Láttunk már karón varjút.
Bizakodásra ad okot Európa jövőjét
illetően, hogy Angela Merkelnek egykori keletnémet ellenzéki
politikusként nincsenek illúziói a kommunizmussal kapcsolatban. Vagyis ő
eszmeileg nem ahhoz a ’68-as balos generációhoz tartozik, akik az
elmúlt években azon ügyködtek, hogy felszámolják a keresztény Európát és
megváltoztassák etnikai, vallási szinezetét. Ez így rendben is volna.
Csakhogy a német kancellár asszony közelmúltbeli politikai
pályafutásában igen komoly vargabetű éktelenkedik, amit az augusztus
19-i soproni látogatás csak még inkább láthatóvá tett. Ráadásul van
olyan régebbi, talán ma már a feledés homályába merült politikai húzása,
ami nem éppen hízelgő Merkelre nézve. Csak remélni tudjuk, hogy az
Orbán Viktorral való soproni találkozás nem egy tovatűnő őszinteségi
roham volt.
Merkel nem egyenlő Junckerrel
Angela Merkel ellentétben a Jean-Claude
Juncker-féle ’68-as balos nosztalgiázókkal pontosan tudja mi a dörgés.
Neki nincsenek illúziói a kommunizmussal kapcsolatban. Nincsenek, hiszen
keletnémetként szocializálódott. Erich Honecker elnyomó rendszerében
nőtt fel, ott szerezte meg egyetemi diplomáját és a politikai eszmélése
is az NDK-ban történt. Orbán Viktorhoz hasonlóan neki is 1989-ben
kezdődött a politikai pályafutása, amikor belépett a Demokratikus
Ébredés nevű ellenzéki mozgalomba. Az 1990 márciusában tartott első és
egyben utolsó NDK-beli demokratikus választáson győztes
kereszténydemokrata kormány szóvivő-helyettese lett. Nem mellesleg a
német kancellár asszony hívő keresztény családban nőtt fel, egy
evangélikus lekész gyermekeként. Mindez azért jó, mert Merkel pontosan
tudja, hogy amit a májusi uniós választáson nemrég megbukott
balliberális brüsszeliták iszonyúan szeretnének, az nem jó Európának.
Tudja, hogy vallási, politikai, demográfiai értelemben az öreg kontinens
végét jelenti, ha a kommunizmus hamvába holt kísérlete után a nagy
egyenlősdit úgy valósítják meg, hogy a vallási, faji tolerancia jegyében
bevándoroltatják hozzánk az Afrikából és ki tudja még honnan érkező,
javarészt muszlim tömegeket.
Brüsszel zsebre vágta a németeket
Csakhogy van egy komoly bökkenő!
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választása előtt a német
és más tulajdonú multinacionális vállalatok megszorongatták Merkelt és
rávették az addig bizonytalankodó politikust, hogy álljon be Juncker
mögé. Amint korábban már megírtuk ennek oka az volt, hogy Juncker
luxemburgi miniszterelnökként a gigacégek amolyan kijárófiújaként
adóparadicsomot működtetett számukra a Nagyhercegségben. Bár Juncker
belebukott a botrányba, az európai gazdasági elitnek viszont jó
szolgálatot tett, ezért egyenesen az unió élére repítették. Merkel pedig
így vagy úgy, kénytelen vagy kelletlen, de végülis beszállt az játékba.
A politikai következményt ismerjük: a migránssimogatók ligájába tolta
be Németországot. A második világháborús bűnbánati maszlagot pedig
felmelegítette és jól letolta azt a népe torkán annak érdekében, hogy
szeressék nagyon a migránsokat. Szerintem ez Merkel bűne! Egyébként
Merkelhez hasonlóan sarokba szoríthatták a másik kereszténydemokrata
politikust, a csúcsjelölt, korábban Juncker utódjának kikiáltott Manfred
Webert is. Német elemzői körökből az a hír kapott lábra, hogy Webert a
Bayerische Landesbankkal zsarolták meg. A közepes méretű bajor
pénzintézet a legnagyobb európai kitettséggel rendelkezik, azaz a
leginkább függ más nagybankoktól és a konszolidációja sem sikerült túl
jól. Webernek, mint első számú bajor politikusnak megmondták, ha nem úgy
táncol ahogyan a nótát Brüsszelből húzzák neki, azaz nem lesz eléggé
befogadáspárti, akkor csúnyán megjárhatja a rengeteg betétessel
rendelkező bajor bank.
Merkel-i fordulók, avagy láttunk már karón varjút
Más kérdés, hogy megéri-e engedni a
zsarolásnak. Az uniós voksolás ugyanis mind Merkel, mind Weber számára
megmutatta, hogy az elvek feladása hosszútávon nem vezet sikerhez.
Örömteli és higgyük el, hogy Angela Merkel politikai múltjának
köszönhetően belátta, hogy rossz lóra tett. Ebből a politikai múltból
talán inkább az következik, amit az augusztus 19-i soproni találkozón
láthattunk, azaz, hogy Németország vezetője az európai szélsőliberálisok
meggyengülésének köszönhetően – az ő szorításukból kikerülve – végre
azt mondhatja, amit valójában gondol. Hogy Magyarországnak igaza van,
amikor meg akarja állítani a bevándorlást. Örülünk és mi magyarok
óhajtjuk, hogy Európa eszmei újraegyesülése kereszténydemokrata alapon
Németország és Közép-Európa kapcsolatának megújulásával kezdődjön el.
Viszont nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a németek Angie-ja
kőkemény reálpolitikus. Közelmúltbeli politikai pályafutása megmutatta,
hogy hajlandó feladni az elveit, ha megszorítják, vagy ne adja Isten
megveszik. Ráadásul dörzsölt is. 1999-ben például a CDU
pártfinanszírozási botrányát felhasználva kiszorította a
pártirányításból a legendás Helmuth Kohlt, majd ezt követően lett Merkel
a CDU elnöke. Csak a mihez tartás végett, Helmuth Kohl volt Angela
Merkel felfedezője és mentora. A fiatal NDK-s politikus palántát Kohl
kancellár – a német újraegyesítés atyja – nevezte ki 1991-ben kormányába
ifjúsági és nőügyi miniszternek. Akkoriban még azért nem volt akkor
divat a női kvóta, tehát Kohl igencsak bizalmat adott a fiatal
politikusnak. Így ez a sztori sem annyira hízelgő Merkelre nézve.
Bízhatunk benned Angie?
Örömteli és bizakodásra ad okot Európa
jövője szempontjából az, ami most Angela Merkelben végbemegy, viszont
azért az elég ijesztő, hogy a világ legbefolyásosabb női politikusa
ilyen szinten változtatgatja az álláspontját. NDK-s ellenzéki politikus
és Kohl-hívő kereszténydemokrata, majd beáll a kommunizmust éltető
migrációpártiak táborába, aztán most úgy tűnik újra a konzervatív
kereszténydemokratákkal ért egyet. Mindenesetre további reménykedésre
adhat okot Merkellel kapcsolatban az a tény, hogy a németek egy jelentős
része már nem elkötelezett a bevándorlás támogatása mellett. Márpedig
Merkelnek reálpolitikusként ezt figyelembe kell vennie. Az, hogy München
menthetetlenül „Kis-Isztambullá” változott, Berlin meg elesett a
multikulti előtt sok németnek nagyon nem tetszik, viszont ezen
változtatni már nem tudnak. Felnyitotta a szemüket azonban, hogy hiába
ígértek nekik fűt-fát a migránssimogató politikusok, hogy így meg úgy
integrálják majd a bevándorlókat, meg ők pótolják majd a hiányzó
munkaerőt, ebből semmi nem lesz. A muszlim tömegek nem akarnak
beilleszkedni, sőt egyenlőek sem akarnak lenni, hiába vízionálták ezt a
liberálkomcsi európai támogatóik. Az iszlám lényege ugyanis, hogy a
hatalma alá akar vetni mindent is mindenkit. Arról pedig, hogy pontosan
minek nézik az ivarérett muszlimok a német nőket, Köln vagy Hamburg
utcáin sokat tudnának mesélni. Az európaiak jelentős része rájött, hogy
az a legjobb, ha ők ott maradnak ahonnan elindultak, mi pedig itthon
maradunk. A németek szemét felnyitotta a visegrádi országok politikája
is. A soproni találkozó és az ott elhangzottak azt bizonyítják, hogy
Angela Merkel megértette a hátországa hangulatát. A kérdés csak az, hogy
vajon a német belpolitika és a visegrádi országok, vagy pedig a májusi
vereségbe valószínűleg nem belenyugvó európai liberális és pénzügyi
körök nyomása lesz-e rá nagyobb hatással? Ez ugyanis döntően
meghatározza majd Európa jövőjét.
Ferkó Dániel - www.pestisracok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése