Egy 2006 őszi tüntető viszont börtönbehívót kapott.
Hihetetlen, mégis igaz:
tizenhárom évvel a 2006 őszi rendőrterror után börtönbe kell vonulnia
egy tüntetőnek, aki nem támadt rendőrökre, nem bántott senkit, mindössze
megrongálta a tévészékház egyik – már amúgy is megrongált – ajtaját.
Emiatt most egy év nyolc hónapra (!) kell rácsok mögé vonulnia – ennyit
olykor gyilkossági kísérletért, rablásért szoktak kiszabni. A
hajmeresztő ítéletet az a Szabó Noémi hozta, aki ma már a Bárándy és
Társai Ügyvédi Iroda partnerügyvédje. Eközben a szemkilövetésekre
parancsot adó politikai és rendőri vezetők mindent megúsztak, röhögnek a
markukba.
Bár Balogh Péter Németországban él, akkor
éppen Magyarországon volt, amikor kiszivárgott Gyurcsány Ferenc őszödi
beszéde. A felháborodás őt is a Kossuth térre, majd a Szabadság térre
vezette, ahol 2006. szeptember 19-ére virradóra a tömeg egy része
elfoglalta a Magyar Televízió székházát. Az akkor 47 éves, műszaki
végzettségű Balogh Péter nem vett részt az épületet védő rendőrök elleni
támadásban, viszont kép- és videófelvételek szerint a tévészékház egyik
ajtaját, amelyet addigra ismeretlenek már kitéptek a helyéről és az
üvegét betörték, többedmagával együtt odavitte egy lángoló autóhoz, és
rádobta. A későbbi ítélet szó szerint így foglalta össze mindezt:
Csatlakozott a rongálókhoz, faajtót dobott az eljárás során
be nem azonosítható, még éppen égő, de a kiégés miatt értéket már nem
képviselő gépjárműre.
Ha szigorúak vagyunk, akkor ez
rongálás. Ehhez képest Balogh Pétert közérdekű üzem működésének
megzavarásával vádolta meg az ügyészség társtettesként. (Az az
ügyészség, amely érdekes módon a legsúlyosabb 2006 őszi
bűncselekményeket elkövető rendőrök nagy részét képtelen volt
beazonosítani, bíróság elé állítani.) Hogy az utcai ajtódobálással
hogyan lehetett megzavarni az épületben működő közérdekű üzemet, jó
kérdés. Mindenesetre Balogh lett a tévészékház-ostrom „főperének”
tizenegyedrendű vádlottja, akit első fokon a Pesti Központi Kerületi
Bíróság bírónője, Szabó Noémi egy év nyolc hónap – három esztendő
próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt. Ez a súlyos
verdikt 2010 decemberében jogerőre emelkedett.
Zárójelben: Szabó Noémi volt az is, aki
2009-ben a szovjet emlékmű eltávolítása miatt perbe fogott Budaházy
Györgyöt védő Gaudi-Nagy Tamást 200 ezer forint pénzbírsággal sújtotta,
amiért a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője azt mondta, hogy az
emlékműről levert, majd a Dunába hajított vörös csillagos címer a méltó
helyére került. A bírónőt tehát a jelek szerint zavarta, hogy az ügyvéd
így beszélt egy tiltott önkényuralmi jelképről. Ha hozzátesszük, hogy
Szabó Noémi ma már a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda partnerügyvédje,
akkor azért annyira nem is meglepő a dolog…
A volt feleség bosszúja
De hát miért kellene Balogh Péternek börtönbe vonulnia, ha „csak”
felfüggesztettet kapott? A válasz a férfi válságba jutott házasságában
keresendő. Balogh portálunknak elmondta: a válása sajnos viharosra
sikerült, felesége bosszújának köszönhetően zaklatással, tartási
kötelezettség elmulasztásával, sőt még lőfegyverrel való visszaéléssel
is megvádolták. Ez utóbbit egy elhunyt barátjától javításra kapott, majd
a pincében hagyott sörétes puskáért, amiről ő már meg is felejtkezett,
felesége viszont nem. Végül hat évnyi pereskedés után mindezért
egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte őt tavaly decemberben a
Budaörsi Járásbíróság, amelyből már hat hónapot előzetes
letartóztatásban letöltött. Az ítélet legkellemetlenebb
hozadéka, hogy emiatt a tévéostromért kapott felfüggesztett büntetését
is le kell töltenie: a napokban kapta meg a börtönbehívóját szeptember
4-ére Kalocsára. (A tévéostrom-per jogerős ítélete 2010-es, a magánéleti
dráma pedig 2012-ben történt, így még a hároméves felfüggesztési
időszakon belülre esik.)
A férfi ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás a
PestiSrácok.hu-nak elmondta: a semmiségi törvényre hivatkozva kérni
fogja védence büntetésének eltörlését. (Ezt a jogszabályt a 2006 őszi
koncepciós eljárások orvoslására fogadta el az Országgyűlés a 2010-es
kormányváltás után – P. T.) Emellett a büntetés végrehajtásának
felfüggesztését is kéri majd, és Áder János köztársasági elnökhöz fordul
kegyelemért – tette hozzá az ügyvéd. Emlékeztetett: még országgyűlési
képviselőként azért is szorgalmazta a közkegyelmet a 2006 őszén perbe
fogott, elítélt tüntetőknek, hogy az ilyen esetek elkerülhetők legyenek.
Gaudi-Nagy Tamás kiemelte: védence még a vádirat szerint sem támadt
rendőrökre, cselekménye alkalmatlan volt közérdekű üzem megzavarására,
ezért álláspontja szerint Szabó Noémi ítélete önkényuralmi, megtorló jellegű.
Szerinte az ellenzéki pártok tavaly decemberi, Kunigunda utcai
bohóckodása sokkal inkább megvalósította a közérdekű üzem megzavarását,
mint amit Balogh Péter csinált.
Mindeközben a 2006 őszi
szemkilövetésekre parancsot adó politikai és rendőri vezetők, az utcai
embervadászatok levezénylői, a Rádió udvarán diákokat kínzók, a
símaszkos, viperás, emberi mivoltukból kivetkőzött egyenruhások, a
megbilincselt emberek ujját eltörők, a Móczár István válogatott
öttusázót és Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselőt
összeverők, az október 23-ai lovasrohamra parancsot adók, a Blaha
Sörözőből kiterelt vak fiút közvetlen közelről hátba lövő előemberek
köszönik szépen, jól vannak. A vezető képünkön szereplő Gergényi Péter a
rendőri vezetők perében egy ejnye-bejnyének is enyhe pénzbüntetéssel
megúszta a „számonkérést”. (Amit nem a fenti bűnlajstromért kapott,
hanem mert későn rendelt el riadót a tévészékház ostromakor.) Gyurcsány
pedig vádlott sem lett, és azóta is fennen hirdeti, hogy nem lőtték ki
senkinek a szemét. (Nagy László és az azóta már elhunyt Csorba Attila
nyilván csak képzelődött…)
Pilhál Tamás - www.pestisracok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése