Horn Gyula nagy trükkje.
„Horn Gyula külügyminiszter, aki
a drótot átvágván a vasfüggönyön is rést ütött” – írta az ÁVH-s Vajda
Péter az ÁVH-s Kanyó András vezette Magyarországban 1990-ben, elvileg
már a rendszerváltás végén. Ez az egy mondat mindent elárul arról,
hogyan is sikerült ez az egész folyamat, és hogyan is működött a sajtó a
diktatúra végén, majd a kilencvenes években. Éppen harminc évvel
ezelőtt, 1989. júniusának végén Horn Gyula nem vágta át a vasfüggönyt,
mert az akkor már le volt bontva, csak a trükk miatt visszaépítették egy
darabon. Horn fotója bejárta a világsajtót, a németek onnantól
pozitívan tekintettek a pufajkásból ügynök, majd kommunista
külügyminiszterré lett politikusra, aki 1994-ben vissza is került a
hatalomba. Bár az Index 2009-ben azt írta, hogy a magyar társadalmat nem
verték át, mert tudtuk, hogy Horn csak szimbolikusan hősködik, ez nem
igaz. A pártsajtó hálózati újságírói, mint a később Malév-szóvivővé
emelkedő Kocsi Margit vagy az említett ÁVH-s Vajda hősként írtak
Hornról. „A vasfüggöny lehull, szinte halljuk suhogását…” – írta például
Kocsi a Népszavában. Az egész csak egy okos átverés volt, ezzel
legitimálták a továbbélésre készülő Hornt. A valódi hősök azok voltak,
akik augusztus 19-én megszervezték a páneurópai pikniket. Persze nem is
Hornékról lenne szó, ha nem próbáltak volna meg arra is “rátelepülni”.
A rendszerváltás egyik szimbolikus
pillanata volt, amikor 1989. június 27-én a diktatúra utolsó
külügyminisztere, a pályafutását pufajkásként kezdő, majd külkeres
ügynökként folytató Horn Gyula osztrák kollégájával átvágta a
„vasfüggönyt”. Nem véletlen, hogy nem csupán én, de kollégám is írt most erről, valamint a határnyitás világpolitikai hátteréről.
Utólag teljesen logikus, hogy ez az esemény, ez a színpadias drótvágás
is jól jellemezte a néhai politikus karakterét és a kommunizmus,
posztkommunizmus valódi arcát – az egész hazugság, átverés volt.
És még csak nem is nekünk,
magyaroknak szólt elsősorban, hanem a Nyugatnak, elsősorban a
nyugat-németeknek, akikhez a szovjet blokk bukása után Hornéknak
törleszkedniük kellett. A trükk hatása túlélte a későbbi
miniszterelnököt, 2015-ben maga Jean-Claude Juncker, az Európai
Bizottság akkori elnöke avatta fel Horn szobrát, azon a német-magyar
megemlékezésen, amelyet a szintén róla elnevezett teremben tartottak.
Bár az Index (a finomabban, de azért
észrevehetően balos magyar BBC Historytól) átvett cikkében még 2009-ben
is azt hangoztatta, hogy „akkoriban nagyon is köztudott volt, hogy a
jelenet szimbolikus – a memóriát az idő gyöngítette el a ma széles
körben elterjedt tévhitig. A politikusok tehát akkoriban nem a
közvéleményt vágták át”, valójában ez sem igaz. Bár nyilván sokan
átlátták, a trükk nem volt közismert, a sajtó ügyesen manipulálta a
közvéleményt, tálcán kínálva a németeknek a „kommunista megújulást”, a
„régi hibák kijavítását” levezénylő Horn Gyulát.
Mi történt valójában? A
kommunista vezetés élelmesebb része már a nyolcvanas évek közepétől az
átalakulásra, a modellváltásra készült, és 1989 februárjában már
hivatalosan is elhatározta a drótakadályok lebontását. A vasfüggöny
felszámolását el is kezdték tavasszal, csak aztán jött a belügy és
Hornék nagy ötlete, így visszaépítették a megfelelő szakaszon, hogy meg
lehessen örökíteni a nagy pillanatot. Természetesen a nemzetközi és
hazai sajtót lehívták a látványos eseményre, el is készültek a tervezett
fotók, cikkek és filmfelvételek.
„A belügyből szóltak, hogy van egy
nagy ötletük: miután a magyar oldalon befejezik a tárgyalást, a
delegáció átmegy Eisenstadtba, és odafelé átvágnák a határzárat – emlékezett Nováky Balázs a határőrség parancsnokának törzsfőnöke a Figyelőnek 2015-ben. –
Akkor ott már nem is volt kerítés, viszont az anyag még megvolt
valahol, így gyorsan visszaállítottunk egy kétszáz méteres darabot.
A valóság tehát az, hogy Horn Gyula ügyesen kihasználta a lehetőséget. Mire bárki észbe kapott a kormányban, a világsajtóban már az a hír terjedt el, hogy Horn intézte el a határzár lebontását. Ugyanez volt a németek kiengedésekor.
Ugye senki sem gondolja komolyan,
hogy egy ilyen kérdésben nem a miniszterelnök, hanem a külügyminisztere
dönt?! Hornnak természetesen megvolt a maga szerepe, nem is érdemes
vitatni.”
A hálózati újságírók terjesztették a legendát
Hogy mennyire volt átverve a közvélemény?
A vezető lapok címlapon számoltak be az eseményről, az Arcanum
folyóirat-gyűjteménye segítségével megnéztem, hogy hol, mit írtak, és
nagy meglepetés nem ért. Bármilyen cikket találtam, mindenhol a hálózati
újságírók foglalkoztak az eseménnyel – kivétel nélkül, mást rendszerűen
sem engedhettek oda a vezető lapoktól –, ahogyan az sem véletlen, hogy
ekkoriban a Forró Tamás, Havas Henrik páros mehetett Romániába vagy az osztrák menekülttáborba.
A megbizható munkatársak Horn PR-akciójával kapcsolatban is elvégezték a
feladatukat. A népszavás Kocsi Margit (a kétezres évek elején már
Malév-szóvivő) például így lelkendezett:
„Ki gondolta volna, hogy azt a drótkerítést, amelyet egykor katonák építettek, egyszer majd külügyminisztereknek kell felszakítani! Akik körülöttük állunk, egyöntetűen érezzük: valóban történelmi és eddig egyedülálló pillanatnak vagyunk a tanúi. A vasfüggöny lehull, szinte halljuk suhogását…”.
Szinte halljuk. [Úgy tűnik ebből a
cikkből, hogy csak szimbolikus aktus?] Kocsi Margit megbízható
propagandista és „terrorista-szakértő” volt.
Írt a baszk ETA-ról (amely összefonódott a vörös terrorizmussal, azaz Moszkvával és csatlósaival, így Budapesttel is), a diktátor Mugabéról, a Szürke Farkasokról (akiket fasisztaként írt le, de ugyanúgy Moszkvával és csatlósaival, így Budapesttel játszottak össze), a leszerelésről, csupa-csupa katonai témáról. Ha ehhez hozzáteszem, hogy ahogyan a terrorizmussal kapcsolatos magyar tennivalók (logisztika, rejtegetés, fegyver- és drogcsempészés), úgy a Malév is a katonai szolgálat (MNVK-2-höz) alá tartozott a diktatúrában, akkor nem is olyan meglepő, hogy éppen ő lett a szóvivő már jóval a rendszerváltás után.
Ahogyan ma már az is sokatmondó, hogy a
nyolcvanas években Helsinkiből, majd Bonnból tudósított, például az
1988-as szovjet-nyugatnémet csúcstalálkozóról. Hálózati ember? Pipa.
Ki tudósítson? Mondjuk az ÁVH-s Vajda Péter
Nézzük a következő „tudósítást”.
„Horn Gyula külügyminiszter a látogatásának záróakkordjaként osztrák
kollégájával, Alois Mockkal együtt Sopron közelében részt vett a műszaki
határzár lebontásának megkezdésében – írta a Népszabadság újságírója, Vajda Péter. –
Horn Gyula hangoztatta, hogy az úgynevezett vasfüggöny eltávolítása,
amire most sor került, megfelel népünk akaratának. – Ez az aktus a
gyakorlatban is tükrözi, mit jelent az új politikai gondolkodás, amely
áthatotta a magyar közéletet. Ezt a szögesdrótrendszert egyszer és
mindenkorra bontjuk le, soha többé nem lesz ilyen akadály a két ország
között – mondotta”.
[Megkezdésében.] Vajda neve is ismerősen csenghet. Ő volt az az ÁVH-s, aki Paul Lendvai szerint feljelentette őt, amikor még az államvédelem agitprop osztályán dolgoztak. „Aztán áthelyeztek minket Veszprémbe, majd késő ősszel Budapestre, V. P.-t is, engem is, a belső karhatalom agitprop osztályára” – írta Lendvai.
Maga Lendvai – ahogyan megírtam –
még részt vett a forradalmat lejárató Fehér könyv megírásában és
szerkesztésében, aztán Ausztriába „disszidált”, ahol „társadalmi
kapcsolatként” tartotta a kapcsolatot az állambiztonsággal, míg nagy
nemezise itthon futott be komoly karriert. Vajda egyre feljebb
emelkedett az ÁVH-nál, majd a sajtóhoz irányították, moszkvai tudósító
lett (nahát), hogy a rendszerváltás előtt és után a Népszabadság
oszlopos tagja legyen.
Durva elképzelni, hogy mások mellett a
fiatal Uj Péter is a derék ÁVH-s mellett tanulta ki a szakmát. Az igazán
szánalmas rész persze még hátravan: a Gyurcsány-kormány alatt Vajda
lett a Nemzetbiztonsági Hivatal sajtófőnöke. A volt ÁVH-s. Csak 2006-ban
„bukott le”, amikor Lendvai megírta, hogy mások mellett ő is jelentett
róla. Arról persze Lendvai nem beszélt, hogy ő is jelentett – ezt
2010-ben írta meg először a Heti Válasz.
A Teljes cikk a www.pestisracok.hu oldalon olvasható el.
Mező Gábor - www.pestisracok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése