Etarget -közép

Vadai Ágika megsemmisült az ATV stúdiójában

Ez már a vég!
Csak azért érik támadások az ellenzék VIII. kerületi polgármesterjelöltjét, mert jó esélye van nyerni – vélekedett a DK alelnöke. 
 
A Demokratikus Koalíció alelnöke arról beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy szerinte csak azért érik támadások az ellenzék VIII. kerületi polgármesterjelöltjét, mert jó esélye van nyerni. Vadai szerint megdöbbentő, hogy a „rendőri vezetők ilyen ügyben képesek utasítani arra a rendőröket, hogy menjenek”. A műsorvezető Rónai Egon ugyan felhívta a DK-s politikus figyelmét arra, hogy ilyen esetben nincs mérlegelési lehetősége egy rendőrnek, Vadai szerint viszont a rendőri eskü a haza védelmét mondja ki, az pedig „nem ugyanaz mint a Fidesz”.
Vadai Ágnes szerint komoly problémák vannak a rendőrség köreiben. Arról beszélt, hogy amikor ők a TV-székháznál voltak megrángatta pár biztonsági őr, de hiába panaszkodtak erről a rendőröknek, azok nem csináltak semmit. A képviselő szerint „valami nagyfejű tábornok vagy ezredes utasítást adott nekik, hogy nem lehet lépni”. A DK alelnöke elmondta, hogy abban az ügyben valamikor szeptemberben lesz első fok, hozzátéve, hogy szerinte az a birtokvédelmi eljárás amit az ügyben kezdeményezett a jegyző, a „házmesterország szindróma jele”.
A Magyar Fejlesztési Központot ért állítólagos észak-koreai hackertámadással kapcsolatban Vadai Ágnes azt mondta, hogy szerinte az első kérdés az ügyben, hogy hogyan lehettek ugyanazon a szerveren az Európai Uniós forrásokkal kapcsolatos pályázatok adatai és a Magyar Rögbi Szövetség adatai is. Úgy vélekedett, hogy az egész ügyről nem beszéltek világosan, ami szerinte azt jelzi, hogy komoly probléma van a kibervédelemmel. Zárásként Vadai Ágnes azt mondta, hogy ha a jelenlegi kormányerők csak a fegyverkezéssel lesznek elfoglalva, de a kibertért nem védik meg, annak nagyon szörnyű egyéni következményei lesznek.
www.mandiner.hu

Megjegyzések

  1. Ez ismét jó vicc. Jól szórakoztatott, és még az ilyenek merik magukról vallani,hogy politikusok? Naaaaaaaaaaaaaaa, nem. Az ilyenek nem kormányozhatják országunkat.

    VálaszTörlés
  2. Kerámiaedény női formában. Utóbbi (női) nem biztos.

    VálaszTörlés
  3. Tényleg síkhülye.
    Most hogy azt a pantomim-művész arcú bulgár bevándorlónőt (Clara Dobrev) az idegbeteg országbolondja Ferenc elpasszolta Brüsszelbe, simán döngetheti a pártja-béli cigányribanc Vadait.
    Naná, hogy nyomják, mint Krahácsot.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése