Etarget -közép

Blanka üzent Kövér Lászlónak

Ehhez már tényleg pofa kell!

Nyílt levélben válaszolt Nagy Blanka Kövér Lászlónak azután, hogy az Országgyűlés elnöke egy október 22-i előadásában azt mondta, a kiskunhalasi diáklányt, a Momentum Mozgalom politikusát „a középiskolából rángatták ki, hogy hülyét csináljanak belőle”. 

 

A levelet Nagy Blanka a hvg,hu-nak küldte el, azt írja benne, hogy a történelem folyamán volt már alkalom, amikor a diákok úgy érezték, óra helyett ki kell menniük az utcára. Így volt ez 1956-ban és akkor is – utalt a Fideszre –, amikor „pár srác az egyetemről felszólalt az akkori elnyomó rezsim ellen, és mert nemet mondani, merte azt mondani, hogy »térdre, csuhások«”. (Nem világos, hogy Nagy Blanka melyik elnyomó rezsimre gondol, a „térdre, csuhások” fordulattal a fideszesek a KDNP-s parlamenti képviselőket gúnyolták az Országgyűlésben nem a rendszerváltás előtt, hanem az MDF a KDNP és az FKgP alkotta Antall-kormány alatt – a szerk.)

Blanka mindenesetre azt állítja, hogy ma már ezek a felszólaló egyetemisták azok, akik ellen neki és a kortársainak fel kell lépniük, mert megkeserítik a jövőjüket, lopnak, csalnak, hazudnak és kizárják a fiatalokat azokból a döntésekből, amelyek őket érintik... hoppá! 

Maguk már semmi olyan értéket nem képviselnek, ami elméletileg a Fidesz. Se nem fiatalok, se nem demokraták, se nem keresztények, és még csak véletlenül sem konzervatívok. Maguk egyszerű, öltöny-nyakkendős csalók, akik azt hiszik, hogy övék a világ. De nem...

– hangzik a levél. Nagy Blanka szerint őt 19 évesen jobban érdekli az emberek jövője, az emberek jóléte, mint Kövér László generációját 50 felett, szóval stílusosan csak annyit üzenne, álljanak hátrébb eggyel, és hagyjanak fel a politikával.

A maguk ideje lejárt. Az én generációm uszítások helyett párbeszédet akar, civakodás helyett érveket, korrupció helyett tisztességet, és hazugságok helyett pedig igazságot. Én ezen szeretnék dolgozni...

– vonja le a következtetést a diáklány.

Fotó: magyarhang

www.hungaryfirst.hu

Megjegyzések

  1. Nagy Blanka a pofád nagy mást nem tudsz felmutatni eddig is csak az állam parazita eltartott élősködője voltál ,annyi eszed sincsen hogy termelő munkát végezz.

    VálaszTörlés
  2. Jahhh.....trágárka! Az emverek ítéletet mondtak feletted. Az '56-os párhuzam meg....pfff....

    VálaszTörlés
  3. Kedves Blanka somoru hogy egy fiatal lány csak mocskos szavakkal tud komunikálni !
    Senki nem tanitotta magát megtanitani " ILLEMRE " ????A legfob hiba hogy a DK-magát használja mocskos feladatokra !!!!

    VálaszTörlés
  4. Teteves, kommunista riherongy!!!

    VálaszTörlés
  5. Van pár nagyon fontos dolog ami Nagy Blankára is vonatkozik: A Fiatalság nem erény, és ráadásul múló állapot! Ő ezt az állapotot még a butaságával, és trágárságával is súlyosbítja.

    VálaszTörlés
  6. Szegény Blanka a szar fölött repdeső legyet összetéveszti a sassal!

    VálaszTörlés
  7. Úgy érted, trágár párbeszédet? Aha, akkor vedd elő szépen a sminktükrödet, aranyanyám!

    VálaszTörlés
  8. Aranyom. Még a tojáshéj a seggeden van, de már megjártad a DK-t, most épp a Momentummal kacérkodsz. Szerinted mennyire hiteles egy hozzád hasonló buta liba a mai politikában? Megmondom: Semennyire! Olyan neveket veszel a szádra, akikhez képest te csak egy pizzafutár lehetnél.

    VálaszTörlés
  9. Blanka: A gondolataid nem a te fejedben jöttek létre. Kérd ki magadnak nyilvánosan , hogy a te nevedben ne irkáljanak, mert úgy lejáratódsz mint a Fekete ruhás nővér. Híres volt , és most hallasz róla valamit ? Így fogsz járni te is.

    VálaszTörlés

  10. Sajnálom a HVG komcsik irkászait, mert Blanka mögé bújva hazudóznak és áskálódva rágalmaznak. Hajtómotorjuk az irigység és a rosszindulat.
    Blanka pedig egy kihasználható eszköz a kezükben, csupán az, nem más!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése