Etarget -közép

Letartóztatták az Andrássy úton rabló szír migránst

És ez nálunk történt...
A bíróság letartóztatásba helyezte azt a 25 éves szír férfit, aki szombaton rabolt ki egy nőt a fővárosi Andrássy úton. 

Az M1-nek Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőt helyettesítő főügyésze elmondta: az ügyészség a szökés és elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint elkövetett bűncselekmény, a rablás kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény. Továbbá a férfi magyarországi tartózkodásának céljáról sincs részletes adat.
A bíróság hétfőn mintegy négyórás meghallgatást követően rendelte el a férfi letartóztatását. A nyomozásba a Terrorelhárítási Központ is bekapcsolódott. Azt vizsgálják, hogy A.S.-nek korábban volt-e köze a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez, illetve kikkel állt kapcsolatban mióta 2015-ben Európába jött.
Az M1 úgy tudja, a férfi 2015-ben jött Európába, Németországban menekültstátuszt kapott. Korábban a rendőrség azt közölte: szombat délután az Andrássy úton egy nő parkolt az autójával, amikor a szír férfi kinyitotta az ajtót, majd megrúgta a sofőrt és beszállt mellé. A férfi először angolul, majd arabul kiabálni kezdett a nővel, aki megpróbált elszaladni és segítséget kérni, de a támadó utána futott, visszarántotta és többször arcon ütötte. A nő segítségére siető járókelőt a gyanúsított szintén megütötte.
www.888.hu

Megjegyzések