Etarget -közép

Háromezer milliárdos adalék a Gyurcsány-kormány történetéhez

Számoljunk együtt!
Hosszas előkészítés után 1994 májusában, még a Boross-kormány idején aláírták az M5-ös autópálya építésének koncessziós szerződését, és ezzel elindult az utóbb Európa legdrágább díjú sztrádájának bizonyult út építése. Ez mindkét félnek, de leginkább az úthasználóknak előnytelen szerződés volt, ezért 2004-ben a Medgyessy-kormány 21 milliárd forintért megvette a vállalkozás 40 százalékát, és úgy alakította át a szerződést, hogy ez az autópálya-szakasz is bekerüljön a matricás rendszerbe. Ráadásul opciós jogot is kapott a magyar állam 2008-ra a maradék 60 százalék kötött áron, körülbelül 100 milliárd forintért való megvételére. Ez az összes érintett számára előnyös megoldásnak bizonyult.

2008-ban azonban, a Gyurcsány-kormány idején a magyar állam nem csak lemondott az előnyös opciós jog érvényesítéséről, de még az állami tulajdont is eladta, titkos áron (a becslések szerint nominál értéken annyiért, amennyiért vették, tehát reálértéken veszteséggel). Egyúttal arra vállaltak kötelezettséget, hogy a magyar állam további 26 évig évente kereken 35 milliárd forint koncessziós díjat fizet az autópálya építőjének.

Számoljunk: három év koncessziós (rendelkezésre állási) díjából kijött volna a teljes vételár. Ehelyett a Gyurcsány-kormány lényegében a jövőt is eladta, közel kilencszáztíz milliárdos terhet rakva rá. Ezzel az egy döntésével több kárt okozott a magyar adófizetőknek, mint az összes eddig épült stadion összes költsége.

És ez az autósztráda-üzletnek még csak a kisebbik tétele. A nagyobbik az M6-os, amely teljes egészében koncessziós szerződés szerint épült az MSZP-SZDSZ kormányok idején. Az építéshez kapcsolódó adóbevételek (áfa, bérjárulékok, vállalati adók) az építés idején folytak be, a költségeket viszont az unokáink is fizetik, egészen 2040-ig.

A g7.hu portál számítása szerint, ha az állam a két autósztrádát nem koncessziós szerződés keretében, hanem bankhitelből építteti, kereken háromezer milliárd forintot takaríthatott volna meg.

Ehelyett fizetünk, és fizetni is fogunk még húsz évig, mert ezt hagyták ránk örökül a baloldali kormányok – a 11 ezer milliárd forint államadósság-növekedés mellett.

Jól értsük meg: a baloldali kormányok a jövőnket is eladták. És eladnák újra, ha módot kapnának rá.
Bencsik Gábor - www.demokrata.hu

Megjegyzések

  1. És ez tetszik a DK szavazóinak! Ha csak nekik kellene fizetni ezt a horribilis összeget (mert ugye imádják Gyurcsányt és a bandáját), százszor is meggondolnák, hogy kire szavazzanak. Persze azt fel kellene érni ésszel, ( hogy Gyurcsány milyen mélyen nyúlt az emberek zsebébe) ami szerintem a jelen helyzet ismeretében kizárt.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése