Etarget -közép

Íme az igazság Wass Albertről

DK-s provokátorok számára kötelező olvasmány!
Wass Albert-szobrot avattak szerdán Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti parkban. Talán azért éppen itt, hogy emlékeztessenek: az író, az erdélyi magyar gróf a második világháború során tizenkétezer zsidó életét mentette meg a deportálásoktól. Még saját házában is bújtatott üldözött családokat. Hogy tudta-e mindezt az ünneplők közé vegyült 10-12 gyurcsányista nyugdíjas, arról nem kaptunk hírt, mindenesetre nem maradtak tétlenül, transzparenseikkel hadonászva („Wass Albert, nem kérjük” stb.) próbálták megzavarni az eseményt. Végül a remélt, de elmaradt pofonok okozta csalódáson keseregve elhagyták a terepet. Jobb szó rá: elkotródtak.

Milyen érdekes, hogy a DK-s provokátorok (a transzparensek hátoldalán még lehetett látni a Gyurcsány-párt legutóbbi választási lózungjait) ma is annak a román hivatalosságnak hisznek, amely háborús bűnösként tekint az 1946-ban – távollétében – koncepciós perben halálra ítélt íróra. (Az Egyesült Államokban letelepedett gróf ellen még a 70-es években is több merényletet kísérelt meg a Securitate.) Vajon miért nem az amerikai államnak hisznek, amely nem találta megalapozottnak a vádakat? (Az író fiának tábornokká történő kinevezése előtt az egész családot szigorú átvilágításnak vetették alá.) Ott Wass Albert nem volt „náci” – a csepeli DK előtt igen.
A szoboravatás utáni emlékesten a közönség megrendülten, könnyes szemmel hallgatta végig a megemlékezőket.
Hogyan is írta Wass Albert leghíresebb regényében, A funtineli boszorkányban? „Mi magunk is felelősek vagyunk ezért a világért.”
Pilhál György - www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések