Vajon van-e, lehet-e lejjebb?
Itt-ott elhintett pici információmorzsákkal akarnak rést ütni a józanság pajzsán, hogy az utánuk jövő nagyobb erők a kellő időben a rendszer legközepéig tudjanak hatolni.
„A legtöbb ember kilencven százalékig a múltban él, hét százalékig a jelenben, úgyhogy csak három százaléka marad a jövőre.” (John Steinbeck)
Vajon van-e, lehet-e lejjebb? Folyton-folyvást ezt kérdezzük magunktól, látva az ellenoldal szócsöveinek megnyilatkozásait. S az élet állandóan rácáfol azon kijelentésünkre, hogy nem, innen már nincs út lefelé. A liberális úttörők bármikor, erőlködés nélkül tudnak ösvényt vágni a jóízlés és az értelem dzsungelén át a posztkommunista kopár nihil felé.
A sort hosszan lehetne folytatni, például az egy éve Franciaországba „emigrált” meg nem értett művész Schilling Árpáddal, vagy az Izraelbe kitelepült Dániel Péterrel. Ők ketten idegenből ontják ránk a habzó szájú Orbán-gyűlöletet. Ám náluk is érdekesebb állatorvosi ló a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Kocsis-Cake Olivio. Ő a napokban azon összeesküvés-elméletével örvendeztetett meg minket, miszerint a kormány biztos titkos kísérleteket folytat Pakson, mivel az atomerőmű mostani teljesítménye kiugróan átlag feletti. Reméljük, a nem túl okos honatya olvasta Csibra Tibor kollégám gondolatait, idézem:
„Mivel a paksi létesítmény a Dunából nyeri ki a hűtővizét, a blokkok villamosenergia-termelése megnövekedik, ami egy közismert fizikai-hőtani jelenség.”
Hát ennyi. Mármint a racionális válasz az ostoba, idióta, kisiskolás kérdésre. Csakhogy sajnos maga a kérdésfelvetés az, ami a legtöbb ember fejében gyökeret ver. Hogy hát már megint ez a fránya kormány kísérletezik itt a fejünk felett, aztán majd jön az ezüst-kolloidos permetezés meg a meddővé tevő vitaminok…
Ennek szemléltetésére elegendő két példa. A kormány több ezer milliárdos kórházrekonstrukciós és egészségügyi fejlesztési programjának minden vívmánya tökéletes feledésbe merül annak a hamis propagandaszólamnak a fényében, hogy „stadionok helyett kórházakat”. Még az sem számít, hogy pont Karácsony és bandája csáklyázta meg a budai szuperkórház építésének tervét. A másik ilyen közszájon forgó koholmány azt próbálja a választópolgárok fejébe plántálni (igen nagy sikerrel), hogy a Fidesz–KDNP kormányzó szövetségen belül, valamint magán a Fideszen belül is belső hatalmi harcok zajlanak. Tulajdonképpen az összes álhír ez utóbbi köré összpontosul, s azt hivatott elérni, hogy a választók körében 2022-re kormányváltó hangulat legyen.
Minden, de minden hazugság, a kórházak helyzetéről, a családvédelmi akcióterv pocskondiázásáról, s más egyébről szóló álhírek ezt a célt hivatottak beteljesíteni. Ez ellen pedig csak egyet tehetünk: rá kell bírni a polgárokat a gondolkodásra.
Ezek a gondolkodók abban a pillanatban rá fognak jönni arra, hogy a kormány 15 millió magyar kormánya, s hogy Orbán Viktor 15 millió magyar ember miniszterelnöke. Mert ahogyan a családtámogatási rendszer sem tartalmaz olyan kitételeket, amelyek a kedvezményezetti feltételeknél pártpreferenciához kötnék a támogatási jogosultságot, úgy a kórházak sem szelektálnak, s a stadionokba is beülhet bárki, akármilyen sporteseményre. Valamint egyre bővülő és modernizálódó úthálózatunkat is használhatja bárki széles e hazában.
Varga-Bíró Tamás - www.demokrata.hu
Itt-ott elhintett pici információmorzsákkal akarnak rést ütni a józanság pajzsán, hogy az utánuk jövő nagyobb erők a kellő időben a rendszer legközepéig tudjanak hatolni.
„A legtöbb ember kilencven százalékig a múltban él, hét százalékig a jelenben, úgyhogy csak három százaléka marad a jövőre.” (John Steinbeck)
Vajon van-e, lehet-e lejjebb? Folyton-folyvást ezt kérdezzük magunktól, látva az ellenoldal szócsöveinek megnyilatkozásait. S az élet állandóan rácáfol azon kijelentésünkre, hogy nem, innen már nincs út lefelé. A liberális úttörők bármikor, erőlködés nélkül tudnak ösvényt vágni a jóízlés és az értelem dzsungelén át a posztkommunista kopár nihil felé.
Szép termés
Az utóbbi hetek (vagy inkább napok) baloldali hírtermése még azokat is sok esetben megdöbbentette, akik egy gyékényen árulnak a magukat felvilágosultnak hazudó véleményalkotókkal. Citáljunk ide a teljesség igénye nélkül néhány „gyöngyszemet”! Kezdve azzal, hogy Bősz Anett szerint Orbánnak gyereket szülni nem szabad, mert a magyar nők nem szülőautomaták. Folytatva a sort Vágó Istvánnal, aki karácsonyra időzítve követett el Krisztus-gyalázást. Nem sokkal ezután Vadai Ágnes volt férje, a Karácsony Gergely főpolgármester által frissen pozícióba emelt Egerfai József publikálta véleményét Gesztesi Károlyról, miszerint a színész inkább celeb, mint művész, és amúgy is „össztársadalmi hasznosság alapján” (sic!) nem annyira fontos halott.A sort hosszan lehetne folytatni, például az egy éve Franciaországba „emigrált” meg nem értett művész Schilling Árpáddal, vagy az Izraelbe kitelepült Dániel Péterrel. Ők ketten idegenből ontják ránk a habzó szájú Orbán-gyűlöletet. Ám náluk is érdekesebb állatorvosi ló a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Kocsis-Cake Olivio. Ő a napokban azon összeesküvés-elméletével örvendeztetett meg minket, miszerint a kormány biztos titkos kísérleteket folytat Pakson, mivel az atomerőmű mostani teljesítménye kiugróan átlag feletti. Reméljük, a nem túl okos honatya olvasta Csibra Tibor kollégám gondolatait, idézem:
„Mivel a paksi létesítmény a Dunából nyeri ki a hűtővizét, a blokkok villamosenergia-termelése megnövekedik, ami egy közismert fizikai-hőtani jelenség.”
Hát ennyi. Mármint a racionális válasz az ostoba, idióta, kisiskolás kérdésre. Csakhogy sajnos maga a kérdésfelvetés az, ami a legtöbb ember fejében gyökeret ver. Hogy hát már megint ez a fránya kormány kísérletezik itt a fejünk felett, aztán majd jön az ezüst-kolloidos permetezés meg a meddővé tevő vitaminok…
Agykultivátorok társasága
Vannak ugye az észkombájnok. Ezek az első látásra okos, értelmes emberek, akik mindenhez (is) értenek. S tiszta szívvel mondanám, hogy a fenti megszólalók is ezek csoportját erősítik, de nem. A dolog ennél sokkal veszélyesebb, s ez nem összeesküvés-elmélet, hanem összeesküvés-gyakorlat. Ezek az emberek inkább a kultivátor, azaz talajlazító (v.ö. társadalomlazító) szerepét hivatottak betölteni. Itt-ott elhintett pici információmorzsákkal akarnak rést ütni a józanság pajzsán, hogy az utánuk jövő nagyobb erők (v.ö. ellenzéki választási koalíciók) a kellő időben a rendszer legközepéig tudjanak hatolni, méghozzá minden komolyabb erőfeszítés nélkül. Ezek a kis pénzből vagy teljesen ingyenesen végrehajtott partizánakciók rövid, de annál döbbenetesebb álhíreket plántálnak bele a választópolgárok fejébe, méghozzá úgy, hogy azokat az esetleges helyreigazítás sem tudja többé kitörölni onnan.Ennek szemléltetésére elegendő két példa. A kormány több ezer milliárdos kórházrekonstrukciós és egészségügyi fejlesztési programjának minden vívmánya tökéletes feledésbe merül annak a hamis propagandaszólamnak a fényében, hogy „stadionok helyett kórházakat”. Még az sem számít, hogy pont Karácsony és bandája csáklyázta meg a budai szuperkórház építésének tervét. A másik ilyen közszájon forgó koholmány azt próbálja a választópolgárok fejébe plántálni (igen nagy sikerrel), hogy a Fidesz–KDNP kormányzó szövetségen belül, valamint magán a Fideszen belül is belső hatalmi harcok zajlanak. Tulajdonképpen az összes álhír ez utóbbi köré összpontosul, s azt hivatott elérni, hogy a választók körében 2022-re kormányváltó hangulat legyen.
Minden, de minden hazugság, a kórházak helyzetéről, a családvédelmi akcióterv pocskondiázásáról, s más egyébről szóló álhírek ezt a célt hivatottak beteljesíteni. Ez ellen pedig csak egyet tehetünk: rá kell bírni a polgárokat a gondolkodásra.
Gondolkodni nem szégyen
Félreértés ne essék, nem azt mondom ezzel, hogy mindenki velünk együtt gondolkodjon, hanem hogy velünk egyszerre, a tények ismeretében. S azt sem állítom, hogy most csak mi, kormánypártiak gondolkodunk. Igen sokan vannak a velünk ellentétes oldalon is olyanok, akiknek rendkívül szimpatikus a kormány jónéhány intézkedése. Azonban az a fajta társadalmi kiközösítettség, ami az egyes érdekszférákba tartozó csoportok egyes tagjait éri akkor, amikor akár speciális kérdésekben is, de nyíltan vállalják szimpátiájukat, a többséget bizony elriasztja a nyílt állásfoglalástól. S még valamitől, amitől sajnos az utóbbi években elszoktunk: a személyeskedésektől mentes érdemi vitától. Szentül hiszem, hogy amennyiben ez a vitakultúra megteremtődik Magyarországon, rengetegen lesznek olyanok, akik többé nem oldalakban, hanem nemzetben gondolkodnak.Ezek a gondolkodók abban a pillanatban rá fognak jönni arra, hogy a kormány 15 millió magyar kormánya, s hogy Orbán Viktor 15 millió magyar ember miniszterelnöke. Mert ahogyan a családtámogatási rendszer sem tartalmaz olyan kitételeket, amelyek a kedvezményezetti feltételeknél pártpreferenciához kötnék a támogatási jogosultságot, úgy a kórházak sem szelektálnak, s a stadionokba is beülhet bárki, akármilyen sporteseményre. Valamint egyre bővülő és modernizálódó úthálózatunkat is használhatja bárki széles e hazában.
***
A politikát emocionálisan megközelíteni lehet ugyan, de óriási hiba. A ráció az egyetlen, ami a haladást működteti, s ami garantálja egy ország társadalmának folyamatos jólétét, illetve a jólét elérésének lehetőségét. Pillanatnyi rossz döntések okozta pillanatnyi kudarcok persze mindig is lesznek. De az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezeket a hibákat rendre kijavítják. Közben pedig józan gondolkodással kell elkerülnünk, hogy hassanak ránk a nyugatról ideimportált felforgatók nyugatról ideimportált gondolatai. Mert lassan már a Nyugat is mást gondol.Varga-Bíró Tamás - www.demokrata.hu
Gyurcsánykurva, a széfes, a kábszeres meg a buzi!!!
VálaszTörlés