A 2008–2009-esnél sokkal mélyebb és tartósabb
krízis alakulhat ki, ha semmi nem történik, és a döntéshozók nem
találnak kiutat. Ráadásul ma még nincs semmiféle koherens elmélet a
küszöbönálló paradigmaváltás értelmezéséről sem – mondta a Demokratának
Bogár László közgazdászprofesszor.
– Recseg-ropog körülöttünk minden. A 2010-es éveket magunk mögött hagyva a korábban kőbe vésettnek hitt magatartásformák helyét deviáns struktúrák veszik át. Mik lesznek a húszas évek új hívószavai?
– A klímaválság és a migráció, amelyek globális létmódváltást sejtetnek. A liberális véleményhatalom e két kérdéskörrel próbálja tematizálni a világ beszédtereit. Az egyik az abszolút szabad migráció, a másik, hogy a klímaválság azonnali megoldást követel, mert ez a migráció fő oka.
– Óriási az ellentmondás a médiából is ránk zúduló reklámok és fogyasztásélénkítési akciók, illetve a klímaválság fenyegetése között. Míg az előbbi a vásárlást, az utóbbi a takarékosságot, a fogyasztás radikális visszafogását sürgeti, és Nyugat-Európában a zöldpártok soha nem látott térnyerése figyelhető meg. Akkor most fogyasszunk vagy takarékoskodjunk?
– Mivel ezeket a globalista klímavédőket a legnagyobb tőkestruktúrák támogatják, evidens, hogy olyan szemfényvesztés zajlik, aminek politikai-hatalmi alapja a szociáldemokrácia mélyülő válságából ered.
– Valóban érzékelhető, hogy a baloldali pártok támogatottsága egyre csökken. Mi az oka?
– Az okozta a szociáldemokrácia válságát, hogy az általuk hirdetett baloldali jelszavakkal ellentétes az a szélsőségesen neoliberális, kifosztó politika, amit valójában képviselnek. A szocialisták ezért vesztették el szavazóikat. Nincs mondanivalójuk, hisz azt nem mondhatják nyíltan, hogy „mi a tőkestruktúrák gátlástalan kiszolgálói vagyunk, ezért szavazzatok ránk”, így új jelszavak kellettek a retorika szintjén. A zöldpolitikától remélnek megoldást: arra hivatkoznak, hogy a klímaváltozás globális probléma, le kell bontani a nemzetállamokat, fel kell számolni a nemzeti szuverenitást, és ezzel ők fogják megmenteni a világot.
– A klímaválság valóban globális probléma.
– Tudomásul kell vennünk, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket a világ vagy csak teljes együttműködésben tud megoldani, vagy permanens káoszba süllyed. A sötétzöldek klímalázadása azonban éppen a lényeget igyekszik elfedni: azt, hogy a globális kapitalizmus egész létmódja sodor végzetes válságba minket. A klímalázadás által követelt világkormány ezért fatálisan hamis válasz volna minderre.
– Mi vezetett idáig?
– A Nyugat a gyarmatosítás során létrehozta a globális rendszert, és ezzel összenyitotta a világot. Ez végzetes lépés volt, mert nincs olyan, hogy „az emberiség”. Kultúrák vannak, és a különböző kultúráknak a kölcsönös előnyök alapján való önkéntes együttműködése. A demokráciaexportról és az univerzális kultúra mindenhatóságáról szóló elképzelések a jakobinus és bolsevik ideológiák logikájára épülnek. Ez az ideológia globális diktatúrában tud csak gondolkodni, a jakobinus és bolsevik után ez most a harmadik kiadás. Minden bizonnyal világháborúhoz vezetne, ha az emberiség engedné egy olyan diktatórikus világkormány létrehozását, amely ezt a végzetes logikát követi. Erről a kihívásról Einstein azt mondta, „nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják vívni, de azt tudom, hogy a negyediket kőbaltával”.
– Mi a kiút?
– Ma valóban a nemzetállam az utolsó védművünk. A szabad, szuverén, a saját elképzeléseiket őszintén és józanul megfogalmazni képes nemzetállamok egyenrangú együttműködése.
– Ezt próbálják meg kikezdeni, többek közt arra hivatkozva, hogy miközben Afrika népességrobbanás előtt áll, Európában egyre aggasztóbb a demográfiai helyzet. A legrosszabb ezen belül is Németországban, ahol az átlagéletkor 45 év, és minden harmadik német 65 évnél idősebb. Ez nem egy év alatt alakult ki, a trend már a kilencvenes évek közepétől látható volt. Nem kellett volna már korábban tenni valamit a gyermekvállalás ösztönzésére?
– Tizenhat évi kormányzás és teljhatalom nem volt elég Angela Merkelnek ahhoz, hogy legalább egyszer, csak az egzotikum kedvéért megkísérelje, hogy a fogyó népesség önerőből való pótlásának lehetőségét a közbeszéd tárgyává tegye. De ha nincs történelem, nincs múlt, nincs saját identitás, akkor nincs lelki tartás sem, és nincs mivel azonosulni. Az utódok meg nem születésében alapvetően lelki, erkölcsi és szellemi tényezők játsszák a főszerepet, a demográfiai mutatók javulását nem lehet az anyagiakra leszűkíteni.
– Egy új fogalom is megjelent a nyugat-európai közbeszédben: a negatív kamaté. Mit jelent ez? Válságellenes intézkedést, fogyasztásélénkítést a bankok részéről, vagy valami egészen mást?
– Abból kell kiindulnunk, hogy a globális gazdaság mára egy teljesen összenyitott rendszer. Csak akkor tudunk viszonylag megbízható értékelést adni, ha megpróbáljuk a legfontosabb elemeit számba venni. Az evidenciának mondható, hogy a globális kapitalizmus nem képes megakadályozni a ciklikus válságok rendszeres ismétlődését. A kezdeti időszakban, főként a XVIII. és a XIX. században a kapitalizmus létmódját megalapozó elméletek abból indultak ki, hogy a piac önszabályozó. Többnyire a klasszikus angol közgazdászok elméleteire vezetik vissza, hogy a láthatatlan kéz, a piac a történelem eddigi legjobb kontrollmechanizmusa, ezért az államnak nemcsak hogy nem kell, de nem is szabad beavatkozni. Csakhogy a XIX. század közepétől a XX. század első feléig tartó időszakban már jól látszott, hogy ez nem így van.
– Hanem?
– A piac szabályoz ugyan, de ez nagyon durván rángat. Olyan, mint az a termosztát, ami csak nagyobb egységeknél, tíz-húsz fokonként szabályoz, de az ilyen műszer nem alkalmas a finomhangolásra. A piac épp ilyen. Ezt az 1929–1933-as nagy gazdasági világválság mindennél jobban megmutatta, amikor az Amerikai Egyesült Államokban szinte polgárháborús közállapotok keletkeztek, a nyomor akkora volt a világ leggazdagabb, leghatalmasabb országában, amit ma nem is tudunk elképzelni. Erre jött válaszként a New Deal, amelynek az alapja egy komplex hatalmi egyezség volt.
– Kik között?
– Nem egyszerűen Roosevelt elnök, hanem a politikai osztályok „nagykoalíciója” kötött egyezséget a legnagyobb tőkestruktúrákkal, hogy megpróbálják tompítani a kilengéseket. John Maynard Keynes már azt állította, hogy az államnak nemcsak joga van beavatkozni a gazdasági folyamatokba, hanem kötelessége is megtenni. Ne feledjük, az állam ebben az esetben sem ellensége a tőkének, hanem épp a tőke kiegyensúlyozott, hosszú távú működése érdekében próbálja tompítani a durva kilengéseket a rendelkezésére álló eszközökkel: az adóztatással és az újraelosztási rendszerrel. Keynes nézeteire mintegy válaszként érkezett meg 1976-ban Milton Friedman elmélete, aki a fogyasztáselmélethez való hozzájárulásáért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért Nobel-díjat kapott. Híres mondása a „The business of the business is the business”, vagyis: a tőkének az a feladata, hogy profitot termeljen, és az állam lehetőség szerint minél kevésbé avatkozzon ebbe bele. A világot uraló globális hatalmi rend kiépülésének újabb fontos mérföldköve volt az az 1989-ben Washingtonban rendezett konferencia az Institute for International Economics szervezésében, amelynek a záróbankettjét a berlini fal leomlásával egy időben tartották. A konferencia fő jelmondata a „liberalizálj, deregulálj, privatizálj” volt. Ez már az állam szabályozó szerepének egyértelmű visszabontása, amely immár az állam tulajdonosi szerepét is érintette.
– Európa ennek sokáig ellenállt. Németország például Helmut Kohl kancellár kormányzása idején egyértelműen az állami szerepvállalás híve maradt.
– Nyugat Európában a Margaret Thatcher-i Anglia kivételével valóban nem nagyon akadt követője a washingtoni konszenzusnak. Az erős állam Németországban is stabil maradt, de a legstabilabban mégis Franciaországban maradt fenn.
– Ezt kezdték most lebontani? Erről szólnak a párizsi tüntetések?
– Alighanem. Az egységes nyugdíjrendszerrel eltörölnék azokat az úgynevezett kiegyenlítő jogokat, amelyeket a munkaerő-tulajdonosok birtokolnak, és amelyek arra kényszerítik a tőkét, hogy állandóan osztozzon velük. Ezzel érvelt Roosevelt elnök is.
– Éspedig?
– Ha hosszú távon nézzük a tőkés érdekeit, akkor a növekvő bér lehetővé teszi a munkásoknak a testi-lelki egészséget, a képzést, a felkészültséget, ezáltal a kreativitásuk, a teljesítményük gyorsabban növekszik, mint a bérük. A múlt század húszas éveitől folyik ez az állandó küzdelem a két közgazdasági iskola és a mögöttük meghúzódó politikai-hatalmi tényezők között. A rendszerváltás óta Magyarországon is állandó politikai vita tárgya a két szemben álló közgazdasági elmélet. Ám a negatív kamat már azt jelzi, hogy itt valami alapvetően van megváltozóban.
– Ezt hogy érti?
– Nem egyszerűen arra számíthatunk, hogy a 2008–2009-eshez hasonló újabb válság söpör végig a világon, noha az is elég kétségbeejtő lenne.
– Hanem?
– Annál sokkal mélyebb és tartósabb krízis alakulhat ki, ha semmi nem történik, és a döntéshozók nem találnak kiutat. Ráadásul ma még nincs semmiféle koherens elmélet a küszöbönálló paradigmaváltás értelmezéséről sem. Az emberiséget szellemileg felkészületlenül éri mindaz, ami nagy valószínűséggel történni fog.
– Ezt mire alapozza?
– Tizenhárom évvel ezelőtt, a 2008-as válság előtt, 2007-ben a világ összes adóssága a világ összes vagyonának 42 százaléka volt. Az adósság negatív vagyon, tehát a világ összes adósságát ki kell vonni a világ összes vagyonából.
– Marad 58 százalék.
– Igen ám, de a legfrissebb adat szerint ma már úgy néz ki ez az arány, hogy a világ összes adóssága az összvagyon közel kilencven százaléka! Ha ez a folyamat tovább zajlik, akkor egy évtizeden belül eljut a világ oda, hogy az adóssága nagyobb lesz, mint a vagyona. Ez az, ami eddig még nem fordult elő az emberiség történelmében. Erről azonban a világot irányító erők nem akarnak beszélni.
– Döbbenet. Erről valóban nem lehet hallani! Mi vezetett idáig?
– Az elmúlt háromszáz évben a világot irányító tőkestruktúrák két teljesen ellentétes folyamatot indítottak be. Az egyik, hogy minél többen legyenek a munkaerőpiacon, mert akkor olcsóbb a munkaerő. A magas profit akkor tartható, ha hosszú távon rendkívül alacsony a munkabér. Csakhogy ez túl jól sikerült. Az előrejelzések szerint Afrikában a következő hetven év során hárommilliárd ember lép be a munkaerőpiacra, miközben ugyanitt jó, ha százmillió munkahelyet tudnak létrehozni, vagyis Afrika a munkaerő három százalékát képes csak felszívni. A maradék 97 százalék máshol keres megélhetést. A legközelebbi kontinens pedig Európa.
– 2,7 milliárd afrikai indulhat meg Európába?
– Ha a becslések helytállóak, és semmi nem akadályozza meg mindezt, akkor ez fog történni. Néhány százezer vagy 1-2 millió migránst még meg lehet fékezni adminisztratív eszközökkel vagy a rendfenntartó erők segítségével. De hárommilliárdot?
– Már most sem könnyű, ahogy a hírekből kiderül.
– Nem könnyű, de még nem lehetetlen. Hárommilliárd fő esetén viszont elképzelhetetlen. Sorosék megmutatták a világnak, hogy a bevándorlás Európába járható út… Kezdettől világos volt, hogy ez a projekt eleve az önmegsemmisítésbe viszi a világot.
– Említett egy másik, az előbbivel ellentétes folyamatot is.
– A másik az úgynevezett szingularitás. A mesterséges intelligencia kapcsán beszélnek arról, hogy még tíz-tizenöt év, és az emberi értelem szintjére jut el komplexitásban a technológiai szabályozórendszer. Ez azt jelenti, hogy ha a termelést robotokkal is meg lehet oldani, akkor az ember a termelési folyamatban feleslegessé válik. Ami visszatükröződik a pénzügyi eladósodásban, az az, hogy a tőke már sem termelőt, sem fogyasztót nem akar, nincs szüksége emberiségre. Ehhez képest ha Afrikában bekövetkezik a népességrobbanás, a 2100-ig előre jelzett hárommilliárd fős növekedéssel, olyan tragédia alakulhat ki, amilyet ember még nem látott, hisz e többletnépesség töredékét sem tudja eltartani az afrikai kontinens, de más földrészek sem!
– Nem túl derűs jövőkép. Hogyan tudunk mi, magyarok ezekhez a viharos időkhöz igazodni?
– Van három erényünk.
– Éspedig?
– A tudás, a bátorság és a kitartás. Jelenleg a legnagyobb érték Magyarországon a gondolat és a közbeszéd szabadsága. Szabadon lehet olyan elbeszélési módokat is alkalmazni, amiket az uralkodó észjárás a világ legtöbb részén üldöz. Nyugat-Európában ezerszer meggondolja bárki, hogy ki merje-e mondani mindazt, amit egyébként a józan ész mondatna vele. Ennek lehetőségét a valóságról való tudásunk teremti meg. Mindenki érzékeli, hogy az elmúlt tíz évben a rendszerváltás első húsz évéhez képest jelentősen javult a helyzet. Mi nevén nevezhetjük a dolgokat, miközben a tényt, az igazságot és a valóságot a világ más részein egyre zavarosabb, hamis fogalmakkal helyettesítik. A nyugati médiagépezet ma már alkalmas arra, hogy tetszőleges tényeket, áligazságokat és látszatvalóságot gyártson, hatalmas feszültséget és kiszolgáltatottságot keltve ezzel az emberekben, ami hosszabb távon általános értelmi és erkölcsi lezülléshez vezet. A legtöbben ugyanis érzik, hogy nem az az igazság, amit a hatalmas médiagépezet sugall, de a hatalom bünteti, aki kilóg a sorból. Ez odáig vezetett, hogy egy teljes társadalom képes a saját létérdekeivel tartósan szembemenni.
– Ördögi modell… Magyarország az Európai Unió tagjaként egyre inkább kilóg ebből a sorból. Mi lesz ennek a vége? Kilépünk, szétesik az EU, vagy kizárnak minket?
– A legnagyobb erényünk a valóságos tudásunk mellett a bátorságunk, hogy tudunk és merünk olyan döntéseket vállalni, amiket ez az uralkodó nézetrendszer rosszallóan néz. A harmadik a becsületes kitartás, amelyre szükség lesz ahhoz, hogy végigjárjuk ezt az utat. Nekünk ezeréves teljesítményünk van abban, ami Európában ma igazán érték. Egyszerűbb lenne azt mondani, hogy hagyjuk az egészet, lépjünk ki, vagy jöhet olyan helyzet is, hogy az EU magától hullik darabokra, de ha az elmúlt tíz évet nézzük, egyelőre úgy áll a helyzet, hogy nagyon kemény csatákban, de mi is formáltuk ezt a rendszert. Mintát adtunk az olaszoknak, az osztrákoknak, a bajoroknak, a V4 együttműködés pedig olyan teljesítmény, ami a mi elszántságunk nélkül aligha jött volna létre. Ebben az egyre kaotikusabb világban a tudás, a bátorság és a kitartás hármasa jelenti számunkra az utolsó esélyt.
Hernádi Zsuzsa - www.demokrata.hu
– Recseg-ropog körülöttünk minden. A 2010-es éveket magunk mögött hagyva a korábban kőbe vésettnek hitt magatartásformák helyét deviáns struktúrák veszik át. Mik lesznek a húszas évek új hívószavai?
– A klímaválság és a migráció, amelyek globális létmódváltást sejtetnek. A liberális véleményhatalom e két kérdéskörrel próbálja tematizálni a világ beszédtereit. Az egyik az abszolút szabad migráció, a másik, hogy a klímaválság azonnali megoldást követel, mert ez a migráció fő oka.
– Óriási az ellentmondás a médiából is ránk zúduló reklámok és fogyasztásélénkítési akciók, illetve a klímaválság fenyegetése között. Míg az előbbi a vásárlást, az utóbbi a takarékosságot, a fogyasztás radikális visszafogását sürgeti, és Nyugat-Európában a zöldpártok soha nem látott térnyerése figyelhető meg. Akkor most fogyasszunk vagy takarékoskodjunk?
– Mivel ezeket a globalista klímavédőket a legnagyobb tőkestruktúrák támogatják, evidens, hogy olyan szemfényvesztés zajlik, aminek politikai-hatalmi alapja a szociáldemokrácia mélyülő válságából ered.
– Valóban érzékelhető, hogy a baloldali pártok támogatottsága egyre csökken. Mi az oka?
– Az okozta a szociáldemokrácia válságát, hogy az általuk hirdetett baloldali jelszavakkal ellentétes az a szélsőségesen neoliberális, kifosztó politika, amit valójában képviselnek. A szocialisták ezért vesztették el szavazóikat. Nincs mondanivalójuk, hisz azt nem mondhatják nyíltan, hogy „mi a tőkestruktúrák gátlástalan kiszolgálói vagyunk, ezért szavazzatok ránk”, így új jelszavak kellettek a retorika szintjén. A zöldpolitikától remélnek megoldást: arra hivatkoznak, hogy a klímaváltozás globális probléma, le kell bontani a nemzetállamokat, fel kell számolni a nemzeti szuverenitást, és ezzel ők fogják megmenteni a világot.
– A klímaválság valóban globális probléma.
– Tudomásul kell vennünk, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket a világ vagy csak teljes együttműködésben tud megoldani, vagy permanens káoszba süllyed. A sötétzöldek klímalázadása azonban éppen a lényeget igyekszik elfedni: azt, hogy a globális kapitalizmus egész létmódja sodor végzetes válságba minket. A klímalázadás által követelt világkormány ezért fatálisan hamis válasz volna minderre.
– Mi vezetett idáig?
– A Nyugat a gyarmatosítás során létrehozta a globális rendszert, és ezzel összenyitotta a világot. Ez végzetes lépés volt, mert nincs olyan, hogy „az emberiség”. Kultúrák vannak, és a különböző kultúráknak a kölcsönös előnyök alapján való önkéntes együttműködése. A demokráciaexportról és az univerzális kultúra mindenhatóságáról szóló elképzelések a jakobinus és bolsevik ideológiák logikájára épülnek. Ez az ideológia globális diktatúrában tud csak gondolkodni, a jakobinus és bolsevik után ez most a harmadik kiadás. Minden bizonnyal világháborúhoz vezetne, ha az emberiség engedné egy olyan diktatórikus világkormány létrehozását, amely ezt a végzetes logikát követi. Erről a kihívásról Einstein azt mondta, „nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják vívni, de azt tudom, hogy a negyediket kőbaltával”.
– Mi a kiút?
– Ma valóban a nemzetállam az utolsó védművünk. A szabad, szuverén, a saját elképzeléseiket őszintén és józanul megfogalmazni képes nemzetállamok egyenrangú együttműködése.
– Ezt próbálják meg kikezdeni, többek közt arra hivatkozva, hogy miközben Afrika népességrobbanás előtt áll, Európában egyre aggasztóbb a demográfiai helyzet. A legrosszabb ezen belül is Németországban, ahol az átlagéletkor 45 év, és minden harmadik német 65 évnél idősebb. Ez nem egy év alatt alakult ki, a trend már a kilencvenes évek közepétől látható volt. Nem kellett volna már korábban tenni valamit a gyermekvállalás ösztönzésére?
– Tizenhat évi kormányzás és teljhatalom nem volt elég Angela Merkelnek ahhoz, hogy legalább egyszer, csak az egzotikum kedvéért megkísérelje, hogy a fogyó népesség önerőből való pótlásának lehetőségét a közbeszéd tárgyává tegye. De ha nincs történelem, nincs múlt, nincs saját identitás, akkor nincs lelki tartás sem, és nincs mivel azonosulni. Az utódok meg nem születésében alapvetően lelki, erkölcsi és szellemi tényezők játsszák a főszerepet, a demográfiai mutatók javulását nem lehet az anyagiakra leszűkíteni.
– Egy új fogalom is megjelent a nyugat-európai közbeszédben: a negatív kamaté. Mit jelent ez? Válságellenes intézkedést, fogyasztásélénkítést a bankok részéről, vagy valami egészen mást?
– Abból kell kiindulnunk, hogy a globális gazdaság mára egy teljesen összenyitott rendszer. Csak akkor tudunk viszonylag megbízható értékelést adni, ha megpróbáljuk a legfontosabb elemeit számba venni. Az evidenciának mondható, hogy a globális kapitalizmus nem képes megakadályozni a ciklikus válságok rendszeres ismétlődését. A kezdeti időszakban, főként a XVIII. és a XIX. században a kapitalizmus létmódját megalapozó elméletek abból indultak ki, hogy a piac önszabályozó. Többnyire a klasszikus angol közgazdászok elméleteire vezetik vissza, hogy a láthatatlan kéz, a piac a történelem eddigi legjobb kontrollmechanizmusa, ezért az államnak nemcsak hogy nem kell, de nem is szabad beavatkozni. Csakhogy a XIX. század közepétől a XX. század első feléig tartó időszakban már jól látszott, hogy ez nem így van.
– Hanem?
– A piac szabályoz ugyan, de ez nagyon durván rángat. Olyan, mint az a termosztát, ami csak nagyobb egységeknél, tíz-húsz fokonként szabályoz, de az ilyen műszer nem alkalmas a finomhangolásra. A piac épp ilyen. Ezt az 1929–1933-as nagy gazdasági világválság mindennél jobban megmutatta, amikor az Amerikai Egyesült Államokban szinte polgárháborús közállapotok keletkeztek, a nyomor akkora volt a világ leggazdagabb, leghatalmasabb országában, amit ma nem is tudunk elképzelni. Erre jött válaszként a New Deal, amelynek az alapja egy komplex hatalmi egyezség volt.
– Kik között?
– Nem egyszerűen Roosevelt elnök, hanem a politikai osztályok „nagykoalíciója” kötött egyezséget a legnagyobb tőkestruktúrákkal, hogy megpróbálják tompítani a kilengéseket. John Maynard Keynes már azt állította, hogy az államnak nemcsak joga van beavatkozni a gazdasági folyamatokba, hanem kötelessége is megtenni. Ne feledjük, az állam ebben az esetben sem ellensége a tőkének, hanem épp a tőke kiegyensúlyozott, hosszú távú működése érdekében próbálja tompítani a durva kilengéseket a rendelkezésére álló eszközökkel: az adóztatással és az újraelosztási rendszerrel. Keynes nézeteire mintegy válaszként érkezett meg 1976-ban Milton Friedman elmélete, aki a fogyasztáselmélethez való hozzájárulásáért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért Nobel-díjat kapott. Híres mondása a „The business of the business is the business”, vagyis: a tőkének az a feladata, hogy profitot termeljen, és az állam lehetőség szerint minél kevésbé avatkozzon ebbe bele. A világot uraló globális hatalmi rend kiépülésének újabb fontos mérföldköve volt az az 1989-ben Washingtonban rendezett konferencia az Institute for International Economics szervezésében, amelynek a záróbankettjét a berlini fal leomlásával egy időben tartották. A konferencia fő jelmondata a „liberalizálj, deregulálj, privatizálj” volt. Ez már az állam szabályozó szerepének egyértelmű visszabontása, amely immár az állam tulajdonosi szerepét is érintette.
– Európa ennek sokáig ellenállt. Németország például Helmut Kohl kancellár kormányzása idején egyértelműen az állami szerepvállalás híve maradt.
– Nyugat Európában a Margaret Thatcher-i Anglia kivételével valóban nem nagyon akadt követője a washingtoni konszenzusnak. Az erős állam Németországban is stabil maradt, de a legstabilabban mégis Franciaországban maradt fenn.
– Ezt kezdték most lebontani? Erről szólnak a párizsi tüntetések?
– Alighanem. Az egységes nyugdíjrendszerrel eltörölnék azokat az úgynevezett kiegyenlítő jogokat, amelyeket a munkaerő-tulajdonosok birtokolnak, és amelyek arra kényszerítik a tőkét, hogy állandóan osztozzon velük. Ezzel érvelt Roosevelt elnök is.
– Éspedig?
– Ha hosszú távon nézzük a tőkés érdekeit, akkor a növekvő bér lehetővé teszi a munkásoknak a testi-lelki egészséget, a képzést, a felkészültséget, ezáltal a kreativitásuk, a teljesítményük gyorsabban növekszik, mint a bérük. A múlt század húszas éveitől folyik ez az állandó küzdelem a két közgazdasági iskola és a mögöttük meghúzódó politikai-hatalmi tényezők között. A rendszerváltás óta Magyarországon is állandó politikai vita tárgya a két szemben álló közgazdasági elmélet. Ám a negatív kamat már azt jelzi, hogy itt valami alapvetően van megváltozóban.
– Ezt hogy érti?
– Nem egyszerűen arra számíthatunk, hogy a 2008–2009-eshez hasonló újabb válság söpör végig a világon, noha az is elég kétségbeejtő lenne.
– Hanem?
– Annál sokkal mélyebb és tartósabb krízis alakulhat ki, ha semmi nem történik, és a döntéshozók nem találnak kiutat. Ráadásul ma még nincs semmiféle koherens elmélet a küszöbönálló paradigmaváltás értelmezéséről sem. Az emberiséget szellemileg felkészületlenül éri mindaz, ami nagy valószínűséggel történni fog.
– Ezt mire alapozza?
– Tizenhárom évvel ezelőtt, a 2008-as válság előtt, 2007-ben a világ összes adóssága a világ összes vagyonának 42 százaléka volt. Az adósság negatív vagyon, tehát a világ összes adósságát ki kell vonni a világ összes vagyonából.
– Marad 58 százalék.
– Igen ám, de a legfrissebb adat szerint ma már úgy néz ki ez az arány, hogy a világ összes adóssága az összvagyon közel kilencven százaléka! Ha ez a folyamat tovább zajlik, akkor egy évtizeden belül eljut a világ oda, hogy az adóssága nagyobb lesz, mint a vagyona. Ez az, ami eddig még nem fordult elő az emberiség történelmében. Erről azonban a világot irányító erők nem akarnak beszélni.
– Döbbenet. Erről valóban nem lehet hallani! Mi vezetett idáig?
– Az elmúlt háromszáz évben a világot irányító tőkestruktúrák két teljesen ellentétes folyamatot indítottak be. Az egyik, hogy minél többen legyenek a munkaerőpiacon, mert akkor olcsóbb a munkaerő. A magas profit akkor tartható, ha hosszú távon rendkívül alacsony a munkabér. Csakhogy ez túl jól sikerült. Az előrejelzések szerint Afrikában a következő hetven év során hárommilliárd ember lép be a munkaerőpiacra, miközben ugyanitt jó, ha százmillió munkahelyet tudnak létrehozni, vagyis Afrika a munkaerő három százalékát képes csak felszívni. A maradék 97 százalék máshol keres megélhetést. A legközelebbi kontinens pedig Európa.
– 2,7 milliárd afrikai indulhat meg Európába?
– Ha a becslések helytállóak, és semmi nem akadályozza meg mindezt, akkor ez fog történni. Néhány százezer vagy 1-2 millió migránst még meg lehet fékezni adminisztratív eszközökkel vagy a rendfenntartó erők segítségével. De hárommilliárdot?
– Már most sem könnyű, ahogy a hírekből kiderül.
– Nem könnyű, de még nem lehetetlen. Hárommilliárd fő esetén viszont elképzelhetetlen. Sorosék megmutatták a világnak, hogy a bevándorlás Európába járható út… Kezdettől világos volt, hogy ez a projekt eleve az önmegsemmisítésbe viszi a világot.
– Említett egy másik, az előbbivel ellentétes folyamatot is.
– A másik az úgynevezett szingularitás. A mesterséges intelligencia kapcsán beszélnek arról, hogy még tíz-tizenöt év, és az emberi értelem szintjére jut el komplexitásban a technológiai szabályozórendszer. Ez azt jelenti, hogy ha a termelést robotokkal is meg lehet oldani, akkor az ember a termelési folyamatban feleslegessé válik. Ami visszatükröződik a pénzügyi eladósodásban, az az, hogy a tőke már sem termelőt, sem fogyasztót nem akar, nincs szüksége emberiségre. Ehhez képest ha Afrikában bekövetkezik a népességrobbanás, a 2100-ig előre jelzett hárommilliárd fős növekedéssel, olyan tragédia alakulhat ki, amilyet ember még nem látott, hisz e többletnépesség töredékét sem tudja eltartani az afrikai kontinens, de más földrészek sem!
– Nem túl derűs jövőkép. Hogyan tudunk mi, magyarok ezekhez a viharos időkhöz igazodni?
– Van három erényünk.
– Éspedig?
– A tudás, a bátorság és a kitartás. Jelenleg a legnagyobb érték Magyarországon a gondolat és a közbeszéd szabadsága. Szabadon lehet olyan elbeszélési módokat is alkalmazni, amiket az uralkodó észjárás a világ legtöbb részén üldöz. Nyugat-Európában ezerszer meggondolja bárki, hogy ki merje-e mondani mindazt, amit egyébként a józan ész mondatna vele. Ennek lehetőségét a valóságról való tudásunk teremti meg. Mindenki érzékeli, hogy az elmúlt tíz évben a rendszerváltás első húsz évéhez képest jelentősen javult a helyzet. Mi nevén nevezhetjük a dolgokat, miközben a tényt, az igazságot és a valóságot a világ más részein egyre zavarosabb, hamis fogalmakkal helyettesítik. A nyugati médiagépezet ma már alkalmas arra, hogy tetszőleges tényeket, áligazságokat és látszatvalóságot gyártson, hatalmas feszültséget és kiszolgáltatottságot keltve ezzel az emberekben, ami hosszabb távon általános értelmi és erkölcsi lezülléshez vezet. A legtöbben ugyanis érzik, hogy nem az az igazság, amit a hatalmas médiagépezet sugall, de a hatalom bünteti, aki kilóg a sorból. Ez odáig vezetett, hogy egy teljes társadalom képes a saját létérdekeivel tartósan szembemenni.
– Ördögi modell… Magyarország az Európai Unió tagjaként egyre inkább kilóg ebből a sorból. Mi lesz ennek a vége? Kilépünk, szétesik az EU, vagy kizárnak minket?
– A legnagyobb erényünk a valóságos tudásunk mellett a bátorságunk, hogy tudunk és merünk olyan döntéseket vállalni, amiket ez az uralkodó nézetrendszer rosszallóan néz. A harmadik a becsületes kitartás, amelyre szükség lesz ahhoz, hogy végigjárjuk ezt az utat. Nekünk ezeréves teljesítményünk van abban, ami Európában ma igazán érték. Egyszerűbb lenne azt mondani, hogy hagyjuk az egészet, lépjünk ki, vagy jöhet olyan helyzet is, hogy az EU magától hullik darabokra, de ha az elmúlt tíz évet nézzük, egyelőre úgy áll a helyzet, hogy nagyon kemény csatákban, de mi is formáltuk ezt a rendszert. Mintát adtunk az olaszoknak, az osztrákoknak, a bajoroknak, a V4 együttműködés pedig olyan teljesítmény, ami a mi elszántságunk nélkül aligha jött volna létre. Ebben az egyre kaotikusabb világban a tudás, a bátorság és a kitartás hármasa jelenti számunkra az utolsó esélyt.
Hernádi Zsuzsa - www.demokrata.hu
Kiváló elemzése Bogár Lászlónak!
VálaszTörlés