Csak egyelőre titok, ki született helyrehozni, avagy „helyre tolni”
azt. Shakespeare-t parafrazeálva s az ő művein elgondolkodva, bizton
kijelenthetjük, roppant érdekes helyen élünk, s ezt a helyet úgy hívják,
Föld.
Szinte mindennap, kis túlzással minden órában érkeznek olyan hírek, amelyek nem hagynak bennünket nyugodtan élni, így ha valaki érdeklődik a világ történései iránt, cseppet sem unatkozhat. Merthogy tényleg kizökkent az idő. Nézzük csak! Mindössze három izgalmas témát említenék az utóbbi napokból, bizonyítandó, hogy tovább folyik a magyarok és a normális világ „érzékenyítése”.
Merkel például újból elővette az imamalmot. Igaz, hogy néhány napja még a migránsügyben elkövetett hibáiról beszélt, most viszont – a keddi újságok tanúsága szerint – újfent a menekültek tagállamok közötti „méltányos és igazságos elosztásában” látja a megoldást. Vajon ki győzte meg újból erről? S mit jelent a méltányos és igazságos? Kivel méltányos és kivel igazságos? S főképp ki mondja meg, mi a méltányos és mi az igazságos? Ez idő tájt, úgy tűnik, maga Angela Merkel. Aki ezek szerint nem tanult a Brexitből (sem), pedig napnál világosabb, hogy a britek azon véleményüknek adtak hangot, amely szerint ők maguk szeretnék átvenni az irányítást a saját sorsuk felett. De nem tanult Franciaország helyzetéből sem, amelyről számos politikai szakértő és író állítja, az ország szétesőben van. Bár ez Macront, úgy tűnik, nem érdekli, mert ez idő tájt éppen a lengyeleket akarja jobb útra téríteni, s a jogállamról szónokol nekik. Mindenesetre levonhatjuk a következtetést, érdemes politikusnak menni és lenni ezen a világon. Mert nincs olyan ígéret, amelyet ne lehetne beszorozni mínusz eggyel, magyarán ne lehetne pár nap múlva az ellenkezőjére esküdni, s mindezt következmények nélkül.
Érzékenyítésünk járványügyben is folytatódik, ám ez esetben mindenképpen kell egy kis kitérőt tennünk, ez pedig annyi, hogy gratulálunk hazai szakembereinknek, orvosoknak, politikusoknak, akik megnyugtatóan kezelik ezt az újabb, váratlan hisztériát. Miközben éppen emiatt nem lehet könnyű a hisztériaiparban ügyködők dolga. S mert emlékezetünk az idővel kopik, érdemes felidézni a közelmúltból néhány példát. Leszögezve, egy percig sem állítjuk, hogy ezek a fejüket frissen felütő vírusok ne lennének nagyon is veszélyesek. Valahogy azonban mégis gyanúsak. Legalábbis természetes keletkezésük módja ad némi gyanúra okot.
Valószínű sokan emlékeznek az ebolajárványra. Ajaj, volt ám pánik! Jogosan, mert ronda egy betegség az ebola, annyi biztos. Ijesztő külsejű maszkosok próbáltak meggyőzni bennünket arról, hogy világveszély keletkezhet az ebolából, ha nem vagyunk résen. Résen lehettünk, mert nem is oly lassan elkövetkezett az az idő (miként az AIDS esetében is), hogy egyszer csak megszűnt a világveszély. Megtalálták az ellenszert. Vajon kinek állt érdekében a pánikkeltés vagy egyfajta kísérlet elvégzése?
Sokan emlékeznek még a biológiai fegyverek kezdeti bevetésére. Az esernyőből kilőtt pusztító lövedékre, amely a titkosszolgálatok fegyvere volt a szocializmus végnapjaiban. Bioterrorizmusnak hívják ma már ezt a pusztító gyakorlatot, amely állítólag a középkortól arat, bár kétségtelen, nem igazán reklámozzák. Történelemkönyvekben sokat olvashattunk erről meg arról is, hogy az 1920-as években nálunk is foglalkoztak katonai céllal bevetendő vírusokkal és baktériumokkal, a lépfenétől a tetanuszig. A megbetegítés – mint gyilokmódszer – ezekkel a vírusokkal, baktériumokkal történik, amelyek hatékonyságát először viszonylag kisebb népcsoporton kell kipróbálni. Persze csak akkor, amikor már megvan a jól őrzött ellenszer is. Gondolom, mindezzel nem mondtam senkinek újat, egyszerűen csak nem lehet nem gyanakodni, amikor újabb és újabb ember- és állatölő vírusok, baktériumok jelennek meg, s járják be a golyóbist.
Most éppen arról határoztak a világ urai, hogy két hónapig nem lesz repülőjárat Amerikából Kínába. Hogyhogy? Már tudják, mikor szűnik meg a járvány? Éppen két hónap kell hozzá? Vannak még csodák. És tényleg vannak! Éppen a napokban olvastam, hogy meglesz az ellenszere ennek a vírusnak hamarosan. Pontosabban Thaiföldön már meg is lelték. Van fejlődés tehát, ez kétségtelen. Végtére is Kennedyt még lelőtték, mint egy kutyát. Ez a hagyományos módszer, úgy tűnik, már a múlté. A mai tudomány meg képes a bioterror ellen is felvenni a harcot – sikerrel. Már ha akarja. Remélem, a Kenyát, Szomáliát ez idő tájt elözönlő sáskák ellen is csak-csak kitalálnak valamit a tudósok meg a migránssimogatók. Mert ugyan ki ne menekülne a sáskák elől?
No de térjünk haza, van itthon is éppen elegendő idegesítő, igazságérzetünket borzoló történet. Ez szintén azt mutatja, tényleg kizökkent az idő. Jócskán több mint tíz év múltán például azt olvashattuk, vége a Balla Irma-gyilkosság ügyének. A pusztán nyereségvágyból meggyilkolt debreceni fideszes képviselőnő gyilkosa tizenöt év fegyházbüntetést kapott. Ennyit ér egy élet, amelyet előre megfontolt, aljas szándékból oltottak ki. A hátteret ismerve mégsem ez a leginkább felháborító. Mármint, hogy csak ennyit ér. Hanem az, hogy ennyi ideig lehet játszani valakinek az életével. Balla Irma fiára gondolok, aki hosszú évekig – minden bizonyíték ellenére! – ártatlanul szenvedett, merthogy anyja megölésével először őt vádolták.
Magam, debreceni lévén az elmúlt években számtalanszor hazalátogatva egyetlen emberrel nem találkoztam, aki elhitte volna, hogy a fia ölte meg. S ezt aligha hinném, hogy a fiúnak ép ésszel el lehetett viselni. Ki ezért a felelős? Milyen érdek diktálta a végtelenül elhúzódó, bizonyíték nélküli vádaskodást a fia ellen? Felelt ezért valaki? Lehet-e tizenkét évet kárpótolni? Hol vannak az elmúlt napok jogi ügyeiben oly tevékenyen részt vett sorosista jogvédők? Vagy aki diplomával bír, az a jog birodalmában mindent megtehet? És erre is az a válasz, igen, szinte mindent megtehet.
Lehet Gyöngyöspata-ügyeket kreálni, lehet börtönbizniszben részt venni, jogi érvekkel okoskodni az iskolai fegyelem megbomlását illetően, olyan ostobaságot beszélni, mint az egyik „jogvédő” NGO tagja, aki a börtönbüntetések enyhítésében látná a bűnözés visszaszorítását. Szóval, azt hiszem, a jogállamiság ügyében tényleg nem állunk valami jól. Csak éppen ellenkező okokból, mint amit az Európai Unió okosai és a hazai, a rend fenntartásában nem érdekelt még okosabbjai állítanak. Folytonos küzdelmünk a „gyönyörű képességünket”, a REND-et nem akarókkal egyelőre nem túl eredményes. És ezt több, tisztességes jogi végzettségű ember szóvá tette már. Az ismert jogászt, a kiváló embert, Völgyesi Miklóst idézem, aki az egyik vele készített interjúban azt mondta: „Az emberi becsület, tisztesség, erkölcsösség kérdésében nem születhetnek homlokegyenest eltérő ítéletek. Ez elfogadhatatlan. Ilyen esetekben egykori tanácsvezető bíróként nem tudok másra gondolni, mint hogy valamilyen, a jog világán kívüli szempont, egyéni szimpátia vagy ellenszenv, netán politikai motiváltság vezérelhette valamelyik bírót.”
Mi sem tudunk másra gondolni. Kizökkent az idő. Látjuk, tapasztaljuk. És „vigaszt” csak az adhat, hogy volt erre már sok példa a világtörténelemben. Olvassunk tehát több Shakespeare-t. Főképp a királydrámákat.
Kondor Katalin - www.magyarhirlap.hu
Szinte mindennap, kis túlzással minden órában érkeznek olyan hírek, amelyek nem hagynak bennünket nyugodtan élni, így ha valaki érdeklődik a világ történései iránt, cseppet sem unatkozhat. Merthogy tényleg kizökkent az idő. Nézzük csak! Mindössze három izgalmas témát említenék az utóbbi napokból, bizonyítandó, hogy tovább folyik a magyarok és a normális világ „érzékenyítése”.
Merkel például újból elővette az imamalmot. Igaz, hogy néhány napja még a migránsügyben elkövetett hibáiról beszélt, most viszont – a keddi újságok tanúsága szerint – újfent a menekültek tagállamok közötti „méltányos és igazságos elosztásában” látja a megoldást. Vajon ki győzte meg újból erről? S mit jelent a méltányos és igazságos? Kivel méltányos és kivel igazságos? S főképp ki mondja meg, mi a méltányos és mi az igazságos? Ez idő tájt, úgy tűnik, maga Angela Merkel. Aki ezek szerint nem tanult a Brexitből (sem), pedig napnál világosabb, hogy a britek azon véleményüknek adtak hangot, amely szerint ők maguk szeretnék átvenni az irányítást a saját sorsuk felett. De nem tanult Franciaország helyzetéből sem, amelyről számos politikai szakértő és író állítja, az ország szétesőben van. Bár ez Macront, úgy tűnik, nem érdekli, mert ez idő tájt éppen a lengyeleket akarja jobb útra téríteni, s a jogállamról szónokol nekik. Mindenesetre levonhatjuk a következtetést, érdemes politikusnak menni és lenni ezen a világon. Mert nincs olyan ígéret, amelyet ne lehetne beszorozni mínusz eggyel, magyarán ne lehetne pár nap múlva az ellenkezőjére esküdni, s mindezt következmények nélkül.
Érzékenyítésünk járványügyben is folytatódik, ám ez esetben mindenképpen kell egy kis kitérőt tennünk, ez pedig annyi, hogy gratulálunk hazai szakembereinknek, orvosoknak, politikusoknak, akik megnyugtatóan kezelik ezt az újabb, váratlan hisztériát. Miközben éppen emiatt nem lehet könnyű a hisztériaiparban ügyködők dolga. S mert emlékezetünk az idővel kopik, érdemes felidézni a közelmúltból néhány példát. Leszögezve, egy percig sem állítjuk, hogy ezek a fejüket frissen felütő vírusok ne lennének nagyon is veszélyesek. Valahogy azonban mégis gyanúsak. Legalábbis természetes keletkezésük módja ad némi gyanúra okot.
Valószínű sokan emlékeznek az ebolajárványra. Ajaj, volt ám pánik! Jogosan, mert ronda egy betegség az ebola, annyi biztos. Ijesztő külsejű maszkosok próbáltak meggyőzni bennünket arról, hogy világveszély keletkezhet az ebolából, ha nem vagyunk résen. Résen lehettünk, mert nem is oly lassan elkövetkezett az az idő (miként az AIDS esetében is), hogy egyszer csak megszűnt a világveszély. Megtalálták az ellenszert. Vajon kinek állt érdekében a pánikkeltés vagy egyfajta kísérlet elvégzése?
Sokan emlékeznek még a biológiai fegyverek kezdeti bevetésére. Az esernyőből kilőtt pusztító lövedékre, amely a titkosszolgálatok fegyvere volt a szocializmus végnapjaiban. Bioterrorizmusnak hívják ma már ezt a pusztító gyakorlatot, amely állítólag a középkortól arat, bár kétségtelen, nem igazán reklámozzák. Történelemkönyvekben sokat olvashattunk erről meg arról is, hogy az 1920-as években nálunk is foglalkoztak katonai céllal bevetendő vírusokkal és baktériumokkal, a lépfenétől a tetanuszig. A megbetegítés – mint gyilokmódszer – ezekkel a vírusokkal, baktériumokkal történik, amelyek hatékonyságát először viszonylag kisebb népcsoporton kell kipróbálni. Persze csak akkor, amikor már megvan a jól őrzött ellenszer is. Gondolom, mindezzel nem mondtam senkinek újat, egyszerűen csak nem lehet nem gyanakodni, amikor újabb és újabb ember- és állatölő vírusok, baktériumok jelennek meg, s járják be a golyóbist.
Most éppen arról határoztak a világ urai, hogy két hónapig nem lesz repülőjárat Amerikából Kínába. Hogyhogy? Már tudják, mikor szűnik meg a járvány? Éppen két hónap kell hozzá? Vannak még csodák. És tényleg vannak! Éppen a napokban olvastam, hogy meglesz az ellenszere ennek a vírusnak hamarosan. Pontosabban Thaiföldön már meg is lelték. Van fejlődés tehát, ez kétségtelen. Végtére is Kennedyt még lelőtték, mint egy kutyát. Ez a hagyományos módszer, úgy tűnik, már a múlté. A mai tudomány meg képes a bioterror ellen is felvenni a harcot – sikerrel. Már ha akarja. Remélem, a Kenyát, Szomáliát ez idő tájt elözönlő sáskák ellen is csak-csak kitalálnak valamit a tudósok meg a migránssimogatók. Mert ugyan ki ne menekülne a sáskák elől?
No de térjünk haza, van itthon is éppen elegendő idegesítő, igazságérzetünket borzoló történet. Ez szintén azt mutatja, tényleg kizökkent az idő. Jócskán több mint tíz év múltán például azt olvashattuk, vége a Balla Irma-gyilkosság ügyének. A pusztán nyereségvágyból meggyilkolt debreceni fideszes képviselőnő gyilkosa tizenöt év fegyházbüntetést kapott. Ennyit ér egy élet, amelyet előre megfontolt, aljas szándékból oltottak ki. A hátteret ismerve mégsem ez a leginkább felháborító. Mármint, hogy csak ennyit ér. Hanem az, hogy ennyi ideig lehet játszani valakinek az életével. Balla Irma fiára gondolok, aki hosszú évekig – minden bizonyíték ellenére! – ártatlanul szenvedett, merthogy anyja megölésével először őt vádolták.
Magam, debreceni lévén az elmúlt években számtalanszor hazalátogatva egyetlen emberrel nem találkoztam, aki elhitte volna, hogy a fia ölte meg. S ezt aligha hinném, hogy a fiúnak ép ésszel el lehetett viselni. Ki ezért a felelős? Milyen érdek diktálta a végtelenül elhúzódó, bizonyíték nélküli vádaskodást a fia ellen? Felelt ezért valaki? Lehet-e tizenkét évet kárpótolni? Hol vannak az elmúlt napok jogi ügyeiben oly tevékenyen részt vett sorosista jogvédők? Vagy aki diplomával bír, az a jog birodalmában mindent megtehet? És erre is az a válasz, igen, szinte mindent megtehet.
Lehet Gyöngyöspata-ügyeket kreálni, lehet börtönbizniszben részt venni, jogi érvekkel okoskodni az iskolai fegyelem megbomlását illetően, olyan ostobaságot beszélni, mint az egyik „jogvédő” NGO tagja, aki a börtönbüntetések enyhítésében látná a bűnözés visszaszorítását. Szóval, azt hiszem, a jogállamiság ügyében tényleg nem állunk valami jól. Csak éppen ellenkező okokból, mint amit az Európai Unió okosai és a hazai, a rend fenntartásában nem érdekelt még okosabbjai állítanak. Folytonos küzdelmünk a „gyönyörű képességünket”, a REND-et nem akarókkal egyelőre nem túl eredményes. És ezt több, tisztességes jogi végzettségű ember szóvá tette már. Az ismert jogászt, a kiváló embert, Völgyesi Miklóst idézem, aki az egyik vele készített interjúban azt mondta: „Az emberi becsület, tisztesség, erkölcsösség kérdésében nem születhetnek homlokegyenest eltérő ítéletek. Ez elfogadhatatlan. Ilyen esetekben egykori tanácsvezető bíróként nem tudok másra gondolni, mint hogy valamilyen, a jog világán kívüli szempont, egyéni szimpátia vagy ellenszenv, netán politikai motiváltság vezérelhette valamelyik bírót.”
Mi sem tudunk másra gondolni. Kizökkent az idő. Látjuk, tapasztaljuk. És „vigaszt” csak az adhat, hogy volt erre már sok példa a világtörténelemben. Olvassunk tehát több Shakespeare-t. Főképp a királydrámákat.
Kondor Katalin - www.magyarhirlap.hu
Remek cikk!!!
VálaszTörlés