Etarget -közép

Átírták az Európa-dalt a koronavírus miatt! Gigasláger lett

Gyönyörű!
Varga Miklós gondolkodás nélkül mondott igent, amikor a két fiatal tehetség megkereste őt azzal, hogy újragondolnák az 1984-ben írt Európa című dal szövegét.
Most, amikor a világ a koronavírus-járvány szorításában éli a mindennapjait, nincs fontosabb annál, mint hogy mindenki a maga eszközeivel próbáljon enyhíteni a veszély okozta szorongáson. Ez a gondolat vezérelte Nagy Szilárdot és Ragány Misát, akik az ötletük megszületése pillanatában tudták, hogy Varga Miklós örök érvényű slágerében ott rejlik a lehetőség, hogy egyfajta imádsággá alakuljon át és ezzel megfogalmazzák minden magyar, és talán minden európai ember egységes akaratát. A legenda nagyon büszke a fiatalokra és persze hálás nekik, hogy éppen az Európára esett a választásuk.

„Az Európa 1984-ben született, és azóta ez a kontinens számtalan változáson esett át, de valahogy a dal mondanivalója mindig aktuális maradt. Amikor másfél héttel ezelőtt megkerestek engem a srácok és elmondták, mit szeretnének csinálni a szerzeménnyel, azonnal igent mondtam és felajánlottam a segítségemet, hiszen az eredeti szöveget Varga Misi írta, aki sajnos már nincs velünk. Felkerestem a feleségét, aki a szöveg jogutódja, és ő is gondolkodás nélkül mondott igent az átírásra. Innen már felgyorsultak az események. Felkértem a Varga Miklós és a band szövegíróját, Toldi Tamást, hogy aktualizálja az eredeti dalszöveget, amin a fiatalok még csiszoltak egy keveset, majd elkezdődtek a stúdiómunkák és a felvételek. Ezeken mindvégig ott voltam a koronavírustól való félelmem ellenére, mert éreztem, hogy itt most, valami fontos van születőben”
- kezdte a -nak Varga Miklós, aki elégedett lett a végeredménnyel, bár azt bevallja, nem számított rá, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora sikert érhet el.
„Fantasztikus dal született és ami a legizgalmasabb, hogy miközben új jelentést kapott, nem vesztett semmit az eredeti mondanivalójából sem. Két nagyon tehetséges ember énekelte fel, így nem volt kérdés, hogy sokan fogják szeretni. Ugyanakkor ekkora sikerre egyikünk sem számított...”
- nyilatkozta lapunknak a legenda. A megkereste az ötletgazdákat is. Ragány Misa nagyon hálás Varga Miklósnak és az egész csapatnak, hiszen nagyon rövid idő telt el az ötlet és a megvalósítás között.
„Szilárd és én gyakorlatilag gyermekkorunk óta vagyunk barátok és most így együtt törtük a fejünket, hogy a mi eszközeinkkel hogyan alkothatnánk valami olyasmit, amivel hitet és reményt adhatunk az embereknek ezekben a nehéz időkben. Arra jutottunk, hogy Varga Miklós rockhimnusza az a dal, ami működhet, ő pedig rendkívül közreműködő és konstruktív volt. Az ötlettől a klip feltöltéséig mindössze kilenc nap telt el. Ugyanakkor a siker nem a miénk, hanem az eredeti szövegíróé és persze Varga Miklósé, hiszen a dal gerincét ők teremtették harminchat évvel ezelőtt. Nagyon hálásak vagyunk nekik, és persze az embereknek, akikhez elért az üzenet, akik által pillanatok alatt sláger lett belőle azzal, hogy hallgatják és terjesztik”
- nyilatkozta Misa.
VIDEÓ!
Európa 2020
Volt egy álmunk, nem is rég
Megtépázta most egy veszteség
Ne hulljon jégesősként ránk a félelem
Az ember sokszor védtelen
Fogjunk össze és nem lesz vész
Vezessen mindenkit a józan ész
És újra jó irányba fordulhat a szél
Ha adni tudsz annak, aki fél
Refrén:
Ezért kérlek, becsüld meg őt, segítsd az embert, a szenvedőt!
Nagyon kérlek, szeresd is őt, nyisd ki a szíved, hogy legyen jövőnk!
Segítsd most őt, ki biztatott, felnevelt, hitet, erőt adott
A jövő súlyos tétje nyomja a válladat
Nincs más út, az Istennel haladj
Olasz csizmáján a nap
Remélem holnap új erőre kap
Megszülethet majd egy szebb és jobb világ
Ha meghallod a remény himnuszát
Refrén 2:
Ezért kérlek, mentsük meg őt, a vén Európát, a megtört nőt!
Nagyon kérlek, védjük meg őt, a vén Európát, a gyönyörű nőt!
www.ripost.hu


  

Megjegyzések