Az olasz kapitánynak hatalmas szíve van.
Az anya a család központja, ezáltal a világ központja is. Hiszen a családra épülnek rá a nagyobb közösségek, a társadalom meg a nemzet. Interjú.
Az anya a család központja, ezáltal a világ központja is. Hiszen a családra épülnek rá a nagyobb közösségek, a társadalom meg a nemzet. Interjú.
„Ha már itt tartunk, általánosságban milyen lelkületűnek lát minket, magyarokat?
Ami biztos: hozzám nagyon hasonlóak. Életszemléletben, érzésekben, értékrendben. Ami viszont borzasztó nehéz: a nyelvük. Sokszor érzem magam ostobának, amiért csaknem nyolc év magyarországi edzősködés után sem értem meg, amit körülöttem beszélnek, noha szavakat ismerek. Szeretnék megtanulni perfektül, de mindig úton vagyok és dolgozom, így nemigen jut rá időm. Pedig ez az egyetlen akadálya annak, hogy még közelebb kerüljek az emberekhez. A családi hagyományaink, a személyiségem alapján már-már rokonságot érzek. És nagyon hálás is vagyok Magyarországnak, őszintén mondom: Magyarország nélkül nem tudom, hol tartanék ma.
Azt mondja, hasonló az értékrendünk. Melyek azok a legfontosabb értékek, amelyeket a szüleitől, nagyszüleitől örökölt, és a gyermekeinek, s később majd az unokáinak is igyekszik továbbadni?
Valamit már biztosan továbbadtam magamból a fiamnak, aki profi vízilabdázó lett, és a lányomnak is, aki nem versenysportoló. A filozófiám: próbáld mindig a legjobbat kihozni magadból, de ne csak mondd, hogy próbálom, hanem fektesd is bele a lehető legtöbb erőfeszítést abba, amivel épp foglalkozol! Mert a munka segít hozzá a maximumhoz, nem a szavak. Ha iskolába jársz, ülj le tanulni, ha sportolsz, ne csak a meccs napján akarj villogni, hanem éld profin a hétköznapjaidat is. Pihenj, étkezz tudatosan, mindig többet és többet dolgozz. Én ezt tettem egész életemben. Az adottságaim nem voltak kimagaslók, mégis eljutottam játékosként Olaszország akkori egyik legjobb csapatába, a Sampdoriába, úgy, hogy abban az időben az olaszt tartották a világ legerősebb bajnokságának.
Úgy véli, mindez inkább a befektetett munka, mintsem a tehetség gyümölcse?
A tehetség valami, amivel Isten megáldja az embert, de nekem nem adott többet az átlagnál. Nekem az volt az igazi isteni áldás, hogy az lett a munkám, ami a szenvedélyem. Játékosként, majd edzőként is. Ha úgy vesszük, egyetlen napot sem dolgoztam életemben, mert mindig azt tettem, amit imádok csinálni! A magam átlagos képességeivel küzdöttem napról napra, hogy jobb legyek. Minden napot új lehetőségnek tartottam a fejlődésre. Tanultam az edzőimtől, a játékostársaimtól. És ma is ez a hitvallásom: sokat olvasok, bújom az edzői módszertanokat, képzem magam. Nyitott vagyok arra, hogy akár a fiatalabbaktól is ellessek ezt-azt. Ha edzőként összehasonlítom magam az öt évvel ezelőtti Marco Rossival, én is más vagyok, hiszen a futball is folyamatos változásban van, s nekem követnem kell. Nincs nap, hogy ne tennék ezért. Ezt a szemléletet próbáltam a lányomnak és a fiamnak is átadni.
S mit gondol, melyek azok az értékek, amelyeket a felesége – vagy általánosságban egy nő, és csak a nő – tud hozzáadni a családhoz?
Van egy népszerű olasz humorista, Maurizio Battistának hívják, nagyon kedvelem a műsorait. Nem tudom, van-e akár angol fordítása a poénjainak, de a fickó attól őrült jó, hogy a való életből szövi a humorát. És sok olyan igazságot is kimond, ami nem vicc. Többször visszatér például arra, hogy a család szíve a nő. És én pontosan ugyanezt gondolom. Mert ahogy Maurizio mondja: »mi van a papával, napok óta nem láttuk, csak nem meghalt?«. Vagyis a férfi is a család tagja, de nem a központja. Abban a pillanatban viszont, amikor egy anya távozik, a család is megszűnik, szétszéled, amíg viszont az anya él, mindenki ott van körülötte, együtt. Az anya a család központja, ezáltal a világ központja is. Hiszen a családra épülnek rá a nagyobb közösségek, a társadalom meg a nemzet. Mély meggyőződésem, hogy a nők nemcsak a családnak, hanem mindennek a kulcsai.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
www.mandiner.hu
Ami biztos: hozzám nagyon hasonlóak. Életszemléletben, érzésekben, értékrendben. Ami viszont borzasztó nehéz: a nyelvük. Sokszor érzem magam ostobának, amiért csaknem nyolc év magyarországi edzősködés után sem értem meg, amit körülöttem beszélnek, noha szavakat ismerek. Szeretnék megtanulni perfektül, de mindig úton vagyok és dolgozom, így nemigen jut rá időm. Pedig ez az egyetlen akadálya annak, hogy még közelebb kerüljek az emberekhez. A családi hagyományaink, a személyiségem alapján már-már rokonságot érzek. És nagyon hálás is vagyok Magyarországnak, őszintén mondom: Magyarország nélkül nem tudom, hol tartanék ma.
Azt mondja, hasonló az értékrendünk. Melyek azok a legfontosabb értékek, amelyeket a szüleitől, nagyszüleitől örökölt, és a gyermekeinek, s később majd az unokáinak is igyekszik továbbadni?
Valamit már biztosan továbbadtam magamból a fiamnak, aki profi vízilabdázó lett, és a lányomnak is, aki nem versenysportoló. A filozófiám: próbáld mindig a legjobbat kihozni magadból, de ne csak mondd, hogy próbálom, hanem fektesd is bele a lehető legtöbb erőfeszítést abba, amivel épp foglalkozol! Mert a munka segít hozzá a maximumhoz, nem a szavak. Ha iskolába jársz, ülj le tanulni, ha sportolsz, ne csak a meccs napján akarj villogni, hanem éld profin a hétköznapjaidat is. Pihenj, étkezz tudatosan, mindig többet és többet dolgozz. Én ezt tettem egész életemben. Az adottságaim nem voltak kimagaslók, mégis eljutottam játékosként Olaszország akkori egyik legjobb csapatába, a Sampdoriába, úgy, hogy abban az időben az olaszt tartották a világ legerősebb bajnokságának.
Úgy véli, mindez inkább a befektetett munka, mintsem a tehetség gyümölcse?
A tehetség valami, amivel Isten megáldja az embert, de nekem nem adott többet az átlagnál. Nekem az volt az igazi isteni áldás, hogy az lett a munkám, ami a szenvedélyem. Játékosként, majd edzőként is. Ha úgy vesszük, egyetlen napot sem dolgoztam életemben, mert mindig azt tettem, amit imádok csinálni! A magam átlagos képességeivel küzdöttem napról napra, hogy jobb legyek. Minden napot új lehetőségnek tartottam a fejlődésre. Tanultam az edzőimtől, a játékostársaimtól. És ma is ez a hitvallásom: sokat olvasok, bújom az edzői módszertanokat, képzem magam. Nyitott vagyok arra, hogy akár a fiatalabbaktól is ellessek ezt-azt. Ha edzőként összehasonlítom magam az öt évvel ezelőtti Marco Rossival, én is más vagyok, hiszen a futball is folyamatos változásban van, s nekem követnem kell. Nincs nap, hogy ne tennék ezért. Ezt a szemléletet próbáltam a lányomnak és a fiamnak is átadni.
S mit gondol, melyek azok az értékek, amelyeket a felesége – vagy általánosságban egy nő, és csak a nő – tud hozzáadni a családhoz?
Van egy népszerű olasz humorista, Maurizio Battistának hívják, nagyon kedvelem a műsorait. Nem tudom, van-e akár angol fordítása a poénjainak, de a fickó attól őrült jó, hogy a való életből szövi a humorát. És sok olyan igazságot is kimond, ami nem vicc. Többször visszatér például arra, hogy a család szíve a nő. És én pontosan ugyanezt gondolom. Mert ahogy Maurizio mondja: »mi van a papával, napok óta nem láttuk, csak nem meghalt?«. Vagyis a férfi is a család tagja, de nem a központja. Abban a pillanatban viszont, amikor egy anya távozik, a család is megszűnik, szétszéled, amíg viszont az anya él, mindenki ott van körülötte, együtt. Az anya a család központja, ezáltal a világ központja is. Hiszen a családra épülnek rá a nagyobb közösségek, a társadalom meg a nemzet. Mély meggyőződésem, hogy a nők nemcsak a családnak, hanem mindennek a kulcsai.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
www.mandiner.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése