„Egy öregember élete ugyanannyit ér, mint egy ereje és képességei
teljében lévő személyé"
A koronavírus megjelenése előtt a „távolságok eltűnése”
megrészegített bennünket, de a vírus hatására aztán „a nyüzsgésizmust az
elzártság váltotta fel, és kénytelen-kelletlen engedelmeskedünk a
parancsnak, ami az ezredvégi nemzedék számára a reakció szellemét
jelképezi: maradj otthon!” Alain Finkielkraut francia konzervatív
filozófus gondolatai – új szemlesorozatunkban!
Alain Finkielkraut (1949-) filozófus, író, napjaink egyik legjelentősebb francia értelmiségije, a Francia Akadémia tagja. Magyarul három könyve (A gondolkodás veresége; A hálátlanság; A képzelt zsidó) jelent meg. L'identité malheureuse (A boldogtalan identitás)
című, a francia multikulturalizmus kudarcát vizsgáló esszéje 2013-ban
széles körű társadalmi vitát robbantott ki. Cikkünk a Figaro
Finkielkrauttal készített, március 26-án közölt interjújának szemléje.
A vírus hatására aztán valóságunk egyszerre egy katasztrófafilm képét öltötte, „a nyüzsgésizmust az elzártság váltotta fel, és kénytelen-kelletlen engedelmeskedünk a parancsnak, ami az ezredvégi nemzedék számára a reakció szellemét jelképezi: maradj otthon!”
A filozófus arra is felhívja a figyelmet, hogy az új helyzetben a szolidaritás természete is megváltozott: ezt most nem az érzelmek kinyilvánításával, hanem az eltávolodással fejezzük ki,
Háborúban állunk? – teszi fel a kérdést a Figaro újságírója. Finkielkraut Albert Camus A pestis-ét idézi meg, amelyben az író járványallegóriával írta le a háborús életet, és Sartre epés megjegyzése szerint a németek szerepét mikrobákkal játszatta el. Ma épp fordított a helyzet, hiszen arra buzdítanak bennünket, hogy a háború fogalmaival gondoljuk el a járványt. „Az analógiának persze megvannak a korlátai: vannak nagyon is létező, emberi ellenségeink, akik ha nem is a halálunkat, de a boszporuszi szultán mintájára (Erdoğan – a szerk.) az elözönlésünket kívánják, és rosszul tesszük, ha erről megfeledkezünk” – húzza alá a filozófus, hozzátéve: individualista társadalomban élünk,
Mégsem győzött még a nihilizmus
A legvagyonosabbak csapot-papot maguk mögött hagyva leköltöztek vidékre, még ha ezzel terjeszthetik is a vírust: a filozófus Rimini esetét hozza fel, amely a járvány gócpontjává vált, miután a milánói lakosok ottani nyaralóikban húzták meg magukat. A szegénynegyedek népe továbbra is folyamatosan összetűzésbe kerül a rendőrökkel, az ottani fiatalok a vírusban „a fehérek betegségét vagy összeesküvését” látják, a polgármesterek pedig a nyüzsgő éjszakai élet dacára nem merik érvényesíteni a kijárási tilalmat, nincsenek eszközeik, amikkel betartathatnák azt.
„Termelni, hogy fogyaszthassuk, fogyasztani, hogy termelhessünk: a globalizált modernitás ennek a végtelen körforgásnak nyomasztó képét nyújtotta. Az egész bolygót átfogó akarat, amely ezt működtette, nem bírt semmilyen céllal vagy tartalommal” – jelenti ki Finkielkraut. Pedig „e nihilista folyamat” gyökerénél a tudomány – ahogyan Leo Strauss írja – „aktívvá és jótékonnyá tételének” nagy humanista projektje állt.
Az a gondolat, hogy a tudományt az emberek körülményeinek javítására használjuk fel, a válság hatására újra előtérbe került: a politika, amely korábban a gazdaságnak rendelte alá magát, minden erejével az emberek és áruk szabad áramlását szorgalmazva,
„Egyre csak azt hajtogatják, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul. Ha kizárólag a gazdasági logika érvényesülne, társadalmaink széttárták volna a kezüket” – véli Finkielkraut. A többség megfertőződött s így immunizálódott volna, az öregek, a gyenge szervezetűek pedig elhalnak. Mégsem kértünk ebből a természetes szelekcióból, inkább a mind szigorúbb elzárkózást választjuk, hogy lehetőség szerint elhárítsuk a kórházak leterhelését és a kritikus állapotú betegek halálra ítélésének ódiumát.
„Egy öregember élete ugyanannyit ér, mint egy ereje és képességei teljében lévő személyé. Ennek az egyenlőségi princípiumnak a megerősítése a nehézségek idején jelzi, hogy a nihilizmus még nem győzött, és hogy mégis civilizáció maradtunk” – hangsúlyozza a gondolkodó, aki idézi Giambattista Vico (egyébként megalapozatlan) etimológiai elméletét, miszerint a „humanitás” szó a humare latin igéből (inhumálni, eltemetni) származik: a válság egyik legijesztőbb jelensége, hogy számos halottat gyászszertartás nélkül tesznek sírba.
A túlinformált butaság ítélőszéke
Mindenki a saját ideológiai szemüvegén keresztül vizsgálja a jelenlegi helyzetet: az antikapitalisták a megszorítások végét, a szuverenisták az Európai Unió bukását várják – jegyzi meg az interjúkészítő. Finkielkraut szerint újra felfedezzük a határok értékét, de
Az interjúban szóba kerül az is, hogy egyesek nem tudják befogadni a katasztrófát anélkül, hogy ne keressenek bűnösöket. „Számonkérést követelnek, ellentmondás nem tűrő hangon követelik egy gyógyszer használatát, aminek egy hete még nem is tudtak a létezéséről, háborognak azon, hogy túl kevés maszk van, éppen úgy, ahogyan a H1N1-járvány után a túl sok maszk miatt háborodtak fel. Ugyanezt láttuk az AIDS esetében: azok, akik késlekedtek szembenézni a vírussal, mondván, csupán a félelem járványáról van szó, nem sokkal később már nürnbergi pert követeltek az állami vezetők számára, akiket lassúsággal, totojázással, a homoszexuálisok tudatos pusztításával vádoltak” – fogalmaz Finkielkraut. Úgy folytatja:
Finkielkraut szerint „a gazdaságban és az áruszállításban esett kényszerű szünet nem várt shabbatot jelent a Föld számára”: Peking fölött eltűnőben van a szmog, a természet újra megszépül, a csupán a madárcsivitelés által megszakított csend időlegesen úrrá lesz mindenhol, ahonnan az állandó zajkeltés kiűzte. „Talán az ember az elzárkózással felismeri, hogy nincs egyedül. Amikor újraindulnak majd a gépek, talán megőrzi füleiben a csend szépségét. Talán ismét örömet talál majd abban, hogy másokkal ossza meg a Földet, örömet a távolságok tiszteletében” – mondja, mielőtt hozzátenné: nagyon azért nem mer reménykedni ebben.
Az első szemlét, Yuval Noah Harari gondolatait itt olvashatják!
Írta: Leimeiszter Barnabás
www.mandiner.hu
***
Finkielkraut szerint a koronavírus megjelenése előtt
a „távolságok eltűnése” megrészegített bennünket.
Megszabadultunk a hovatartozás és a heideggeri jelenvalólét súlyától, „a fluiditás, a mobilitás, a mindenütt jelenvalóság”
váltották fel korábbi lét- és gondolkodásmódjainkat. A
letelepedettséget a sötét korokkal, a prehisztorikummal azonosították, „s
ha volt is néhány késlekedő, napjaik meg voltak számlálva: bizonyosnak
tűnt, hogy a földtől elszakadtság válik az emberi világ általános
törvényévé”.A vírus hatására aztán valóságunk egyszerre egy katasztrófafilm képét öltötte, „a nyüzsgésizmust az elzártság váltotta fel, és kénytelen-kelletlen engedelmeskedünk a parancsnak, ami az ezredvégi nemzedék számára a reakció szellemét jelképezi: maradj otthon!”
A filozófus arra is felhívja a figyelmet, hogy az új helyzetben a szolidaritás természete is megváltozott: ezt most nem az érzelmek kinyilvánításával, hanem az eltávolodással fejezzük ki,
a testvéri tett ma az, ami sorompókat emel.
„A polgári szellem azt követeli meg, hogy kerüljük a nyilvános
tereket, az evangéliumi princípium pedig azt, hogy meneküljünk egymástól.”Háborúban állunk? – teszi fel a kérdést a Figaro újságírója. Finkielkraut Albert Camus A pestis-ét idézi meg, amelyben az író járványallegóriával írta le a háborús életet, és Sartre epés megjegyzése szerint a németek szerepét mikrobákkal játszatta el. Ma épp fordított a helyzet, hiszen arra buzdítanak bennünket, hogy a háború fogalmaival gondoljuk el a járványt. „Az analógiának persze megvannak a korlátai: vannak nagyon is létező, emberi ellenségeink, akik ha nem is a halálunkat, de a boszporuszi szultán mintájára (Erdoğan – a szerk.) az elözönlésünket kívánják, és rosszul tesszük, ha erről megfeledkezünk” – húzza alá a filozófus, hozzátéve: individualista társadalomban élünk,
ahol a fegyelmezettséget kapásból úgy tekintik, mint „a hatalom mesterkedését”.
A széttöredezett francia társadalom, ahol a „frankofóbia”
felettébb gyorsan terjed, miként lehet képes az összefogásra, a nemzeti
egységre? – kételkedik Finkielkraut, aki szerint a háborús retorika
talán szükséges, de meglehet, „nem elég”.Mégsem győzött még a nihilizmus
A legvagyonosabbak csapot-papot maguk mögött hagyva leköltöztek vidékre, még ha ezzel terjeszthetik is a vírust: a filozófus Rimini esetét hozza fel, amely a járvány gócpontjává vált, miután a milánói lakosok ottani nyaralóikban húzták meg magukat. A szegénynegyedek népe továbbra is folyamatosan összetűzésbe kerül a rendőrökkel, az ottani fiatalok a vírusban „a fehérek betegségét vagy összeesküvését” látják, a polgármesterek pedig a nyüzsgő éjszakai élet dacára nem merik érvényesíteni a kijárási tilalmat, nincsenek eszközeik, amikkel betartathatnák azt.
„Termelni, hogy fogyaszthassuk, fogyasztani, hogy termelhessünk: a globalizált modernitás ennek a végtelen körforgásnak nyomasztó képét nyújtotta. Az egész bolygót átfogó akarat, amely ezt működtette, nem bírt semmilyen céllal vagy tartalommal” – jelenti ki Finkielkraut. Pedig „e nihilista folyamat” gyökerénél a tudomány – ahogyan Leo Strauss írja – „aktívvá és jótékonnyá tételének” nagy humanista projektje állt.
Az a gondolat, hogy a tudományt az emberek körülményeinek javítására használjuk fel, a válság hatására újra előtérbe került: a politika, amely korábban a gazdaságnak rendelte alá magát, minden erejével az emberek és áruk szabad áramlását szorgalmazva,
most vállalja azt a kockázatot, hogy kárt tesz a gazdaságban, mivel emberéletekről van szó.
Hiszen a modern idők kezdetek óta az egészség jelenti „a javak közül az elsőt és minden más javak alapját ebben az életben” – idézi Descartes-ot.„Egyre csak azt hajtogatják, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul. Ha kizárólag a gazdasági logika érvényesülne, társadalmaink széttárták volna a kezüket” – véli Finkielkraut. A többség megfertőződött s így immunizálódott volna, az öregek, a gyenge szervezetűek pedig elhalnak. Mégsem kértünk ebből a természetes szelekcióból, inkább a mind szigorúbb elzárkózást választjuk, hogy lehetőség szerint elhárítsuk a kórházak leterhelését és a kritikus állapotú betegek halálra ítélésének ódiumát.
„Egy öregember élete ugyanannyit ér, mint egy ereje és képességei teljében lévő személyé. Ennek az egyenlőségi princípiumnak a megerősítése a nehézségek idején jelzi, hogy a nihilizmus még nem győzött, és hogy mégis civilizáció maradtunk” – hangsúlyozza a gondolkodó, aki idézi Giambattista Vico (egyébként megalapozatlan) etimológiai elméletét, miszerint a „humanitás” szó a humare latin igéből (inhumálni, eltemetni) származik: a válság egyik legijesztőbb jelensége, hogy számos halottat gyászszertartás nélkül tesznek sírba.
A túlinformált butaság ítélőszéke
Mindenki a saját ideológiai szemüvegén keresztül vizsgálja a jelenlegi helyzetet: az antikapitalisták a megszorítások végét, a szuverenisták az Európai Unió bukását várják – jegyzi meg az interjúkészítő. Finkielkraut szerint újra felfedezzük a határok értékét, de
fontos az is, hogy az uniós tagállamok ne széttartó módon cselekedjenek,
és az infektológusok világméretű együttműködése is szükséges. „A
globalizációt illetően kétségek merülnek fel, de ne feledjük, az ázsiai
pestis is elterjedt Európában a középkorban. Ne okoskodjunk hát, ne
próbáljuk bezárni a valóságot a rendszereinkbe. Idézzük fel, mit mondott
Péguy: minden hatalmas, kivéve a tudást.” Az interjúban szóba kerül az is, hogy egyesek nem tudják befogadni a katasztrófát anélkül, hogy ne keressenek bűnösöket. „Számonkérést követelnek, ellentmondás nem tűrő hangon követelik egy gyógyszer használatát, aminek egy hete még nem is tudtak a létezéséről, háborognak azon, hogy túl kevés maszk van, éppen úgy, ahogyan a H1N1-járvány után a túl sok maszk miatt háborodtak fel. Ugyanezt láttuk az AIDS esetében: azok, akik késlekedtek szembenézni a vírussal, mondván, csupán a félelem járványáról van szó, nem sokkal később már nürnbergi pert követeltek az állami vezetők számára, akiket lassúsággal, totojázással, a homoszexuálisok tudatos pusztításával vádoltak” – fogalmaz Finkielkraut. Úgy folytatja:
igencsak megnehezítik a helyzet kezelését azok az emberek, akik a vezetőket „primér félelmeik” bűnbakjaivá avatják
és a „túlinformált ostobaság ítélőszéke elé” vezetik, és olyan intézkedéseket akarnak meghozatni velük, amiket később ugyanolyan arrogánsan a szemükre hánynának.Finkielkraut szerint „a gazdaságban és az áruszállításban esett kényszerű szünet nem várt shabbatot jelent a Föld számára”: Peking fölött eltűnőben van a szmog, a természet újra megszépül, a csupán a madárcsivitelés által megszakított csend időlegesen úrrá lesz mindenhol, ahonnan az állandó zajkeltés kiűzte. „Talán az ember az elzárkózással felismeri, hogy nincs egyedül. Amikor újraindulnak majd a gépek, talán megőrzi füleiben a csend szépségét. Talán ismét örömet talál majd abban, hogy másokkal ossza meg a Földet, örömet a távolságok tiszteletében” – mondja, mielőtt hozzátenné: nagyon azért nem mer reménykedni ebben.
***
A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a
kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették.
A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a
legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű
gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.Az első szemlét, Yuval Noah Harari gondolatait itt olvashatják!
Írta: Leimeiszter Barnabás
www.mandiner.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése