Az ország jelentős része azonban mind a mai napig a hamis kép víziója alatt görnyed.
Antall József betegágyán elmondott tervét olvashattuk.
Tényfeltáró – ezt várhattuk Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad, történetek a rendszerváltástól napjainkig” című, nyolc esztendőn keresztül írt memoárkötetétől. S valóban: a politikai kulisszák mögött elhangzott mondatokat tárja fel a könyv.
„Olyan, mint a kolbász: fontos, hogy az emberek ne tudják, hogyan készül.”
A politikát jellemezte így egy német politikus. Kónya Imre kötete – melyet a közelmúltban az Alexandra dobott piacra – boszorkánykonyhába villant fényt, az ott fortyogó indulatokból kap ízelítőt a közönség, egyébként az 583. oldalon (is).
Felzaklatóak egyes részletek.
Hogyan kerülhettek kriminális emberek egy közép-európai ország törvényhozásába még a kommunizmus bukása után is? – döbben meg az olvasó, noha azokat az esztendőket átélve hol távolabbról, hol közvetlen közelről maga is látta, hogy sötét szándékú ügyködések zajlanak.
„Kártékony vénember.”
Így jellemezte Antall József azt a politikustársát, aki magasra hágott, s e magasra hágását éppen Antall Józsefnek köszönhette. Számosan mondták már akkor is, azóta is: Antall rengeteget hibázott mint miniszterelnök. Nos, ezt a személyválasztási hibáját maga is elismerte.
Sőt szenvedett tőle, betegségének egyik oka lehetett.
A történelem furcsa, néha cinikus tanítómester. Horn Gyula, aki az 1956-os forradalom utolsó napjaiban kék pufajkában „szerepelt” a pesti utcán, majd miniszterelnökként a kótyavetyélő privatizálásokkal kereste a Nyugat kegyeit, ma szoba névadója lehet brüsszeli EU-épületben.
Utcát még nem neveztek el róla.
Ám a „kártékony vénember” nevét már viseli közterület a magyar fővárosban. Vigasztalhat-e bennünket, hogy Budapesten már a XX. század legnagyobb gonosztevőiről is neveztek el utcát, egy képességeihez képes „nagykabátot” kapott figurából nem lehet különösebb baj.
Itthon még könyvet sem mertek írni róla.
Egy dél-koreai – egyébként kiváló, a magyarokat szerető – történész kutató írt csupán könyvet a „kártékony vénemberről”. Lehetett miről, hiszen a „bácsi” tíz éven át terpeszkedett rá a hazai közéletre, majd sokáig élt jutalmul kapott luxusvillájában, apparátussal, fényűzően.
A rendszerváltás furcsa szándékú „váltókezelője”…
Mosolyogva integetett a taxis zendülés manipulált figuráinak a díszes kocsiból. Akkor is eljátszotta a „jó bácsit”, és miközben volt barátja kórházban gyógyult, ő kijelentette: „gyalogáldozattal ezt nem lehet megoldani”…
Itt már felmutatta, kik és mi mellett áll.
Nem ama hatalmas tömeg mellett, amely „Ákos, jövünk” skandálással közeledett az egyeztető tárgyalásoknak helyszínt adó „Spenót épülethez”. Ez a társadalomrész nem érdekelte a „kártékony vénembert”, névlegesen a teljes társadalom megtestesítőjét.
1990-ben a teljes parlament rá szavazott, öt évvel később már csak a fél Ház.
Ez önmagában is mutatta, milyen szerepjátszással teljesítette a teljes társadalom képviseletét. De ez nem zavarta abban, hogy további öt évig belehelyezze magát a kéretlen, a társadalom jelentős részét infantilizáló apapózba.
„…még én akarom megszabadítani az országot…” – mondta Antall.
Nos, Antall József 1995-ben már más dimenzióból láthatta, hogy személyes jóhiszeműsége hová vezetett. Az ország jelentős része azonban mind a mai napig a hamis kép víziója alatt görnyed. Sokak érdeke ugyanis, hogy a hamis kép fennmaradjon.
Oszlatni kell a ködöt – türelmesen, de folyamatosan.
Kovács G. Tibor - www.gondola.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése