Ezt olvassák el...
Az egész magyar társadalom eddig példásra vizsgázott.
Tényleg nehéz szavakba önteni azt, hogy mennyire felemelő érzés részt venni a járvány elleni védekezés első vonalában (?) Óriási élmény az, hogy részese lehetek ennek a páratlan összefogásnak, és minden egyes alkalommal meghatódok azon a mindent elsöprő szolidaritáson és bajtársiasságon, amit a kórházban tapasztalok. Elképesztő munkát végez minden egyes orvos, minden egyes ápoló, a minket segítő technikai személyzet, az adminisztrátorok, mind-mind olyan emberek, akik hosszú évek óta sajnos túl kevés anyagi és társadalmi megbecsülés mellett tartják egyben hősies erőfeszítéssel társadalmunk egyik legfontosabb alappillérét, az egészségügyet. De ugyanennyire büszke vagyok tényleg minden egyes páciensünkre és az őket kísérő családtagokra is, akik példás fegyelemmel alkalmazkodnak a megváltozott, sokszor szokatlan és mi tagadás, megnehezített körülményekhez.
A világjárvány régóta nem látott kihívás elé állította hazánkat, és én egyelőre úgy látom, hogy az egész magyar társadalom eddig példásra vizsgázott. Talán ezért is sikerült elkerülni eddig a vírus igazi berobbanását: kellett ehhez az otthon maradók alázata, a kulcsfontosságú dolgozók – buszvezetők, takarítók, bolti eladók – kitartása, és az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája is. Szívből remélem, hogy országunk vezetői is képesek lesznek levonni a megfelelő következményeket a járvány elmúltával, és valódi bérrendezéssel, hosszú távú reformokkal és igazi szociális fordulattal fogja támogatni azokat, akik a legnehezebb időben is a hátukon hordozták az országot. Én egészen biztosan soha nem fogom elfelejteni azokat a hónapokat, amit önkéntesként a kórházban tölthettem, és tiszta szívből ígérem azt, hogy törvényhozóként minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy segítsek azoknak, akik a legnagyobb bajban is a legnagyobb áldozatokat vállalták.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
www.mandiner.hu
Az egész magyar társadalom eddig példásra vizsgázott.
Tényleg nehéz szavakba önteni azt, hogy mennyire felemelő érzés részt venni a járvány elleni védekezés első vonalában (?) Óriási élmény az, hogy részese lehetek ennek a páratlan összefogásnak, és minden egyes alkalommal meghatódok azon a mindent elsöprő szolidaritáson és bajtársiasságon, amit a kórházban tapasztalok. Elképesztő munkát végez minden egyes orvos, minden egyes ápoló, a minket segítő technikai személyzet, az adminisztrátorok, mind-mind olyan emberek, akik hosszú évek óta sajnos túl kevés anyagi és társadalmi megbecsülés mellett tartják egyben hősies erőfeszítéssel társadalmunk egyik legfontosabb alappillérét, az egészségügyet. De ugyanennyire büszke vagyok tényleg minden egyes páciensünkre és az őket kísérő családtagokra is, akik példás fegyelemmel alkalmazkodnak a megváltozott, sokszor szokatlan és mi tagadás, megnehezített körülményekhez.
A világjárvány régóta nem látott kihívás elé állította hazánkat, és én egyelőre úgy látom, hogy az egész magyar társadalom eddig példásra vizsgázott. Talán ezért is sikerült elkerülni eddig a vírus igazi berobbanását: kellett ehhez az otthon maradók alázata, a kulcsfontosságú dolgozók – buszvezetők, takarítók, bolti eladók – kitartása, és az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája is. Szívből remélem, hogy országunk vezetői is képesek lesznek levonni a megfelelő következményeket a járvány elmúltával, és valódi bérrendezéssel, hosszú távú reformokkal és igazi szociális fordulattal fogja támogatni azokat, akik a legnehezebb időben is a hátukon hordozták az országot. Én egészen biztosan soha nem fogom elfelejteni azokat a hónapokat, amit önkéntesként a kórházban tölthettem, és tiszta szívből ígérem azt, hogy törvényhozóként minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy segítsek azoknak, akik a legnagyobb bajban is a legnagyobb áldozatokat vállalták.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
www.mandiner.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése