Etarget -közép

Csókay András a koronavírusról

A koronavírus egy ébresztő az emberiségnek
Csókay András professzor, a Honvédkórház idegsebészeti osztályának osztályvezető főorvosa volt Szarvas Szilveszter és Dezse Balázs vendége a keddi Polbeatben. A professzor elmondta: azért állunk jobban a járvány elleni küzdelemben, mert a kelet-európai országok fegyelmezettebbek, a nyugati liberalizmusba pedig eleve bele van kódolva, hogy “az ember az Isten” és “ne mondja meg neki senki, hogy mit csináljon”. Csókay András kifejtette: a vírus miatt kialakult csend és visszavonulás nagy haszonnal fog járni, mert az ember rá fog jönni, hogy sokkal többet kellene Istennel foglalkoznia. 



A kelet-európai országok fegyelmezettebbek, mint a nyugati liberalizmusban tobzódó országok, mert itt erősebb a kereszténység, ami egyfajta fegyelmezettségre, önmegtartóztatásra nevel, és éppen ezért lehet az, hogy nem jutottunk el még Olaszország szintjére a járvány tekintetében. Csókay András szerint a liberalizmusba bele van kódolva az, hogy “az ember az Isten” és “ne mondja meg neki senki, hogy mit csináljon”. A professzor kifejtette: a helyzetet nagyon komolyan kell venni, nem lehet elég óvatosnak lenni, be kell tartani a szabályokat és otthon kell maradni, pánikolni azonban nem szabad. Úgy véli: sajnálatos, hogy a világ nem vakcinakutatásra költötte a pénzét az elmúlt években, pedig az orvostudomány legnagyobb találmánya az oltás, ez menti meg a legtöbb embert a világon.
Kár, hogy sokat költünk háborúkra, mert ha megjelenik egy járvány, akkor két napon belül meg kellene lenni a vakcinának, de sajnos az oltóanyag-kutatás nem áll azon a szinten
– mondta. A professzor szerint érhetetlen az ellenzék viselkedése a jelen helyzetben, hiszen ilyenkor egy irányba kellene menni, a kormány mögött pedig minden szakmai tudás megvan, és szerencsére a vezetés hallgat a szakértőkre a döntések meghozatalakor. Csókay András szerint a magyar egészségügy nincs olyan rossz állapotban, mint ahogyan sokan megpróbálják beállítani; bár kevesli a fizetéseket és nem tartja jónak a hálapénzeket sem, ennek ellenére véleménye szerint a rendszer áll, és nagyon jó szervezőmunka történik a vírus kapcsán. A professzor szerint azonban előnye is van ennek az időszaknak, mert “a visszavonulás nagy haszonnal jár”.
Ahol bezárulnak ajtók, ott kinyílnak más kapuk, és ez egy ébresztő az emberiségnek, ami szerencsére nem egy háború formájában jött el. Talán ez majd összefogja az emberiséget és Isten felé fordítja az embereket
– fejtette ki. Hozzátette: nagyon sok megtérés fog következni ebből a helyzetből. A vallást a professzor fontosnak tartja: elmondta, hogy bár eljutottunk a tudományban egy magasabb szintig, de azt még mindig nem tudjuk megmondani, hogy hogyan lett a semmiből valami, vagy mi indította el az ősrobbanást.
A Jóisten rászólt a semmire, és lett valami
– mondta.
Polbeat minden kedden este hét órától, élőben közvetítve a természetesen zárva tartó, stúdióvá avanzsált Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőből.

A KÖZVETÍTÉST AZ ITT.OTT TV TÁMOGATTA. 51 MAGYAR TÉVÉCSATORNA, BÁRHOL A VILÁGON, KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL! SMART TV-N ÉS MOBILON IS NÉZHETŐ!

PESTISRÁCOK.HU produkció – Készítette: Ragács András és Susánszky Mátyás Pál

Megjegyzések

  1. Nagyon szimpatikus Dr Csókay professzor Úr gondolatmenete.Bár így gondolkodnának sokan!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése