Etarget -közép

Hónapok óta nem volt orvos az idősotthonban – mondja az elhunyt néni fia

Nem találunk szavakat! Ilyen előfordulhat? Elképesztő!
Cs. Krisztián édesanyja 2017-ben költözött be a Pesti úti Idősek Otthonába, ahol akkoriban még rendben volt minden. Az intézmény a Fővárosi Önkormányzat kezelésében van. A férfi szerint tavaly novemberben minden megváltozott: a korábban kedvelt ápolók eltűntek, lecserélték a főnővért, és orvossal többé nem tudtak beszélni. Szerinte édesanyja az otthon első koronavírusos áldozata – hiszen pont aznap halt meg, amikor 5 beteget is elvittek az intézményből koronavírussal.
A gondok tavaly novemberben kezdődtek.

Cs. Krisztián kapott egy sms-t, hogy édesanyját elszállították a Bajcsy Zsilinszky kórházba. Két óra telefonálgatás után érték el végre az otthont, ahol csak annyit mondtak: Julika néni elesett. A kórházban azt mondták, nincs komoly baja, már viszik vissza az otthonba. Másnap ott látogatták meg – olvasható a Ripost.hu-n.
„Nem ismert meg az anyukám, a szája széle el volt ferdülve, arra gondoltam, hogy sztrókot kapott. Azonnal mentünk a nővérszobába, próbáltunk orvost keresni, de nem volt. Kértük a zárójelentését, de nem adták oda” – mondja a férfi, akinek az is feltűnt, hogy kába az anyukája. A szobatársai azt mondták, folyamatosan nyugtatót kap.

Nem segítettek enni, inni, nyugtatózták

„Csak egy száraz kenyér volt az asztalán. A szobatársai elmondták, hogy nem segítettek neki sem enni, sem inni. Amikor a nővéreknek szóvá tettem, hogy alig van magánál, mikor eddig jól volt, azt mondták, biztos idegösszeomlást kapott. Követeltem, hogy hívjanak orvost. Jött egy hölgy, azt mondták, pszichiáter, aki próbált megnyugtatni, hogy csak pihenésre van szüksége az édesanyámnak. Be se mutatkozott” – mesélte megtörten a férfi.

Kitört a fogsora, sérülések voltak rajta

Krisztián ezt követően mindennap kétségbeesve könyörgött, hogy hívjanak az anyukájához orvost, de kitérő válaszokat kapott, orvossal nem tudott beszélni.
„Amikor legközelebb mentünk, már külsérelmi nyomok is voltak rajta, nem tudták megmagyarázni a nővérek, ezek honnan származnak. Anyukám jobb keze sebes, véres volt, legalább egy napja meg se mosdatták. A felső fogsora ki volt törve.”

Megzsarolta az otthon vezetése a családot

Ez volt az utolsó csepp a pohárban: Krisztián felvette a kapcsolatot a Nyírő Gyula kórházzal, ide szerette volna bevitetni édesanyját, mert itt ismerték.
„Egyszerűen megzsaroltak! Azt mondták, hogy ha elvisszük az édesanyámat, oda vissza már nem vihetjük. Megint könyörögtem, hogy akkor hívjanak hozzá orvost, és vitessék ők kórházba. Akárhányszor mentünk, sosem volt ott orvos, kivéve egy alkalmat, amikor egy ügyeletes próbált megnyugtatni. De ő semmit nem tudott édesanyámról, azt mondta: ő csak gyógyszereket ír fel. Azt viszont nem mondták meg, édesanyám milyen gyógyszereket kap.”

Az utolsó hónapban már nem látogathatták

„Február 29-én láttuk őt utoljára élve” – mondta a Ripost.hu-nak Krisztián. „Március elején lezárták az intézményt, még az influenzajárvány miatt, akkor még nem volt szó koronavírusról. Folyamatosan próbáltunk telefonon érdeklődni, sosem vették fel vagy nem adtak felvilágosítást.”
Közben hazánkban is megjelent a koronavírus-járvány, Krisztián még inkább féltette az édesanyját. Március 30-án délelőtt elért végre egy ápolót, aki azt mondta: jól van az anyukája.
„Említettem, hogy félek, nehogy elkapja a koronavírust, mire az ápoló mérgesen kikérte magának, hogy náluk nincs koronavírus. Délután négykor ugyanaz az ápoló hívott fel, nyersen közölte, hogy meghalt az édesanyám. Azt se tudta megmondani, miben és hová viszik a holttestét.”

A halotti bizonyítványt se az otthon orvosa állította ki

Az otthon mindenáron azt akarta, hogy az általuk ajánlott temetkezési vállalkozóval intézzék a temetést, de Krisztián máshoz fordult. Ő derítette ki, hogy Julika néni holttestét Monor mellé szállították el. A halotti bizonyítványt a XVII. kerület ügyeletes orvosa állította kitehát aznap sem volt orvos az intézményben. Pedig – mint később kiderült – pont aznap, Julika néni halálának napján, március 30-án öt beteget vittek el koronavírus-fertőzés gyanújával. Krisztián szerint az édesanyja is abban hunyt el.

A kosz, a higiénia teljes hiánya szembetűnő volt

„A halotti bizonyítvány szerint 20 éve érelmeszesedéssel küzdött és 10 éve demenciában szenvedett, de ez nem igaz. A halál okaként agyi infarktust jelöltek meg, de boncolás nem volt, koronavírusra nem vizsgálták. Ha lett volna az intézményben orvos, talán felismeri korábban a tüneteket” – véli a férfi.
„Iszonyatos kosz volt az intézményben november óta, ég és föld volt a különbség, amikor anyukám beköltözött, még rend és tisztaság volt, és orvosi felügyelet. A higiénia és az orvos hiánya okozhatta a sok beteg halálát, és szerintem édesanyám volt az első áldozat.
A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatják.
www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések