Tutira mindenki találkozott a napokban valamelyik kórházi horrorsztorival, mindenhol szembejönnek.
Tudjuk, a rendelet szerint az ágyak 60%-át fel kell szabadítani az esetleg rájuk zúduló nagy számú koronavírusos beteg miatt.
Jelenleg 1600 aktív esetről tudunk, és a járványnak nagyon be kéne robbannia ahhoz, hogy szükség legyen a felszabaduló kb. 32000 ágyra. Nyilván senki sem szeretné, hogy az olaszhoz hasonló helyzet álljon elő, ahol egész egyszerűen nem tudták hova elhelyezni a bezúduló betegeket, és sajnos az orvosoknak dönteniük kellett, hogy ki feküdjön a lélegeztetőgépre… és ki a koporsóba.
A nagyfokú óvatosság, a legrosszabbra való felkészülés tehát érthető; adja Isten, hogy ne legyen rá szükség. Ettől függetlenül, a rendelkezésre álló, viszonylag biztató adatok tükrében (nem növekszik exponenciálisan a fertőzöttek száma, „laposodik a járványgörbe”) én sem egészen értem, picit talán túlzónak is érzem a rendeletet. De nem vagyok szakember, így sem járványügyi, sem matematikai oldalról nem tudom felmérni a helyzetet és a lehetséges forgatókönyveket.
A Facebook-profillal viszont minden bizonnyal nem csak komoly szakmai felkészültség jár, de a szükséges információk is – legalábbis erre következtethetünk abból, amilyen magabiztossággal nyilvánulnak meg sokan ebben a kérdésben. Is. A tízmillió fociszakértő országában sokan avanzsáltak most virológussá. (Az újságírók különösen.) Egy meglehetősen korrekt interjút olvashatunk viszont a Válasz Online-on Székely Tamással, aki jelenleg egy magánkórházat vezet, korábban pedig a Gyurcsány-Bajnai (!) kormányok egészségügyi minisztere volt.
Elmondja, hogy
Arról nem is beszélve, hogy a világon mindenütt az idősotthonokban és a kórházakban a legnagyobb a fertőzésveszély – tehát kifejezetten jól jár, aki valamilyen más betegségből otthon lábadozik kórház helyett.
És tegyük a szívünkre a kezünket: senki sem szereti – érthető módon – a sok egyéb teendője mellett otthon ápolni a lábadozó, idős, beteg, stb. rokont; kényelmesebb, ha kórházban van. De a kórház nem melegedő, ahol 100%-os gyógyulásig bent kell tartani a beteget. Az orvosok mérlegelnek, hogy ki mehet haza és ki nem – bízzunk már bennük ennyire, ne üljünk fel minden rémhírnek.
Ettől még biztos, hogy történtek olyan esetek, amikor egy-egy beteget hibásan és/vagy méltatlan körülmények között „pateroltak” ki a kórházból, nehéz helyzetbe hozva a rokonokat, ad abszurdum, magát a beteget is veszélyeztetve. Hibás döntés, túlbuzgóság, ne adj’ Isten, gondatlanság. Ha ilyen történt, az egyértelműen súlyos hiba, haladéktalanul ki kell vizsgálni, és szükség esetén továbbra is biztosítani a kórházi ellátást, a rehabilitációt, a felügyeletet a beteg számára. De azt sugallni, hogy ezek tömegesen előforduló, pláne szándékos, központilag irányított „gonoszságból” fakadó esetek, és ezzel hergelni, lázítani a közvéleményt – ez a legaljasabb hangulatkeltés.
Hétfő óta egyik rémtörténetet olvassuk a másik után a szegény apukáról/nagymamáról/sógornőről, akit agyvérzéssel, tüdőembóliával, gerincsérvvel, stb., stb. raktak ki a kórházból az utcára. De felettébb érdekes, hogy ezek az esetek valahogy mindig a megfelelő sajtóorgánumoknál kötnek ki, profin meg vannak írva, szerkesztve a történetek, csak keresztnévvel, de mindegyik nagyon-nagyon szívfacsaró.
A Facebook népe pedig nyakló nélkül osztja ezeket, síró fejek közepette.
És aki megoszt egy ilyen írást, a kötelező, mélyen együttérző, teátrálisan felháborodott, vagy gátlástalanul anyázó kommenttel, az nagyon elégedett és büszke magára. Micsoda együttérzés, micsoda tett! Megosztani egy Facebook-posztot, aminek a valóságtartalmáról fogalma sincs… Kicsit mint amikor erényfitogtatva posztolták, ahogy szendvicset vittek a Keleti Pályaudvarnál tobzódó bevándorlóknak, anélkül, hogy bármi fogalmuk lett volna arról, kik ők valójában, és honnan jöttek. És persze minden szarnak elhordták azokat, akik kritikusan meg merték jegyezni, hogy nem biztos, hogy ezek mind a háború elől menekülő agysebészek…
Az egyik különösen visszataszító eset Baranyi Krisztina, IX. kerületi ellenzéki polgármesteréé, aki látványos kétségbeeséssel kiposztolja egy „ismeretlen” könnyfakasztó levelét, benne egy rémtörténettel a sokadik kidobott betegről. Eleve nem egészen értem, miért Baranyi Krisztinánál landol a problémával… De egy kerületi polgármesternek – feltéve, ha nem egy dilettáns, alkoholista kretén – kell legyen annyi súlya, hogy ha valóban kap egy ilyen levelet, akkor azonnal megmozgatja a szálakat, hogy az illető kórházi ellátása megmaradjon. Egy valamire való polgármester ilyenkor intézkedik – nem pedig a Facebook-on sipákol, hogy „jajjaj, emberek, mit tegyek, segítsen valaki…”. Vagy van a másik verzió: hogy ez a sztori (is) egy nagy kamu, de marha jól fel van építve, ki van találva, és a többivel együtt kiválóan alkalmas arra, hogy minél több embert lázítson az egészségügy, a hatóságok, a fennálló rend ellen.
Mert hogy nyilvánvalóan erre megy ki a játék. Miután a szokásos diktatúrázásról ismét kiderült, hogy a kb. 20%-nyi szektás szavazón kívül a kutyát nem érdekli, gyorsan új irány kellett. Rájöttek – amúgy pusztán politikailag nézve jól és profin – hogy az egészségügy örökké hálás téma, ezzel lehet a legjobban hergelni a közvéleményt; pláne ha a szokásos stadionozással, mészároslőrincezéssel, esetleg új elemként egy kis Budapest-Belgrád vasúttal is meg van spékelve.
Az, hogy ilyen szőnyegbomba-szerűen, ennyire profin tálalva jönnek egymás után a horror-sztorik, egyértelműen mutatja, hogy összehangolt politikai akcióról van szó. Még egyszer, nem kétlem, hogy tényleg történtek mulasztások, és ezeket ki kell vizsgálni! De amikor némelyik történetnek tényleg van valóságalapja, akkor még gusztustalanabb az emberek nehéz helyzetének propagandisztikus kihasználása. A hvg-tól az RTL-en át Baranyi Krisztináig bármelyikük megtehetné, hogy valóban segítséget nyújtson, súlyát és tekintélyét latba vetve a beteg panaszának elbírálására kényszerítené az adott intézményt, vagy ha ez nem megy, akkor a felettes hatóságot. De valójában fikarcnyit sem érdekli ezeket sem az adott beteg sorsa, sem az, hogy milyen károkat okoznak az egészségügybe, a szakemberekbe vetett bizalom aláaknázásával. Legyen szívhez szóló sztori, lehetőleg képpel, de elhomályosítva, drámai hatással. A betegeket kihasználni, a tömegeket lázítani, mindezt az együttérzés, a szolidaritás köntösébe bújtatva – régi bolsevik módszer.
(És persze ne legyenek kétségeink: itt is jönnek mindjárt a jóemberkedő, naiv,
vagy direkt uszító kommentelők, 3-2-1…)
Jeszenszky Zsolt írása - www.vadhajtasok.hu
Tudjuk, a rendelet szerint az ágyak 60%-át fel kell szabadítani az esetleg rájuk zúduló nagy számú koronavírusos beteg miatt.
Jelenleg 1600 aktív esetről tudunk, és a járványnak nagyon be kéne robbannia ahhoz, hogy szükség legyen a felszabaduló kb. 32000 ágyra. Nyilván senki sem szeretné, hogy az olaszhoz hasonló helyzet álljon elő, ahol egész egyszerűen nem tudták hova elhelyezni a bezúduló betegeket, és sajnos az orvosoknak dönteniük kellett, hogy ki feküdjön a lélegeztetőgépre… és ki a koporsóba.
A nagyfokú óvatosság, a legrosszabbra való felkészülés tehát érthető; adja Isten, hogy ne legyen rá szükség. Ettől függetlenül, a rendelkezésre álló, viszonylag biztató adatok tükrében (nem növekszik exponenciálisan a fertőzöttek száma, „laposodik a járványgörbe”) én sem egészen értem, picit talán túlzónak is érzem a rendeletet. De nem vagyok szakember, így sem járványügyi, sem matematikai oldalról nem tudom felmérni a helyzetet és a lehetséges forgatókönyveket.
A Facebook-profillal viszont minden bizonnyal nem csak komoly szakmai felkészültség jár, de a szükséges információk is – legalábbis erre következtethetünk abból, amilyen magabiztossággal nyilvánulnak meg sokan ebben a kérdésben. Is. A tízmillió fociszakértő országában sokan avanzsáltak most virológussá. (Az újságírók különösen.) Egy meglehetősen korrekt interjút olvashatunk viszont a Válasz Online-on Székely Tamással, aki jelenleg egy magánkórházat vezet, korábban pedig a Gyurcsány-Bajnai (!) kormányok egészségügyi minisztere volt.
Elmondja, hogy
alaphelyzetben a kórházak 70% körüli kihasználtsággal működnek, tehát valójában 30%-nyi szabad kapacitás eleve megvan.
Emellett az intézményeknek a szóbeszéd szerint (bár ezt a felvetést Székely érthető okokból nem kommentálja) sokszor anyagi-adminisztratív érdeke, hogy 10-15%-kal több beteg feküdjön bent, mint ahánynak erre ténylegesen szüksége van. Ezenkívül számos műtét (protézisek, sérv, stb.), elvégzése szükség esetén halasztható. Tehát a 60%-nyi szabad kapacitás kialakítása Székely szerint sem annyira vészes, mint ahogy elsőre hangzik.Arról nem is beszélve, hogy a világon mindenütt az idősotthonokban és a kórházakban a legnagyobb a fertőzésveszély – tehát kifejezetten jól jár, aki valamilyen más betegségből otthon lábadozik kórház helyett.
És tegyük a szívünkre a kezünket: senki sem szereti – érthető módon – a sok egyéb teendője mellett otthon ápolni a lábadozó, idős, beteg, stb. rokont; kényelmesebb, ha kórházban van. De a kórház nem melegedő, ahol 100%-os gyógyulásig bent kell tartani a beteget. Az orvosok mérlegelnek, hogy ki mehet haza és ki nem – bízzunk már bennük ennyire, ne üljünk fel minden rémhírnek.
Ettől még biztos, hogy történtek olyan esetek, amikor egy-egy beteget hibásan és/vagy méltatlan körülmények között „pateroltak” ki a kórházból, nehéz helyzetbe hozva a rokonokat, ad abszurdum, magát a beteget is veszélyeztetve. Hibás döntés, túlbuzgóság, ne adj’ Isten, gondatlanság. Ha ilyen történt, az egyértelműen súlyos hiba, haladéktalanul ki kell vizsgálni, és szükség esetén továbbra is biztosítani a kórházi ellátást, a rehabilitációt, a felügyeletet a beteg számára. De azt sugallni, hogy ezek tömegesen előforduló, pláne szándékos, központilag irányított „gonoszságból” fakadó esetek, és ezzel hergelni, lázítani a közvéleményt – ez a legaljasabb hangulatkeltés.
Hétfő óta egyik rémtörténetet olvassuk a másik után a szegény apukáról/nagymamáról/sógornőről, akit agyvérzéssel, tüdőembóliával, gerincsérvvel, stb., stb. raktak ki a kórházból az utcára. De felettébb érdekes, hogy ezek az esetek valahogy mindig a megfelelő sajtóorgánumoknál kötnek ki, profin meg vannak írva, szerkesztve a történetek, csak keresztnévvel, de mindegyik nagyon-nagyon szívfacsaró.
A Facebook népe pedig nyakló nélkül osztja ezeket, síró fejek közepette.
És aki megoszt egy ilyen írást, a kötelező, mélyen együttérző, teátrálisan felháborodott, vagy gátlástalanul anyázó kommenttel, az nagyon elégedett és büszke magára. Micsoda együttérzés, micsoda tett! Megosztani egy Facebook-posztot, aminek a valóságtartalmáról fogalma sincs… Kicsit mint amikor erényfitogtatva posztolták, ahogy szendvicset vittek a Keleti Pályaudvarnál tobzódó bevándorlóknak, anélkül, hogy bármi fogalmuk lett volna arról, kik ők valójában, és honnan jöttek. És persze minden szarnak elhordták azokat, akik kritikusan meg merték jegyezni, hogy nem biztos, hogy ezek mind a háború elől menekülő agysebészek…
Az egyik különösen visszataszító eset Baranyi Krisztina, IX. kerületi ellenzéki polgármesteréé, aki látványos kétségbeeséssel kiposztolja egy „ismeretlen” könnyfakasztó levelét, benne egy rémtörténettel a sokadik kidobott betegről. Eleve nem egészen értem, miért Baranyi Krisztinánál landol a problémával… De egy kerületi polgármesternek – feltéve, ha nem egy dilettáns, alkoholista kretén – kell legyen annyi súlya, hogy ha valóban kap egy ilyen levelet, akkor azonnal megmozgatja a szálakat, hogy az illető kórházi ellátása megmaradjon. Egy valamire való polgármester ilyenkor intézkedik – nem pedig a Facebook-on sipákol, hogy „jajjaj, emberek, mit tegyek, segítsen valaki…”. Vagy van a másik verzió: hogy ez a sztori (is) egy nagy kamu, de marha jól fel van építve, ki van találva, és a többivel együtt kiválóan alkalmas arra, hogy minél több embert lázítson az egészségügy, a hatóságok, a fennálló rend ellen.
Mert hogy nyilvánvalóan erre megy ki a játék. Miután a szokásos diktatúrázásról ismét kiderült, hogy a kb. 20%-nyi szektás szavazón kívül a kutyát nem érdekli, gyorsan új irány kellett. Rájöttek – amúgy pusztán politikailag nézve jól és profin – hogy az egészségügy örökké hálás téma, ezzel lehet a legjobban hergelni a közvéleményt; pláne ha a szokásos stadionozással, mészároslőrincezéssel, esetleg új elemként egy kis Budapest-Belgrád vasúttal is meg van spékelve.
Az, hogy ilyen szőnyegbomba-szerűen, ennyire profin tálalva jönnek egymás után a horror-sztorik, egyértelműen mutatja, hogy összehangolt politikai akcióról van szó. Még egyszer, nem kétlem, hogy tényleg történtek mulasztások, és ezeket ki kell vizsgálni! De amikor némelyik történetnek tényleg van valóságalapja, akkor még gusztustalanabb az emberek nehéz helyzetének propagandisztikus kihasználása. A hvg-tól az RTL-en át Baranyi Krisztináig bármelyikük megtehetné, hogy valóban segítséget nyújtson, súlyát és tekintélyét latba vetve a beteg panaszának elbírálására kényszerítené az adott intézményt, vagy ha ez nem megy, akkor a felettes hatóságot. De valójában fikarcnyit sem érdekli ezeket sem az adott beteg sorsa, sem az, hogy milyen károkat okoznak az egészségügybe, a szakemberekbe vetett bizalom aláaknázásával. Legyen szívhez szóló sztori, lehetőleg képpel, de elhomályosítva, drámai hatással. A betegeket kihasználni, a tömegeket lázítani, mindezt az együttérzés, a szolidaritás köntösébe bújtatva – régi bolsevik módszer.
(És persze ne legyenek kétségeink: itt is jönnek mindjárt a jóemberkedő, naiv,
vagy direkt uszító kommentelők, 3-2-1…)
Jeszenszky Zsolt írása - www.vadhajtasok.hu
Kérjük Kásler Miklóst, hogy magyarázza el, mi történik
VálaszTörlés2020-04-18 16:26:00 FORRÁS:
Szerző: Nagy Marcell
Hírek - MOK hírek
Az elmúlt két hét eseményeire nem kaptunk eddig sehonnan racionális érveket, sem tényeket, sem valós indoklást. Nemcsak az elmúlt események okát nem ismerjük, de a jövőre vonatkozó terveket sem.
A kormányzat adós a magyarázattal, mivel a jelenlegi intézkedések és a jelenlegi epidemiológiai adatok egyáltalán nincsenek összhangban.
Az egészségügyi dolgozók egy része állás és jövedelem nélkül maradt, másik része erején túl teljesítve próbál gondoskodni a betegeiről. Sokan komoly orvosetikai döntésekre kényszerülnek, mert látják, hogy az elbocsátott beteg nem fog ugyanolyan színvonalú ellátásban részesülni otthon, ha viszont ellenállnak, állásukat elvesztik, és akár politikai támadások közepén találják magukat.
A MOK megpróbálja a jelen járványhelyzetet szakpolitikaként, az egészségügy ügyeként kezelni - csak épp a védekezést a belügyminiszter irányítja, a védőfelszereléssel érkező repülőket a külügyminiszter vagy az innovációs és technológiai miniszter fogadja, a kórházakat és a lélegeztetőgép-gyárat a miniszterelnök látogatja, a védekezésről rendőrök és katonák tájékoztatnak.
Az ember tud áldozatot hozni, ha van miért. A járványt mi is komolyan vesszük, és látjuk a végső célt is, de az odavezető út teljes homályba vész.