Etarget -közép

Sosem látott mélységek, avagy az ellenzéki alpáriság határtalansága

Bohár Dani remek írása! Olvassák el!
Gondolta volna bármelyikünk is, hogy egyszer mérce lesz Horn Gyula, Kovács László vagy mondjuk Lendvai Ildikó? Úgy tekintünk vissza a parlamenti tevékenységükre, hogy akkor még komoly, vagy legalábbis annak tűnő munka folyt az Országgyűlésben? A jelenlegi ellenzéki politikusok nagy részének intellektusáról tudjuk, hogy világmegváltásra aligha képes. De attól, hogy valaki hülye, nem kötelező idiótának is lennie. 

Természetesen azt rögtön szeretném leszögezni, hogy nem kívánok általánosítani. A baloldalon, sőt még a baloldali pártok soraiban is vannak értelmes, okos, jóravaló emberek. Nem sokan, de vannak.
A Parlament egy komoly hely, ahol fontos döntések születnek. Évtizedekig éles vitáknak, szellemi összecsapásoknak adott otthont az Országház. Aztán 2018 decemberében, amikor elfogadta az Országgyűlés a munkatörvénykönyvének módosítását, valami eltört. Emlékszünk a képsorokra, emlékszünk a hisztériára, amit művelt az ellenzék először csak a Parlamentben, majd az utcán, végül az MTVA-ban.
Ez volt az a pillanat, amikor a magyar baloldal végérvényesen megszűnt a kormány normális opponenseként működni. Az ellenzéki politikusok minden hitelüket és komolyan vehetőségüket elveszítették. Ez a lejtmenet pedig csak folytatódott.
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó patkánynak nevezte a Fidesz-KDNP támogatóit.
A magányos szexbotrányba belebukó Gréczy Zsolt hitványnak nevezett egy kérdés miatt.
Az adócsaló, Gyurcsány-ügyvéd Czeglédy Csaba pedig kreténnek nevezte Szarvas Szilvesztert.
És ez csak néhány példa az elmúlt időszakból.
A koronavírus-járvány nemcsak az ellenzéki médiából hozta ki a legrosszabbat, az ellenzéki pártok is megmutatták igazi, végtelenül gusztustalan arcukat.
Azt tudjuk jól, hogy a baloldal politikai “élvonala” időről időre alulmúlja önmagát, most azonban nem az első vonalból mutatok be kettő esetet, hanem kicsit mélyebbre kell ásnom és velem együtt kedves olvasóimnak is.
Van ez a Szarvas Koppány Bendegúz nevű emberképződmény (embernek sajnos azt nem tudom nevezni, aki másokat akar megölni), a Momentum önkormányzati képviselője Józsefvárosban. A képviselő “úr” a minap kitett egy posztot Facebook oldalára, amelyben arról értekezett, hogy a Fidesz járványkezelése azt fogja eredményezni, hogy a feldühödött emberek “lámpavasra” lógatják fel a párt politikusait. Pontosan idézve:
Járványkezelés Fidesz módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért.
Szarvas Koppány Bendegúz amúgy annyira kemény csávó, hogy amikor rájött – ismét – baromságot csinált, akkor megszerkesztette posztját és kivette belőle az inkriminált részt.
Kommunista, aki nem is vállalja tettiért a felelőséget – láttunk már ilyet?
A lámpavasazásnak van egyébként hagyománya a baloldalon. Korábban libsi újságírók akartak jobboldali aktorokkal hasonló módon eljárni. Na, de ne kanyarodjunk el Szarvas Koppány Bendegúz felháborító megnyilvánulásától. Érezzük, ízlelgessük a súlyát. Egy momentumos önkormányzati képviselő fel akart lógatni embereket csak azért, mert nem értenek vele egyet. Ha ez ma Fekete-Győr Andrásék pártja, akkor a Lenin-fiúk kifejezés nemhogy túlzó, hanem éppen ellenkezőleg. A Momentum politikusa nem progresszív, európai vagy liberális, hanem egy utolsó kommunista.
A szélsőbalos vonal is érthető egyébként, ugyanis Szarvas Koppány Bendegúz korábban még Gyurcsányjugend volt a DK ifjúsági tagozatában. A balhézás nem új jelenség az életében. Egy kormányellenes tüntetésen is túllőtt a célon, amiért hivatalos személy elleni büntette miatt indult ellene eljárás.
Koppány, Koppány… csak nehogy te is úgy végezd.
A Momentum akasztgatni vágyó képviselője után, ne menjünk el szó nélkül Szabó Zoltán Facebook-os megnyilvánulása mellett sem.
Hát baszódjál meg magyar kormány, S külön Óegygé. Kora délután negyedóra hosszat nem találtam parkolóhelyet a Dob utcában…
 
A DK-s politikusnak nem tetszik a magyar kormány azon döntése, amely értelmében ingyenessé tették a parkolást az ország egész területén. Szabó fröcsög, mert nehezen talált parkolót, az nem érdekli, hogy amúgy az ingyenes parkolás minden ember életét megkönnyítette. Igazi államférfi.
A helyesírás és a stílus egyébként érthető, hiszen Szabó korábban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára volt az MSZP tagjaként. Sőt, 1998 és 2002 között a VII. kerület polgármestere is. Jelenleg a Gyurcsány-párt budapesti “erős” embere, közben persze neki is jutott Karácsony Gergelytől zsíros, jól fizető állás, a Fővárosi Csatornázási Művek felügyelőbizottságának tagja. Mint elismert csatornázási szakember, ugye.
Nem jó ez az irány kedves politikusok. Tudom, nagyon frusztráló lehet a sok kudarc, vereség, de azért most némi sikerélmény jutott ott is. Legyenek emberek! Még ha nehéz is.
Bohár Dániel - www.888.hu
 



Megjegyzések