A liberális vírustörzs a magyar társadalom immunrendszerét támadja.
Nem gondolom, hogy a trianoni békeszerződés aláírása sorstragédia lenne” – írta Bauer Tamás, az ország műkörmöse. Illetve elnézést, politikusa; illetve elnézést, provokátora. Bauer Tamás ugyanis olyan sokalakú ember, hogy nehéz eldönteni a titulusát. Ha genealógiai kutakodásokra adnánk a fejünket, akkor kiderülne, hogy az apja volt az ország körömművésze, csak kreatív énjét inkább abban élte ki, hogy kitépte, mintsem kifestette azokat. Apák és fiúk – no de ez utóbbival semmit sem állítottam, csupán egyik kedvenc regényem címe, és eszembe jutott holmi posztmodern asszociációként.
De visszatérve, többet nem is érdemes idézni Bauer Tamás írásából,
cáfolni meg pláne nem, hisz egy lipótmezei páciensnek is hiába
magyaráznánk, hogy téves az a rögeszméje, miszerint ő Kádár János
műszálas zoknija, és attól fél, hogy ha lehúzzák a hóhér lábáról, akkor
szörnyethal, mert elveszti a formáját. És hát ember legyen a talpán, aki
Bauert fel akarná világosítani, erre ugyanis semmi szükség: ő nagyon
jól tudja, hogy mit és miért mond. Az SZDSZ nevű – azóta többször is
mutálódott – liberális vírustörzs tagjaként már három évtizede a magyar
társadalom immunrendszerét akarja tönkretenni – nem véletlenül főleg az
oktatás és a kultúra területén –, és provokáló állításaival is ezt a
nemtelen hagyományt „őrzi”.
Persze tudom, rémesen unalmas. A személye, meg az is, amit mond. A Bauer-eset inkább azt példázza, hogy a hazaáruló Károlyi-kormány és a nemzetpusztító Tanácsköztársaság prominensei ugyanolyan alakok voltak, mint ő. Nekik mindegy volt az ország sorsa, és azt se bánták volna, ha Budapesten és közvetlen környékén kívül minden mást elcsatolnak – az összes területi igény maximumával számolva ez bizony reális forgatókönyv lehetett volna.
Tudjuk, hogy június negyedikén Bauer nem fog magába szállni, mert pardon, ha újra ő és köre kormányozná az országot, azzal „ünnepelnék” meg a százéves évfordulót, hogy pár falut még ráadásként odaajándékoznának a környező államoknak. Mert az ő szemükben soha nem lehetünk elég kicsik.
Pataki Tamás - www.magyarnemzet.hu
Nem gondolom, hogy a trianoni békeszerződés aláírása sorstragédia lenne” – írta Bauer Tamás, az ország műkörmöse. Illetve elnézést, politikusa; illetve elnézést, provokátora. Bauer Tamás ugyanis olyan sokalakú ember, hogy nehéz eldönteni a titulusát. Ha genealógiai kutakodásokra adnánk a fejünket, akkor kiderülne, hogy az apja volt az ország körömművésze, csak kreatív énjét inkább abban élte ki, hogy kitépte, mintsem kifestette azokat. Apák és fiúk – no de ez utóbbival semmit sem állítottam, csupán egyik kedvenc regényem címe, és eszembe jutott holmi posztmodern asszociációként.
Persze tudom, rémesen unalmas. A személye, meg az is, amit mond. A Bauer-eset inkább azt példázza, hogy a hazaáruló Károlyi-kormány és a nemzetpusztító Tanácsköztársaság prominensei ugyanolyan alakok voltak, mint ő. Nekik mindegy volt az ország sorsa, és azt se bánták volna, ha Budapesten és közvetlen környékén kívül minden mást elcsatolnak – az összes területi igény maximumával számolva ez bizony reális forgatókönyv lehetett volna.
Tudjuk, hogy június negyedikén Bauer nem fog magába szállni, mert pardon, ha újra ő és köre kormányozná az országot, azzal „ünnepelnék” meg a százéves évfordulót, hogy pár falut még ráadásként odaajándékoznának a környező államoknak. Mert az ő szemükben soha nem lehetünk elég kicsik.
Pataki Tamás - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése