A konzervatív neveltetést szeretném továbbadni.
Furcsa itt lenni?
Kicsit igen, vegyesek az érzéseim. Ritkán járok az arénában, bár tapasztalatból mondom, ez a világ egyik legszínvonalasabb uszodája. Noha az utolsó versenyzésem nem úgy sikerült itt, ahogy szerettem volna.
Most üresek az uszodák, leállt az úszóélet a járvány miatt. Hogyan látja a helyzetet?
A válogatott több tagja a külföldi edzőtáborokból hazatérve elkapta a fertőzést, ezért szükségszerű lépés volt. Így, hogy a következő hónapokban nincs nagy verseny, talán kisebb a veszteség, és mindenkinek lesz ideje visszanyerni a formáját. Ettől függetlenül egy üres uszoda látványa szívszorító és elég szemléletes.
A versenyek elmaradása, az úszóidény leállása milyen praktikus hátrányokkal jár az élsportoló úszók számára?
Az idősebb sportolóknak, akiknek feltehetőleg a tokiói olimpia lenne az utolsó világversenyük, ez érvágás. Az ő formába hozásuk, edzéstervük erre a nyárra volt kihegyezve, és most egy évvel el kell tolni. A fiatalabbaknak viszont ez az időszak akár lehetőséget is nyújthat, hiszen ha még nem álltak készen, most fel tudják hozni magukat. Persze mindenkinek újratervezést jelent a helyzet, mivel az úszók négyéves olimpiai ciklusokban gondolkoznak, eszerint ütemeznek mindent. Ez a rendszer most felborul.
Az idei év csúcsversenyének az olimpia számított, azelőtt lett volna esedékes az úszó-Eb, ahogy 2012-ben Debrecenben is volt. Az Európai Úszószövetség nyugodt volt, a megfigyelői gyakran jöttek Budapestre, rendszeresen találkoztam velük, és biztosak voltak benne, hogy az Eb rendben lesz. A versenyt később rendezzük meg, bár még nem tudjuk, mikor. Afelől nincs kétségem, hogy szervezési oldalról Budapest tökéletesen helyt fog állni.
A tokiói olimpia elhalasztásáról nagy vita folyt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB). A döntéssel a csillagászati összegű beruházást és a kiszámított felkészülési időszakot féltve késlekedtek?
Ez komplex döntés volt. Egyrészt amikor felmerült, még távolinak tűnt a július, másrészt látni kell, hogy nem csak a NOB döntésén múlik, hiszen van egy rendező város – jelen esetben Tokió –, amely júliusra tervezett, és minden erőforrást, kapacitást oda összpontosított. A házigazda álláspontja, a tévétársaságokkal kötött szerződések, a szponzori megállapodások, a sportolók érdekei vagy éppen a doppingellenőrzések kivitelezhetősége is része a döntési folyamatnak. Nem lehetett kapkodva dönteni egy ekkora eseményről, így az a pár nap, amíg a döntés megszületett, nem nevezhető hosszas késlekedésnek.
Ön a NOB sportolói bizottságának tagja. Milyen álláspontot képviselt?
A bizottság tagjaként a világ sportolóit képviselem. Természetesen a magyar sportolók véleményére hangsúlyozottan figyelek, hiszen tagja vagyok a Magyar Úszó Szövetség sportolói bizottságának, és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportolói bizottságával is együttműködöm. Úgy éreztem, hogy a járványügyi veszély miatt jobb volt határozottan kimondani a halasztást, mint bizonytalanul lebegtetni a megrendezés lehetőségét. Ebben a helyzetben – nem feledve a sok nehézséget és anyagi áldozatot – ez volt a helyes döntés.
A MOB tavaly a sportágankénti előrejelzésében az úszásban négy érmet prognosztizált. Ön mire számított?
Szerintem öt érmet elhozhattunk volna, és valamennyi aranyesélyes volt. Nem szeretnék neveket mondani, de ha megnézzük a tavalyi világbajnokságot, akkor egyértelműen látszik, kik ezek a versenyzők. Jövőre is hasonló lehet a helyzet, bár kétségkívül a világ színpadán és remélhetőleg itthon is előretörhetnek olyan úszók, akikkel idén még nem számoltunk volna az élmezőnyben.
Sportdiplomataként nemzetközi kitekintése van. Külföldi összehasonlításban megfelelően kezeli a járványhelyzetet a kormány?
Úgy érzem, arányosan, nem kapkodva, helyes mértékben születtek meg a hazai korlátozások. A járvány nem szabadult el kontroll nélkül, és eközben a háttérben komoly felkészülés zajlik. Így később sem lehet gond, amíg még itt marad köztünk a vírus. A Külgazdasági és Külügyminisztérium munkájára picit jobban rálátok, és világos, hogy a korábban sokak szemét szúró keleti nyitás most fontos diplomáciai előnyökkel járt. Komolyabb mennyiségben és hamarabb érkeztek Kínából védőfelszerelések, orvosi eszközök hozzánk, mint más régiós országokba. Emellett jó volt látni az országos szintű fegyelmezettséget és összefogást. Az egészségügyi dolgozóknak pedig hálával tartozunk azért, ahogy ebben a helyzetben minden nehézség között helytállnak.
Sokan gondolják úgy, hogy a koronavírus-járvány még élesebben megmutatja: a kormánynak uszodák, stadionok helyett az egészségügyre kellett volna költenie. Mi az ön véleménye erről?
Erre általánosan azt szoktam felelni, hogy érdemes a sportra áldozni. A vizes vb hetében mindennap Budapestet mutatták a nemzetközi tévékben, a rendezés hatással volt a magyar GDP-re, a turizmusra, a vendéglátásra nemcsak az esemény idején, hanem azt követően is. Fontos a fiatalokra gyakorolt hatás is: meg lehet nézni, hogy Szilágyi Áron 2012-es és 2016-os olimpiai aranya után milyen nagyságrendben kezdtek el gyerekek vívásra jelentkezni. Ez a jelenség még inkább igaz az úszó-vb-nél, és várható lesz a 2023-as atlétikai vb idején. A sportolással tömegek egészségi állapota javulhat, tehát voltaképpen mégis van egy visszacsatolás az egészségügyre. Azt is tudjuk, hogy az egészségügyet átalakítani, kórházakat felújítani nem egy-két év. Történtek komoly erőfeszítések ezen a területen, bár vannak elmaradások. A jelen helyzet megmutatta, hogy a kórházi ágyak vagy akár a lélegeztetőgépek számában elég jól állunk európai szinten is. Az emberek élete, egészsége a kulcs, és itt bizony találkozik az egészségügy és a sport – ezért nem szeretem, ha szembeállítják őket egymással.
A sportba befektetett közpénz és az érmek arányában hogyan állunk más nemzetekhez viszonyítva?
Ha az olimpiai érmek számát a népesség arányában vizsgáljuk, ezüstérmesek vagyunk. Sydney-től Rióig megnézve az eredményeket azt látjuk, hogy a britek épphogy meg tudnak minket előzni – pedig Nagy-Britanniában sokkal többet költenek a sportra, mint Magyarországon. A magyar sportteljesítmények, a magyar edzők felkészültsége párját ritkítja: ha csak a közép-európai régiót nézzük, az összes szomszédunk tátott szájjal nézi, hogy milyen súllyal vagyunk jelen az olimpiai mozgalomban. Az a célom, hogy továbbvigyük ezt a hagyományt.
Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.
A teljes cikk a Mandiner hetilapban olvasható el IDE kattintva.
www.mandiner.hu
A nemzetközi sportvezetők tudják: ha Magyarország és Budapest
pályázik valamire, az olyan rendezés lesz, amilyet a nagykönyvben
megírtak – mondja lapunknak Gyurta Dániel.
Az olimpikonnal a Duna
Arénában beszélgettünk az úszósport karanténhelyzetéről, a
sportdiplomácia hasznáról és a 200 méteres mellúszás titkáról.
Furcsa itt lenni?
Kicsit igen, vegyesek az érzéseim. Ritkán járok az arénában, bár tapasztalatból mondom, ez a világ egyik legszínvonalasabb uszodája. Noha az utolsó versenyzésem nem úgy sikerült itt, ahogy szerettem volna.
Most üresek az uszodák, leállt az úszóélet a járvány miatt. Hogyan látja a helyzetet?
A válogatott több tagja a külföldi edzőtáborokból hazatérve elkapta a fertőzést, ezért szükségszerű lépés volt. Így, hogy a következő hónapokban nincs nagy verseny, talán kisebb a veszteség, és mindenkinek lesz ideje visszanyerni a formáját. Ettől függetlenül egy üres uszoda látványa szívszorító és elég szemléletes.
A versenyek elmaradása, az úszóidény leállása milyen praktikus hátrányokkal jár az élsportoló úszók számára?
Az idősebb sportolóknak, akiknek feltehetőleg a tokiói olimpia lenne az utolsó világversenyük, ez érvágás. Az ő formába hozásuk, edzéstervük erre a nyárra volt kihegyezve, és most egy évvel el kell tolni. A fiatalabbaknak viszont ez az időszak akár lehetőséget is nyújthat, hiszen ha még nem álltak készen, most fel tudják hozni magukat. Persze mindenkinek újratervezést jelent a helyzet, mivel az úszók négyéves olimpiai ciklusokban gondolkoznak, eszerint ütemeznek mindent. Ez a rendszer most felborul.
Itthon is előretörhetnek olyan úszók, akikkel idén még nem számoltunk volna az élmezőnyben
Májusban úszó-Eb-t rendezett volna Budapest. Eredetileg minden összeállt a versenyre?Az idei év csúcsversenyének az olimpia számított, azelőtt lett volna esedékes az úszó-Eb, ahogy 2012-ben Debrecenben is volt. Az Európai Úszószövetség nyugodt volt, a megfigyelői gyakran jöttek Budapestre, rendszeresen találkoztam velük, és biztosak voltak benne, hogy az Eb rendben lesz. A versenyt később rendezzük meg, bár még nem tudjuk, mikor. Afelől nincs kétségem, hogy szervezési oldalról Budapest tökéletesen helyt fog állni.
A tokiói olimpia elhalasztásáról nagy vita folyt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB). A döntéssel a csillagászati összegű beruházást és a kiszámított felkészülési időszakot féltve késlekedtek?
Ez komplex döntés volt. Egyrészt amikor felmerült, még távolinak tűnt a július, másrészt látni kell, hogy nem csak a NOB döntésén múlik, hiszen van egy rendező város – jelen esetben Tokió –, amely júliusra tervezett, és minden erőforrást, kapacitást oda összpontosított. A házigazda álláspontja, a tévétársaságokkal kötött szerződések, a szponzori megállapodások, a sportolók érdekei vagy éppen a doppingellenőrzések kivitelezhetősége is része a döntési folyamatnak. Nem lehetett kapkodva dönteni egy ekkora eseményről, így az a pár nap, amíg a döntés megszületett, nem nevezhető hosszas késlekedésnek.
Ön a NOB sportolói bizottságának tagja. Milyen álláspontot képviselt?
A bizottság tagjaként a világ sportolóit képviselem. Természetesen a magyar sportolók véleményére hangsúlyozottan figyelek, hiszen tagja vagyok a Magyar Úszó Szövetség sportolói bizottságának, és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportolói bizottságával is együttműködöm. Úgy éreztem, hogy a járványügyi veszély miatt jobb volt határozottan kimondani a halasztást, mint bizonytalanul lebegtetni a megrendezés lehetőségét. Ebben a helyzetben – nem feledve a sok nehézséget és anyagi áldozatot – ez volt a helyes döntés.
A MOB tavaly a sportágankénti előrejelzésében az úszásban négy érmet prognosztizált. Ön mire számított?
Szerintem öt érmet elhozhattunk volna, és valamennyi aranyesélyes volt. Nem szeretnék neveket mondani, de ha megnézzük a tavalyi világbajnokságot, akkor egyértelműen látszik, kik ezek a versenyzők. Jövőre is hasonló lehet a helyzet, bár kétségkívül a világ színpadán és remélhetőleg itthon is előretörhetnek olyan úszók, akikkel idén még nem számoltunk volna az élmezőnyben.
A régi úszószövetség szinte diktatórikus
rendszerben működött: a sportolók voltak a sportvezetőkért, nem a
sportvezetők a sportolókért
Úgy érzem, arányosan, nem kapkodva, helyes mértékben születtek meg a hazai korlátozások. A járvány nem szabadult el kontroll nélkül, és eközben a háttérben komoly felkészülés zajlik. Így később sem lehet gond, amíg még itt marad köztünk a vírus. A Külgazdasági és Külügyminisztérium munkájára picit jobban rálátok, és világos, hogy a korábban sokak szemét szúró keleti nyitás most fontos diplomáciai előnyökkel járt. Komolyabb mennyiségben és hamarabb érkeztek Kínából védőfelszerelések, orvosi eszközök hozzánk, mint más régiós országokba. Emellett jó volt látni az országos szintű fegyelmezettséget és összefogást. Az egészségügyi dolgozóknak pedig hálával tartozunk azért, ahogy ebben a helyzetben minden nehézség között helytállnak.
Sokan gondolják úgy, hogy a koronavírus-járvány még élesebben megmutatja: a kormánynak uszodák, stadionok helyett az egészségügyre kellett volna költenie. Mi az ön véleménye erről?
Erre általánosan azt szoktam felelni, hogy érdemes a sportra áldozni. A vizes vb hetében mindennap Budapestet mutatták a nemzetközi tévékben, a rendezés hatással volt a magyar GDP-re, a turizmusra, a vendéglátásra nemcsak az esemény idején, hanem azt követően is. Fontos a fiatalokra gyakorolt hatás is: meg lehet nézni, hogy Szilágyi Áron 2012-es és 2016-os olimpiai aranya után milyen nagyságrendben kezdtek el gyerekek vívásra jelentkezni. Ez a jelenség még inkább igaz az úszó-vb-nél, és várható lesz a 2023-as atlétikai vb idején. A sportolással tömegek egészségi állapota javulhat, tehát voltaképpen mégis van egy visszacsatolás az egészségügyre. Azt is tudjuk, hogy az egészségügyet átalakítani, kórházakat felújítani nem egy-két év. Történtek komoly erőfeszítések ezen a területen, bár vannak elmaradások. A jelen helyzet megmutatta, hogy a kórházi ágyak vagy akár a lélegeztetőgépek számában elég jól állunk európai szinten is. Az emberek élete, egészsége a kulcs, és itt bizony találkozik az egészségügy és a sport – ezért nem szeretem, ha szembeállítják őket egymással.
A sportba befektetett közpénz és az érmek arányában hogyan állunk más nemzetekhez viszonyítva?
Ha az olimpiai érmek számát a népesség arányában vizsgáljuk, ezüstérmesek vagyunk. Sydney-től Rióig megnézve az eredményeket azt látjuk, hogy a britek épphogy meg tudnak minket előzni – pedig Nagy-Britanniában sokkal többet költenek a sportra, mint Magyarországon. A magyar sportteljesítmények, a magyar edzők felkészültsége párját ritkítja: ha csak a közép-európai régiót nézzük, az összes szomszédunk tátott szájjal nézi, hogy milyen súllyal vagyunk jelen az olimpiai mozgalomban. Az a célom, hogy továbbvigyük ezt a hagyományt.
Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.
A teljes cikk a Mandiner hetilapban olvasható el IDE kattintva.
www.mandiner.hu
Nehezen nyeli le az ellenzék, hogy egy ilyen kiváló sportember, sportdiplomata a konzervatív oldalon áll. Öröm volt olvasni a riportot, azt pedig eddig is tudtam, hogy Gyurta Dani konzervatív szemléletű családban nőtt fel, hála Istennek egészséges szemléletű.
VálaszTörlésÉn is nagyon örülök, hogy egy egészséges, józan gondolkodású fiatal sportember igy nyilatkozik a dolgokról. Annak is örülök, hogy a kormányoldalon dolgozik, teszi a feladatát.
Törlés