Miért ne ünnepeljük május elsejét?

Május elseje Kádár János ünnepe. 1957 május elsején négyszázezer ember gyűlt össze Budapesten (többségük kötelességből), hogy részt vegyen a Kádár-diktatúra nyitányán, a nagy hazugág-ceremónián. Kádár a zárt ajtók mögött ekkor már véres megtorlást, „körmenetben történő kivégzéseket” követelt, míg a világnak azt demonstrálták: itt minden rendben van. Május elseje előtte is a hazugság ünnepe volt, de ezután lett igazán azzá. Ma már a történelem szemétdombján lenne a helye, „olcsó sörbűzével, virsliszagával, a részeges MSZP-s kriptaszökevényekkel, a dülöngélő hordószónokokkal együtt. Mert hiába lehetünk büszkék azokra, akik a munkások jogaiért harcoltak, ezt az ünnepet végzetesen összekenték a fekáliájukkal a kommunisták. Őszintén: mi közünk nekünk május elsejéhez? Mit ünnepeljünk a munkásosztályon, ha e szlogen mögött emberek tízmillióit irtották ki? Miért is vegyünk részt a kommunisták kedvenc ünnepén?” Publicisztika.

Berkesi, az író

Kevesen tudják, hogy az ötvenhatos forradalom és szabadságharc eltiprása után, 1957 tavaszán a Katonapolitikai Osztály egykori tisztje, Berkesi András kiemelt feladatot kapott. Berkesi elvtárs ekkor már civil volt.

Amikor a Népszabadság abban az évben közölte a forradalmat lejárató egyik sorozatát (Az egyes számú őrhely), Berkesit, a szerzőt a Finommechanikai Gyár munkaügyi osztályának a vezetőjeként mutatták be. Oda ejtőernyőzték éppen. Másokkal együtt Berkesi is részt vett a május elsejei tömegdemonstráció megszervezésében. Ez volt a kádári diktatúra nagy belépője, a hatalmas hazugsága, amellyel megpróbálta eltakarni a vért, a sikolyokat, túltrombitálni, túlharsogni a döbbent némaságot, a hallgatást.

Berkesi lelkesen végezte a feladatát, erről szóló feljegyzéseire „írói” hagyatékában bukkantam rá. Kedvesek voltak a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ó, ennek az írónak még nem nagyon nézte senki a hagyatékát. 

Ebből is kiderült, hogy Berkesi Andrást a többség ma is íróként ismeri.

Valójában közepesen tehetséges, de fantáziadús lektűrszerző volt, és persze vonalas propagandista. Képzeletét a negyvenes évek második felétől a különböző koncepciós ügyekben is felhasználta. Szélsőségesen kegyetlen, beteg lelkű ember volt, pár éve lepleztük le rémtetteit, miután a rendszerváltást követő huszonöt évben szinte senki sem foglalkozott ezzel. Vagyis ezzel sem. Szinte senki sem nézett be a szépen csillogó kövek alá, hogy mi van alattuk. Igaz, felület sem volt a publikáláshoz, ahol ez megjelenhetett volna.

Talán Berkesi is szívesen elfelejtette volna a múltját, hiszen ő volt az a velejéig romlott figura, aki felettesével, Kardos Györggyel együtt nemcsak a kivégzésekhez vezető koncepciós ügyeket írta és költötte tucatszámra, de részt vett, vagy legalábbis asszisztált egykori felettese, az említett Kardos részeg, hagymázas tivornyázásaihoz.

Kardos, a kéjenc

Kardosék akkori őrült, szélsőséges, Bosch legrettenetesebb képeit idéző karneválja a legvisszataszítóbb, mégis legigazabb arcát mutatta a kommunizmusnak, a Rákosiról ismert, de ugyanúgy Kádárhoz, Apróhoz, Rajkhoz és a többi gazemberhez köthető diktatúrának. Kardos, Berkesi és áldozataik akkor szó szerint az őrület határán jártak, akár A sötétség mélyén című Conrad-regény elefántcsont-ügynöke (Kurtz) vagy az az alapján készült legendás film, az Apokalipszis most, Kurtz ezredese. Konkrétan van egy hasonló jelenet az egyik iratban, amelyben az asztal tetején őrjöngő, félmeztelen Kardos játssza a főszerepet.

Kardos György / Fotó: Facebook/ABTL

A művelt, értelmes Kardos az egyik ügynöknőjébe bele is szeretett, ő volt az a Mátay Florence, akit jóval később, már a börtönben az állambiztonság Ignotus Pál cellája mellé költöztetett, hogy behálózza az ismert szociáldemokratát. Sikerült – a „kis” Ignotus beleszeretett a vonzó és nála jóval fiatalabb Mátayba, kiszabadulásuk után Angliába menekültek. Amúgy éppen ötvenhatban.

Mátay később titokzatos halált halt – bizonyos források szerint Kardos és az állambiztonság keze is benne volt a tűzhalálban. A gyanú jogos: a nő elképesztően sokat tudott, és erre az állambiztonság is felhívta a figyelmet. Ha Kardos munkatársai voltak, nem finomkodtak: Mátay a narratíva szerint cigarettázás közben felgyújtotta angliai lakásukat, férje, Ignotus nem volt ott, de természetesen beleroppant a tragédiába. Kardos meg a Magvető Kiadó cenzoraként és vezetőjeként kiteljesedett. Később Berkesi lett az egyik szerkesztője.

A teljes cikk ITT olvasható el! 

Mező Gábor - www.pestisracok.hu