Taxisblokád, a hálózat ellenforradalmi lázadása

A legprofibb, legaljasabb támadás az Antall-kormány ellen.

A Taxisblokád volt az első nagyobb akció az MDF-kormány megbuktatására. Balsai István, a néhai igazságügy-miniszter ellenforradalmi kísérletnek nevezte ezt a profin megszervezett puccsot, amelyben benne voltak a hálózati újságírók, a taxisok (akik között rengeteg ex-állambiztonsági tiszt volt), a háborús helyzetet vizionáló és a hadsereg bevetését emlegető Göncz Árpád és a posztkommunista, szegedi rendőrből lett budapesti főkapitány Barna Sándor is. 

Jellemző, hogy az állítólagos taxisok úgy állították be az autókat, hogyha nekik megy egy komoly harckocsi, nem szétcsúsznak, hanem maradnak, farkasfogszerűen. Az átlagember ezt nem tudja felmérni. A sajtóhadjáratot mindeközben ugyanaz a Kurír vezette, amely korábban a szerkesztőség által kitalált, állítólagos antiszemita vádakkal illette a kormánypártot. Stefka István folytatja médiaháborús sorozatát, a hetedik részben a Taxisblokád hátterét tárja fel.

A Taxisblokád történetét vizsgálva nem kerülhetjük meg, hogy a „lázadáshoz” kapóra jött a kormány ügyetlenkedése, mert minden előzetes bejelentés nélkül egyik napról a másikra 65 százalékos benzináremelést hajtott végre. Ha jól emlékszem, huszonöt-harminc forintról hirtelen ötvenöt forintra ugrott a benzinár.

A benzináremelés révén leginkább érintett taxisok 1990. október 25-én – tiltakozásul – eltorlaszolták az ország fő csomópontjait és útvonalait a járműveikkel, napokra megbénítva az ország közlekedését. A közutak, a hidak lezárásához csatlakozott a fuvarozók egy része is.

Az ország közlekedése ezzel teljesen megbénult, csaknem hatszáz helyen volt útzár. A blokáddal azt akarták elérni, hogy a kormány vonja vissza a benzináremelést.

De, ez csak porhintés volt.

A megszervezett blokád első kísérlet volt a kormány megbuktatására. [A Taxisblokád állambiztonsági, titkosszolgálati hátteréről Szekér Nóra tartott előadást Modellváltás ’89 című történelmi fesztiválunkon. A RETÖRKI történésze is kiemelte, hogy nagyon jól koordináltan és hozzáértéssel működött a blokád. Úgy állították be az autókat, hogyha nekik megy egy komoly harckocsi, nem szétcsúsznak, hanem maradnak, farkasfogszerűen. Az átlagember ezt nem tudja felmérni.]

Az SZDSZ és az MSZP politikusai egyértelműen támogatták a taxisokat és bírálták a kormányt, sőt, még személyesen is buzdították a lázadókat. Tamás Gáspár Miklóssal az élen. Az ellenzék harmadik tagja, a Fidesz is kritizálta a kabinet intézkedéseit, de nem értettek egyet a demonstrálók módszerével, eszükbe sem jutott, hogy a törvényes kormányt megdöntsék. Ez volt a Fidesz első látványos elhatárolódása, amikor ebben a kérdésben nem volt hajlandó együttműködni a szabad-demokratákkal.

Kéznél volt a Szegedről hozott posztkommunista rendőrfőkapitány

Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány a békés rendőri fellépéssel megakadályozhatta volna a taxisblokádot, ha időben rendőri védelem alá veszi a hidakat, hiszen a taxisok készülődéséről elterjedt a hír.

De Barna nem cselekedett, kötelességét elszabotálta. Nem véletlenül, hiszen „Komócsin megyéből” jött (Csongrád megye rendőrfőkapitánya volt), és nem a kormányának engedelmeskedett, hanem Göncz Árpádhoz rohant utasításokért.

Azt hangoztatta, hogy békés tömeg ellen nem fog fellépni. Erre senki sem kérte, még Horváth Balázs belügyminiszter sem. [Ez egy szokásos dezinformációs húzás volt].

Balsai István: ellenforradalmi kísérlet volt

A PestiSrácok.hu [fent már említett] két évvel ezelőtti „Modellváltás ’89” konferenciáján Balsai István alkotmánybíró – akkor, 1990-ben igazságügyi-miniszter – a velem való beszélgetésben leszögezte, hogy a Taxisblokád ellenforradalmi kísérlet volt.

Balsai volt az, aki kimondta, hogy a taxisok egyértelműen bűncselekményeket követtek el, ezeknek közváddal üldözendő részét Györgyi Kálmán akkori legfőbb ügyésznek kellett volna kezdeményeznie. De, ezt nem tette! Balsai felidézte azt is, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök olyannyira kiállt a taxisok mellett, hogy még meg is látogatta őket a blokád idején.

Ezzel fittyet hányt az elnöki szerepkörnek, és nyíltan az SZDSZ-nek kedvezett, amely már előrehozott választásokat követelt.

Pontosan látni, hogy 1990 és 1994 között az SZDSZ és az őket támogató média, a velük összejátszó köztársasági elnök végig arra játszottak, hogy a kormány ne töltse ki a négy évet.

Göncz Árpád úgy tett, mintha a ,,hadsereg főparancsnokaként” ő akadályozta volna meg a katonaság bevetését a taxisok ellen. Ez is a sajtójuk nagy szemfényvesztése volt. Ugyanis Balsai István szerint Göncz ,,főparancsnokként” nem is intézkedhetett volna, mivel az alkotmány kimondta, hogy államfőként csak háborús helyzetben léphetett volna elő főparancsnokká.

De nem volt háborús helyzet és a katonaságot sem akarta bevetni senki. Propaganda volt az egész.

Barna Sándor, Göncz és a média összejátszott

Balsai István igazságügy-miniszterként világosan átlátta a helyzetet, amikor azt mondta a Szabadon választott című interjú-kötetben: ,,Valóban hihetetlen médiaellenszélben kellett kormányoznunk. A választásokon vesztes SZDSZ uralta a médiát, az újságírók, szerkesztők, televíziósok döntő hányada az ő >,emberük< volt.” A Juszt Lászlóval készült televíziós beszélgetésebn úgy érezte magát Balsai, mint egy vádlott, aki súlyos bűncselekményeket követett el.

Gyakorlatilag a balliberális média vezényelte le a Taxisblokádot, ott volt segítségnek Göncz Árpád és az SZDSZ, Barna Sándor az engedetlen budapesti rendőrfőkapitány, valamint a régi kommunista rendszerhez és az MSZP-hez hű hatóságok.

A harmadik nap végén a kormány, a taxisok, a fuvarozók és a különböző szakszervezetek, érdekképviseletek között megegyezés született – 12 forinttal csökkentették a megemelt benzinárat –, mégis feszült volt a hangulat.

Nem véletlen, hogy az MDF Lezsák Sándor vezetésével tüntetést szervezett, amelyen megjelentek a kormányhoz hű tömegek. Több tízezren.

A Kurírral és társaival az MDF-kormány ellen

Mégis, nagy részben a média-hadjáratnak köszönhetően hatalmas volt a félelem a lakosság körében. Mindenki káosztól és már-már háborútól tartott. [Érdemes emlékezni arra, hogy a Kurír volt a zászlóshajó, ez a furcsa, hálózati hátterű bulvárújság az MDF-kormány elleni összes lejárató akcióban benne volt. Lásd a sorozat előző cikkét.] Az idősek még emlékeztek a második világháborúra, Budapest ostromára és az 1956-os forradalomra. Ezért órák alatt kiürültek a polcok az élelmiszer- és hentesboltokban, eltűnt a hús, a liszt, a cukor, az élesztő, a száraz-áruk és a konzervek. És ekkor jött, az egyik kulcspillanat.

Élesen emlékszem erre a napra: október huszonötödikére. Előző este beszélgettünk Solymár József író, újságíró barátommal, vörösboroztunk. Amikor láttuk a televízióban, hogy miként torlaszolják el a hidakat a taxisok, akkor szinte egyszerre állapítottuk meg, hogy ez lázadás a törvényes kormány ellen. Miután a Magyar Rádióban a Napközben műsorának egyik felelőse voltam és az MTV-ben is dolgoztam, tudtam, hogy valamilyen módon be kell jutnom a városba. Végül is gyalog mentem – ez történt az 56-os forradalom napjaiban is –, a Rádió pagodájában felbolydult méhkas fogadott. A hírszerkesztés, a krónikák, a főbb műsorok mind a kormányzást ellenségesen fogadó újságírók kezében voltak. Az embereket ennek megfelelően  félreinformálták.

Mi a Napközben műsorában Szitnyai Jenővel és a többiekkel megpróbáltuk reálisan közvetíteni az eseményeket.

Részegséggel járatták le a belügyminisztert

A miniszterelnököt helyettesítő Horváth Balázs belügyminisztert a bal-liberális, posztkommunista sajtó össztűz alá vette.

Megvádolták, hogy ittasan hajolt ki a Parlament ablakán. Valójában annyi történt, hogy felállt az ablak alatt álló süppedő fotelbe, ahol instabil lett a pozíciója. Akkor és azóta is több politikus, maga Horváth Balázs is cáfolta, hogy egy kortyot is ivott volna ebben a helyzetben.

„Hihetetlenül gyűlöltek, fröcsögtek rám, ezt viszont nehéz volt elviselni” – mondta nekem az utolsó beszélgetésünkkor, Veszprémben. Azt az interjút 2006-ban a halála előtt adta (megjelent a Rendszerváltók című könyvemben). ,,Barna >elvtárs<, Budapest rendőrfőkapitánya a Magyar Rádióban azt nyilatkozta, hogy nem fogadja el az utasításaimat. A teljes értékű rendszerváltást nem volt kivel megcsinálni. A parlamentáris demokráciát, a jogállamiságot biztosítottuk. Ez volt a maximum.”

Horváth Balázsnak felvetettem, hogy Eörsi Mátyás akkor még azzal is megvádolta őt – a Magyar Rádióban és persze a többi felületen –, hogy a taxisokba és a tömegbe akart lövetni.

„Ez is hazugság volt! Ha erőszakos eszközökhöz nyúltam volna – amit ki akartak provokálni – akkor biztosan megbuktunk volna.” [Ettől függetlenül a rágalom elterjedt…]

A pizsamás interjú megnyugtatta az embereket

A nemzeti alapokon álló, akkor „kisebbségi médiumok”, így a Magyar Televízió Híradója és A Hét megpróbált tárgyilagosan hírt adni a Taxisblokád fejleményeiről, a taxisok, az érdekvédelmi szervezetek és a kormány tárgyalásairól.

Bár a Híradó persze megosztott volt, hiszen ott dolgoztak a régiek is, az egykori bizalmiak: Aczél Endre emberei, a többi között Juszt László, Bánó András, Bayer Ilona, azért kezdett kialakulni egy olyan újságírói gárda – például Császár Attila, Liebmann Katalin, Mátyássy Andrea, Gál Jolán, Murányi László, Moldoványi Ákos, Franka Tibor, Farkas Adrienn –, akik elkötelezték magukat a nemzeti oldal mellett.

Ebben a válságos helyzetben szólalt meg a miniszterelnök október 28-án közvetlenül a műtétje után, a kórházi szobájából nyilatkozott a televíziónak. Az elhíresült „pizsamás interjú” Pálfy G. István ötlete volt, aki a Híradó főszerkesztőjeként megbízta Feledy Pétert az elkészítésével. Ez egyetlen adón, csatornán sem jöhetett volna le.

Addig mindenki beszélt, össze-vissza hadovázott, félreinformált tömegbe lövetésről, a hadsereg fellépéséről. Antall József államférfiként, higgadtan, logikusan,  ész -érvekkel szólt a választókhoz és tárta fel a valós helyzetet. [Itt olvasható az interjú].

Ez az interjú mindenkiben mély benyomást keltett. Az emberek, a közvélemény úgy gondolta, hogy bár egy beteg, lábadozó politikust látnak, ő mégis nyugodt, kimért, megfontolt és határozott. A társadalom megnyugodott.

A Taxisblokád végül megegyezéssel ért végett. Persze Göncz Árpád még rátett egy lapáttal, és túllépett a hatáskörén: minden taxisnak, fuvarozónak büntetlenséget ígért. Az ellenforradalmi kísérlet így kudarcba fulladt.

Pincérnemzetté váltunk volna, ha sikerül

A legvilágosabban Csurka István író, az MDF alelnöke látta a helyzetet. Ezt írta a Taxisblokád utolsó napján, október 28-án: ,,A cél térdre kényszeríteni a kormányt, de elsősorban a magyar gazdasági rendszert, hogy az egész magyar gazdaság áron alul kerüljön árverésre. Miután ez megtörtént, azok kezébe kerül a magyarság egész vagyona, azok lesznek a tulajdonosok, akik eddig vagy az elmúlt rendszer kinevezettjei voltak, vagy pedig messzi földről érkeznek vevőként. Így bezárul a kör…

Az első lakiteleki sátorozáson 1987-ben felvetettem, hogy a nemzeti katasztrófa az lesz, ha ez a nép pincérnemzetté válik a saját hazájában. Vagyis, ha a puszta kiszolgálás lesz a feladata. Most a taxisok csinálják az úgynevezett forradalmat. Ha most nem hallgatunk a saját józan eszünkre, a teljes kiszolgáltatottságba érkezhetünk meg.

A taxiórák most nem ketyegnek, de a történelemé igen.”

Nyilvánosság Klub, Soros pénzéből

Nem szabad elfelejteni, hogy ekkor már az SZDSZ-nek a sajtóban az egyik fő bástyája a Nyilvánosság Klub volt, amit 1988-ban Soros György gründolt és pénzelt.

A Magyar Rádióban óriási népszerűsége lett pillanatok alatt, mivel az összes liberális, balos újságíró a klubba jelentkezett. Maga Havas Henrik – állítólag az MDF és Antall híve – a Hírszerkesztőség folyosóján zengett a Nyilvánosság Klubról és szervezte a tagokat. Engem is be akart léptetni, de eszem ágában sem volt. Éreztem a büdöset.

[Havas épp a napokban beszélt arról, hogy a rendszerváltás idején egy amerikai magyar bűnöző lapjának is bedolgozott]. Mindenesetre hamar kiderült, hogy ez az álságos Nyilvánosság Klub (amely a MÚOSZ-ból nőtt ki), amely állítólag a tájékoztatás tisztaságát őrizte, nos ez a klubocska a piszkos sajtóháború élharcosa lett.

Az úgynevezett ,,Nyilvánosság” az idegen érdekeket képviselve nem tett mást, mint háborút indított a magyarság és Magyarország ellen. S ez valójában különböző személyekkel váltakozva – hol erősödve, hol gyengülve – máig tart. Sokat mondók az alapítók és az ügyvívők (évről évre változtak) nevei.

A többi között a testülethez tartozott Babus Endre, Kocsis Györgyi, Bossányi Katalin, Farkas Zoltán, Sólyom László (Alkotmánybíróság elnöke, később köztársasági elnök), Lengyel László, Kenedi János (SZDSZ ügyvívő), Vicsek Ferenc, Rózsa Péter, Gádor Íván, Seres László, Halmi Gábor, Vásárhelyi Mária, Váradi Júlia és Bolgár György.

Ez így tarthatatlan volt. Minden a kezükben volt.

Az információkat, a dezinformációkat ők csepegtették, ők mondták meg, hogy mi tartozik a nyilvánosságra, mit kell elhallgatni, mit kell más színben előadni. Ők befolyásolták az embereket, ők határozták meg, hogy ki a jó újságíró és ki nem. Egyértelművé vált, hogy kell egy olyan újságíró szervezet, amely nemzeti alapon áll és Magyarország édekeit képviseli. Kell egy olyan szövetség, amely összefogja a hazafias erőket és megvédi azokat az újságírókat, akik leleplezik a hazánkat lejárató médiumokat.

A Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) Bodor Pál – Diurnus – elnökletével egyértelműen az MSZP-SZDSZ érdekeit képviselte. Újságíróik jelentős része cikkekben, műsoraikban nyíltan fellépett a rendszerváltás, az Antall-majd később a Boross-kormány ellen. Bár többen tagjai voltunk, emiatt ki akartunk lépni a szövetségből. [A MÚOSZ és a kádári állambiztonság közös történetéről több cikket írtunk már.]

És megalakult a MÚK

Antall József miniszterelnök a legnagyobb össztűz közepette néhányszor eljött a Magyar Televízióba, és interjút adott A Hét című műsornak, hogy egy-egy kormányzati döntés hátterét vasárnap este elmagyarázza a nézőknek. Utána rendre beszélgettünk, egyebek mellett a kialakult médiahelyzetről is.

Egyik alkalommal hármasban voltunk a vágószobában, a miniszterelnök, a főszerkesztő Pálfy G. István és jómagam. Antall József vetette fel, hogy miért nem hozunk létre egy saját, nemzeti, hazafias gondolkodású újságíró-szervezetet. Még azt is mondta, hogy kilép a MÚOSZ-ból és belép az új újságíró-szövetségbe.

Megjegyzendő, hogy Antall politikai pályafutása előtt orvostörténészként, az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztőjeként dolgozott és az Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár főigazgatója volt. Ez a beszélgetés gondolkodásra és cselekvésre késztetett bennünket.

Megalapítottuk a Sajtószabadság Klubot 1991 szeptemberében. Nyilatkozatában a klub alapítói többek között a következőket fogalmazták meg: ,,A megalakulást az tette szükségessé, hogy a hazai sajtóban klikkek terrorja uralkodott el a Magyarország jövőjét féltő, tisztességes újságírók elhallgattatására… A klub felemeli a szavát a félretájékoztatás, a hazudozás, a gyűlölet szítása ellen, továbbá elítéli a tömeg-tájékoztatásban a rendszerváltozást akadályozó törekvéseket.”

Ez egyértelmű üzenet volt. Akár ma is megfogalmazhatnánk ezeket a mondatokat. A valódi rendszerváltozást akaró újságírók tömege csatlakozott a klubhoz, később ebből jött létre a Magyar Újságírók Közössége (MÚK).

Az alapítók és az első aláírók: Antall István, Balaskó Jenő, Beke Mihály András, Bencsik András, Büki Attila, Chrudinák Alajos, Csűrös Csilla, Erdélyi András, Fábián László, Fábián Gyula, G. Fehér Péter, Földesi József, Franka Tibor, Illés Sándor, Járai Judit, Józsa Péter, Kácsor László, B. Király Györgyi, Kiss Dénes, Kovács Júlia, Kocsis L. Mihály, Kósa Csaba, Kővári Péter, Krajczár Imre, László Ilona, Lőcsei Gabriella, Márkus László, Mezei Károly, Menyhárt László, Moldoványi Ákos, Pálfy G. István, Sugár András, Stefka István, Szaniszló Ferenc, Székely Dezső, Varsányiné Kampós Erzsébet, Vödrös Attila, Zika Klári.

Tisztult a kép, voltunk tehát elegen, innentől kezdve tudtuk ki-kicsoda. Igaz, sokan már nem követtek bennünket az új újságíró közösség (MÚK) létrehozásában, de később sok új fiatal újságíró csatlakozott hozzánk. A médiaháború további eseményeiről a következő részben olvashatunk.

Stefka István - https://pestisracok.hu