Karácsonyékat már a tények sem érdeklik. Óriási a baj!
Ahogy a minap már beszámoltunk róla,
Karácsony Gergely szokás szerint újabb komoly ügy mögül hátrálhat ki,
és sajnos szokás szerint nem vállalja a felelősséget. Ellenben szokás
szerint a kormányra keni a sarat. A halaszthatatlan Lánchíd-projekt
mögül kisasszézó Karácsony rosszindulattal is tetézte tehetetlen
inkompetenciáját, hiszen a rettentően kínos performanszt béna és szánalmas elterelő hadjárattal
tetézi, teli szájjal szidja a kormányt, hogy elveszi Budapest pénzét.
Karácsony Facebookjára ez a tények nélküli vagdalkozás persze
hihetetlenül profi muníció, csak úgy ömlenek a szívecskék és lájkok. A
valóság azonban fájdalmas kalapácsával lecsapott az ovi legtöbbet
bántott kislegényére, hiszen Tállai András pénzügyminiszter-helyettes
egyből megcáfolta
a Budapestért aggódó főpolgármestert, a főváros ugyanis 10 milliárd
forinttal többet kap, mint tavaly, a siránkozó Karácsony megint eltévedt
a számok világában. Hogy miért is van szükség erre a pánikszerű
menekülésre és terelésre Karácsonytól? Nézzük végig a Lánchíd
felújításával kapcsolatos legutóbbi fejleményeket, a baloldal és
Karácsony Gergely hangzatos ígéreteit, melldöngetéseit, majd a fájdalmas
valóságot és az igazi felelősöket. Ezeket a tényeket kellene
végigolvasni a főpolgármester Facebook-seregének, lehet, hogy kevesebb
szívecske repülne az éterben és több dühös fej bukkanna elő. Ám lehet,
hogy értett a főpolgármseter a szóból (?) – az említett hangzatos
Facebook-csinandratta után Karácsony mégis egyeztetne a kormánnyal
szerdán.
Amellett, hogy a Széchenyi lánchíd
felújítása Budapest és Magyarország egyik legfontosabb kötelessége, a
híd természetesen többet jelent holmi projektnél. A Lánchíd a nemzeti összefogás és a polgári fejlődés egyik legszebb jelképe, ahogy az utóbbit a főpolgármester is hangoztatta.
A hidat 1849-ben adták át a forgalomnak, még az I. világháború előtt
átépítették, majd 1945. január 18-án a visszavonuló német csapatok
felrobbantották. A Lánchid 1949-ben, építésének századik évfordulóján
ismét összeköthette Buda és Pest lakosait. Az újjáépítést követően 1973-ban került sor az első nagyobb felújításra, majd 1986 és 1988 között zajlott az következő, eddig utolsó rekonstrukció.
Fontos megjegyezni, hogy ezek igen fontos felújítások voltak, hiszen
megerősítették a pályatartó elemeket és a meglazult szegecseket,
kicserélték a függesztő-orsókat, újjáépítették a gyalogos járdákat és az
útpálya burkolatát is.
Tarlós István vezetése alatt még volt koncepció
2013-ban a FŐMTERV – MSc – CéH tervezői konzorcium megkezdte az aktuálissá váló újabb felújítás tervezését, 2016-ban
az illetékes építésügyi hatóság kiadta az építési engedélyt a Széchenyi
lánchíd és a Várhegyi alagút együttes engedélyezési terveire,
majd egy évvel később, 2017 februárjában a kiviteli terveket hatóságilag
is jóváhagyták. Ez év novemberében elkészültek a végleges tervek, majd 2018.
február 21-én a Fővárosi Közgyűlés ütemekre bontotta a projekt
megvalósítását: az első ütem a Lánchidat és a Széchenyi tér alatti
villamos-közúti aluljáró felújítására biztosított fedezetet, a második
ütem pedig a Várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítását
tartalmazta.
Az események felpörögtek, hiszen 2018
szeptemberében a Magyar Közlönyben is megjelent a kormányhatározat,
amely támogatta a rekonstrukciót és 2020-ra legfeljebb 7 milliárd forint elkülönítését indítványozta.
Fontos kitétel, hogy a kormányhatározat a támogatás feltételéül szabta a
híd járdáinak kiszélesítését, és a közúti forgalom korlátozását
legfeljebb 18 hónapra engedélyezte. Ezt azért is érdemes kiemelni,
hiszen Karácsonyék jelenlegi töketlenkedése ezt a felújítási időszakot tolhatja ki bőven 18 hónap fölé.
Menekülés a semmibe
Ismert, hogy Karácsony Gergely lemondta Budapest részvételét a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) kedden esedékes ülésén, a
gyáva menekülés azonban több szempontból is beleillik a képbe, hiszen a
2019 februári FKT ülés kinyilvánította, hogy a támogatásul szánt
forrás, azaz a 6 milliárd forint bármikor lehívható, amikor a Főváros
kéri. Ha Karácsony bemerészkedne az ülésre, akkor el kéne fogadni a támogatást, azonban nehezen tudna válaszolni azokra a kérdésekre, hogy az általa halaszthatatlannak nyilvánított projekt sehol sem áll,
ahogy ő és a bohózatba illő szerencsétlenkedést bemutató Kerpel-Fronius
Gábor is elismerte. Csak hát mégis lesz valami egyeztetés – egy nappal
később (lásd alább).
Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa a
Fővárosi Önkormányzat és a Kormány közötti egyeztető, döntéselőkészítő
és koordinációs fórum. A Tanács – a Fővárosi Önkormányzat
kezdeményezésére – 2018 októberben jött létre, működését a Fővárosi
Közfejlesztések Tanácsáról szóló 1509/2018. (X. 17.) Korm. határozat
szabályozza. A Tanács a budapesti fejlesztéspolitika és a kiemelt
budapesti fejlesztések összehangolása érdekében javaslattevő,
kezdeményező, döntéselőkészítő feladatokat lát el; továbbá figyelemmel
kíséri és nyomon követi a fejlesztések megvalósítását. A Tanács 10
tagból áll, akik közül 5 tag a Kormányt, 5 tag a Fővárosi Önkormányzatot
képviseli. Döntéseit egyhangúlag hozza, a döntéshozatal során a
Kormánynak és a Fővárosnak egy-egy szavazata van: a szavazati jogot a
Kormány nevében a miniszterelnök vagy az őt helyettesítő miniszter, a
Fővárosi Önkormányzat nevében a főpolgármester gyakorolja.
Karácsonyék Lánchíd projektje: szép szavak és káosz
2019 májusában a műszaki tartalom
módosulása miatt a korábban kiírt közbeszerzési eljárás visszavonása és
az eljárás újraindítása vált szükségessé, júliusban pedig az új ajánlati
felhívás már a módosított műszaki tartalom szerinti felújításra jelent
meg, a tervek szerint a kivitelezés 2020-ban indult volna meg. Tarlós
István, akkori főpolgármester a beérkező négy ajánlat közül egyiket sem
fogadta el, árfelülvizsgálatot rendelt el, amely azonban nem okozott
számottevő csúszást. Ekkor azonban közbeszólt az önkormányzati választás. Otóber 13-án Karácsony Gergelyt választották főpolgármesternek, innentől
kezdve pedig hihetetlen káosz váltotta fel a tudatos építkezést és a
szép szólamok mellett anarchikus állapotok alakultak ki.
Karácsony már 2019 decemberében
megkezdte a cikornyás, szép mondatait, mintha a híd állapotán sokat
segítene egy-két lendületes nyelvcsapás. Tettek nélkül azonban hiába jön
a sok lájk a Facebookon, a Lánchíd egyre katasztrofálisabb állapotba
került, azóta pedig hónapok teltek el érdemi tettek nélkül.
Még 2019. december 10-én elkészült a Tarlós István által rendelt, a Lánchíd állapotát bemutató hídszakértői jelentés, amely
felsorolja azokat a hídüzemeltetői beavatkozásokat, amelyek ahhoz
szükségesek, hogy balesetmentesen üzemeltethető maradjon a híd fél éven
belül. A jelentés rögzíti, hogy a felújítás fél éven túl nem
halasztható, hiszen a láncszemek között megjelenő duzzadó rozsda már akadályozza a szerkezet megfelelő működését. Ez a félév azóta eltelt, eredmény pedig semmi. Közben megszűntek a szép szavak is, most már a sunnyogás és a menekülés vette át a főszerepet. Karácsony és a baloldali slepp pontosan ehhez ért: lukat beszélni az emberek hasába, nem csinálni semmit, majd az egészet ráfogni másra. Ahogy a kommunisták is tették az utóbbi bő száz évben.
Már a szép szólamok is eltűntek
Mit tett akkor Karácsony Gergely az utóbbi hónapokban? Írt Facebook-posztokat, amelyben a budapestieket akarta megkérdezni a híd jövőjéről, amely szerinte akár simán gyalogoshíd is lehetne.
Ez vélhetően azért is jó megoldás, mert, ha valóban összedől a
kártyavár, akkor a kormány mellett a budapestiekre is rá tudja fogni a
katasztrofális teljesítményt, autók nélkül pedig még egy ideig az
időhúzást is lehetne folytatni. 2020. január 21-én a baloldali többségű
Fővárosi Közgyűlés döntött a Lánchíd rekonstrukciós munkáinak
elvégzéséről (a Várhegyi alagút nélkül), és akár új közbeszerzés
kiírását is felvetették. Szűk egy hónappal később az FKT tárgyalta a
projektet, amely döntött az ütemezett megvalósításáról és
javasolta, hogy a kötöttségeket jelentő, a Széchenyi lánchíd és a
Várhegyi alagút egyidejű felújítási kötelezettségét és a legfeljebb 18
hónapos közúti forgalom korlátozását oldják fel, így legyen lehetőség az alternatív ajánlatok benyújtására.
A halaszthatatlan felújítás elhalasztása
Ehhez képest 2020. május 19-én
Karácsony Gergely bejelentette, hogy döntöttek a Lánchíd felújításának
az elhalasztásáról, ezzel párhuzamosan új műszaki megoldások
kereséséről, amely jelentsen bármit, egy dolgot biztos
megmutat: a gyáva menekülésre mindig vannak kendőző, szép szavak. Azóta
eltelt újabb bő két hét, pedig május 22-én Fürjes Balázs, a
Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár nyílt
levélben kért tájékoztatást a főpolgármestertől a Lánchíd állapotáról és
a tervezett felújításról. A választ sajnos a már korábban bemutatott és jelen cikkben is megtalálható videóból mindenki le tudja vonni.
Friss hír, hogy a teátrális felmondás után Karácsony Gergely mégis egyeztet szerdán a kormánnyal, hiszen azt a blamázst még talán ő sem magyarázza ki a Facebookon, ha a ciklusa alatt összedől a híd.
A főpolgármester vélhetően pénzért kilincsel majd a fasiszta
kormánynál, amelyet minden posztjában gyaláz, de ha valamire kéne egy
kis suska, akkor hozzájuk fordul pofátlanul. Talán arra is választ ad majd, hogy az előző budapesti vezetés által előirányzott 24 milliárd forinttal mit kezdett ő és öt főpolgármester-helyettese, illetve a baloldali kifizetőhely egyéb potentátjai.
Szabó Gergely
www.pestisracok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése