Így lett a KISZ dalnokából a Hanglemezgyár cenzora.
Boros Lajos, a ma is népszerű
“Lali király” a Danubius Rádiónál, Bochkor Gábor társaként lett igazán
ismert. A hetvenes években még politikai csasztuskákat énekelt, olyan
gyengén, hogy azt még az akkori sajtó is kritizálta. A KISZ egyik
kedvence eredetileg mérnök volt, de olyan jól helyezkedett, hogy
1973-ban már ő is kimehetett a berlini VIT-fesztiválra. Egy másik
rendszerkedvenc duó szerint Boros feljegyzéseket írt róluk, ők ezért nem
mehettek a következő VIT-re, Kubába, holott Fidel Castro öccse is
rajongott értük. Ők egyszerűen “téglának” nevezték Borost. Tény, hogy
Boros jól helyezkedett, mert a Hanglemezgyárnál folytatta, ahol Bors
Jenő és Erdős Péter befolyásos munkatársa lett. Galla Miklós szerint
Boros “erkölcsi nulla” volt, és szándékosan gyereklemezként adta ki az
albumukat. A ma már kevéssé ismert, de akkor nagyon népszerű Névtelen
Nulla szerint nekik is Boros tartott be, legnagyobb sikereik idején nem
adta ki a lemezüket, és később is C kategóriásak lettek. Boros Lajos
ismeretlen története.
 |
| Blikk |
Média- és hatalomátmentős sorozatunk előző részeiben megírtuk, hogyan hozták létre egy külkeres vezetésével a Danubius Rádiót a nyolcvanas években. Ahogyan azt is, hogyan került oda a két hírszerző gyermeke, Kanyó László és az a Bochkor Gábor, aki ma is az egyik legismertebb „médiaceleb”. Utóbbit elmondása szerint egy újabb berlini tudósító, azaz egy másik hálózati ember vitte a rádióhoz. Kanyó László ÁVH-s apja, Kanyó András fantasztikus pályafutása külön cikket érdemelt, most pedig következzék Bochkor társának, Boros Lajosnak a története, aki a rendszerváltás után került a Danubiushoz.
Borosról ma már kevesen tudják, hogy a
Kádár-diktatúra polbeat zenészeként kezdte, majd a KISZ egyik kedvenc
előadója lett. Később olyan jól helyezkedett, hogy a Hanglemezgyár
fontos beosztottja lett. Az ő karrierjét azért lényeges bemutatni, hogy
lássuk, milyen tökéletesen át lehetett menteni az egykori politikai
előadót és a cenzúra egyik öklét. De ne szaladjunk ennyire előre,
kezdjük az elején.
NA ÉS A BOCHKOR... Olvassák el! - NEM SEMMI! - KATTINTSON!
Boros csasztuskája
„Gesamtcsasztuska a Rottenbiller utcában” – ezzel a kevéssé csalogató címmel írt kisebb kritikát a Népszabadság újságírója (SPJ) 1977-ben arról az előadásról, amelynek főszereplője az ismert politikai gitáros, Boros Lajos volt. „Boros
kijön a KISZ Művészegyüttes Rottenbiller utcai székházának színpadára,
és előad egy meglehetősen primitív dalocskát. Az egyes versszakok
közművelődési életünkből villantanak fel apró jelenetkéket, egy-egy
bemondásra kihegyezve. Mondjuk olyasmit, hogy az emberek inkább
söröznek, mint szakelőadást hallgatnak. […] Kijön Karsai János és
pantomimegyüttese a pódiumra és eljátszik egy tandrámát: négy hörcsög
felfal egy könyvtárnyi papírt. A négyhörcsögös tantétel éppen annyi
igazságot hordoz, mint Boros csasztuskája: még a legjobb nevelő szándék
(a könyvtár megetetése) is saját dugájába (pofazacskójába) dől.
Mindehhez vetített diaképek társulnak. […]
Boros időnként a színpad közepére perdül, és biztosít minket arról, hogy >barátaim épp most mondják, amit gondolok<. Ezzel elveszi az optimisták kedvét attól, hogy reménykedjenek: talán mégis jön valami érdemleges mondanivaló.”
Boros Lajos másik előadásáról a Hajdú-Bihari Napló munkatársa írt hasonló stílusban. Utóbbi „Bosszantó műsor” című cikkében így fogalmazott: : „A színen számtalan mikrofon és hangszer mellett egy hatalmas tévéképernyő.
Bejön egy fiatalember (Boros Lajosnak hívják), és hamis hangon, kezdetleges gitártechnikával kísérve elmeséli a következő >2V400 wattos rockkabaré< tartalmát, majd elénekel egy dalt. Szükség is van az ismertetőre, mert csak eddig értjük világosan, amit látunk.
[…] A >Bekapcsol a
bosszantógép< minden ereje kimerül – a társadalmi visszásságok
fricskázásának ürügyén – a lapos poénkodásban, s még ezt is sután és
idétlenül teszi. A humort is lehet komolyan űzni; e műsor alapján
azonban megkérdőjeleződik a nézőben az indíték etikai tisztasága (két
jelenete közben Boros Lajos például zavartalanul kiballagott két
üdítőért a büfébe).”
Az újságíró a cikk végén még azt is megjegyezte, hogy a műsor kicsit drága volt: „Az
összeállítás 7500 forintba került, s kétszázan nézték meg. Az ifjúsági
park anyagilag jócskán ráfizetett a boltra; a nézők másként is”.
Az Infelor mérnökéből a KISZ polbeat-csillaga
Borost ekkor már bevállalósabb volt
kritizálni, hiszen a Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik csillagának
számított, és már pályája elejétől a KISZ kiválasztottja volt. Ennek
megfelelően a szervezet legfontosabb propaganda-lapja (a Magyar Ifjúság)
sokat és sokszor foglalkozott a személyével, természetesen ekkoriban
még szigorúan pozitív hangnemben. Egy 1973-as portréban így mutatták be:
„Magas, szakállas, megnyerő külsejű, szerény.
Ezek külső jegyek. A mélyebb,
sokrétűbb megismeréshez jó néhány óra beszélgetés szükséges. A
fiatalember számítógép-üzemeltető mérnök, az Infelor Rendszertechnikai
Vállalatnál, amellett polbeaténekes, és mint ilyen, gúnyos, csipkelődő
hangvételű dalok szerzője.”
Az írásból kiderült, hogy Boros „a
salgótarjáni könnyűzenei fesztiválon, 1968-ban próbált először
szerencsét. […] Az igazi sikereket végül is a gyakori fellépések és a
rutin hozta meg. […] 1972-ben következett a nagy erőpróba: Ki mit tud?
Jelentkezett. […] Boros Lajos első lett a polbeat kategóriában. Talán
emlékeznek még rá: ő volt az, aki a kicsit már megfáradt lankadó
közönséget és a zsűrit megénekeltette. A >Gerinctelenek
indulójá<-t dúdolta utána Major Tamás és a fél ország.”
Major Tamást keveseknek kell bemutatni. A Hálózat rovat korábbi cikkeiben megírtuk, hogyan követelte a forradalmárok elleni megtorlást az MSZMP KB tagjaként, ahogyan azt is, milyen szerepe volt a Nemzeti Színház lerombolásában.
Maradjunk annyiban, hogy kevés nála kártékonyabb figura munkálkodott a magyar politikai kultúra történetében, pedig azért elég hosszú lehetne a lista.]
A fenti cikkből azt is megtudhatták az olvasók, hogy a fiatal Boros
„musicallibrettót készít a >Fehér ló fia< című székely
népballadából a Generál és a Vízöntő együttessel. Novellákat ír, új
polbeatszámokat szerez”. Tehát a „fehér ló fián” dolgozott – egyszerre vicces és szomorú látlelet a kádári műveltségről. E lenti cikk címében legalább jól írták:
Látjuk, hogy Boros Lajos fiatalon két
területen is dolgozott, az Infelornál és „művészként”. A rendszerváltás
után így emlékezett erre:
„Villamosmérnök lettem, de nem ez volt a legjobb a Kandóban, hanem, hogy odajárt egy nagyon helyes lány is […] Egy kis ideig erősítettem a Varsói Szerződés rakétaelhárítását, majd, hogy leszereltem, el akartunk utazni valahová, de a szigorú papája nem engedte, erre hozzám jött feleségül.
Ez volt ugyebár 1971-ben, utána
következett az 1972-es Ki mit tud?, és aztán, 14 éven át, minden nap
délután 3 körül elmentem otthonról és hajnali 3-ra értem haza.”
„De azért volt fedőállásom is, az INFELOR-nál, a SZÁMALK elődjénél, ahol számítógépfejlesztő-mérnöknek álcáztam magam. Remek főnököm volt, hagyott zenélni, a feje se rebbent, amikor hivatalos kikérők érkeztek például a KISZ művészegyüttestől. Amíg távol voltam, addig telepatikus kísérleteket végzett a számítógéppel; egyszer például valószínűségszámítással bebizonyította, hogy van isten…”.
Borost téglának nevezte a másik polbeat-es
Boros karrierje a Ki mit tud? után beindult, 1973-ben őt is kiküldték az akkor Berlinben megrendezett Világifjúsági Találkozóra (VIT), ekkor a Pajtás cikkében a Kaláka és a Vízöntő együttes mellett őt is bemutatták.
A következő VIT-et a Berlinnél is vonzóbb Kubában rendezték, ahová érthetően a diktatúra összes kedvence és kegyence ki akart jutni. Köztük a Borossal együtt befutott, mára jórészt elfelejtett Muszty-Dobay duó. A szintén polbeat-zenészként számon tartott Musztyék állításuk szerint azért orroltak meg Borosra, mert visszaemlékezésük szerint neki köszönhették a letiltást. Musztyék szerint hiába kedvelte őket Fidel Castro öccse, Raúl, így sem mehettek ki.
„És akkor jöttek a levelek Raúl
Castrótól, egy ment a KISZ-bizottságba, egy meg hozzánk, hogy kedves
Muszty-Dobay, meghívom önöket személyesen, satöbbi, aláírás, Raúl
Castro. Vártuk, hogy majd szólnak a KISZ-től, hogy mi lesz, de nem
történt semmi. […] Akkor bementünk Pándi Andráshoz, Pándi elvtárshoz,
aki egy marha jó fej volt [És akkoriban a KISZ KB Kulturális Osztályának vezetője.]
Azt mondja, gyerekek, itt van a levél a Raúl Castrótól, nagyon tiszteletben tartjuk, de az a baj, hogy – kinyitotta a szekrényt, elővett egy paksamétát – ennyi feljegyzés van rólatok, ezért nem mehettek. Mondom, mi a szar ez? Mit csináltunk?
Azt mondja, ingyen tanítotok a VÁZA
klubban mindenféle hangszereket, >nem jó< költők verseit
elemezgetitek. Mondom, hát örüljenek neki, hogy nem kell fizetni,
örüljön a KISZ. Azt mondja, erdélyi költők megzenésítésében nincs semmi.
De a feljegyzésekben az is benne van, hogy mennyi konyakot ivott meg Muszty Bulgáriában egy helyi párttitkárral.
Muszty: Hát mert ő is unatkozott, meg én is.
Dobay: Kérdeztem ki volt a tégla? Azt
mondta, nem mondhatom meg, mert azt tilos, de a tisztesség kedvéért:
az, aki szintén nem fog menni Kubába.
Ha nagyon kíváncsiak vagytok rá, itt ül az előszobában, és állásinterjúra vár, mert mindenáron a KISZ-ben akar fix állást. Kimentünk, mondom, szia, Boros Lajos, a k* anyád. Utána mi már nem találkoztunk.”
Musztyék a Vörös Szegfű dalfesztivállal vigasztalódtak
Nem a mi tisztünk igazolni ezt a
történetet, mindenesetre elég rosszul hangzik. Amúgy nyilván egyszeri
“letiltás” volt: 1979-ben már Musztyék képviselték a Magyar
Népköztársaságot Szocsiban, a beszédes nevű „Vörös Szegfű politikai dalfesztiválon”.
A kubai VIT-re pedig végül Boros sem mehetett, helyette mások mellett
Koncz Zsuzsa, Bródy János és Szörényi Levente énekelhetett az
„elvtársaknak”. A korabeli sajtó így írt erről:
„A műsornak, amelyben a magyar VIT-delegáció művésztagjai szerepeltek, a >Mindennapok forradalma< – címet adták. Az előadott dalok, költemények a ma forradalmiságáról, napjaink hőseiről szóltak. […]
Amikor Berki Tamás ajkáról
felhangzott a jól ismert dal, Carlos Puebla Che Guevaráról szóló
balladája, majd a Camilo Cienfuegos, a szűnni nem akaró tapsorkán volt a
jutalom. Ránki Dezső Bartók Allegro Barbaro-jának tolmácsolásával
aratott sikert. A színpadra lépő Fonográf és Kormorán együttest is
forrón ünnepelték. A Fonográfék az egész fesztivál-közönség kedvenceivé
váltak. Igen népszerű Koncz Zsuzsa és a Tolcsvay-együttes is.”
Mező Gábor írása
A teljes cikket ITT olvashatják el!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése