Szorul a hurok...
Az Origo értesülése szerint több százmillió forintos áfacsalás
gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Joób
Mártont, az Összefogás Szegedért egyik önkormányzati képviselőjét, Botka
László (Összefogás Szegedért Egyesület) polgármester „bizalmasát”.
A portálon kedd kora este
megjelent cikk szerint Joób Márton a szegedi polgármester, Botka László
legszűkebb köréhez tartozik és az önkormányzatban a család- és
szociálpolitikáért, illetve sportért felelős tanácsnok.
A 2018-as választáson az MSZP és a Párbeszéd közös országgyűlési képviselőjelöltje volt Csongrád megye 2-es körzetében (Szeged), de B. Nagy László, a Fidesz-KDNP jelöltje megelőzte.
Az Origó úgy tudja, hogy a NAV már hosszabb ideje nyomozott a politikus ügyében. A hírportál megkeresésére a NAV annyit közölt, hogy folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozhatnak.
Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI érdeklődésére ugyanezt mondta.
A portál értesülése szerint Joób Márton letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.
(MTI)
www.mandiner.hu

Megjegyzések
Megjegyzés küldése