Etarget -közép

Ezért éli túl a forint az eurót

 Libernyák közgazdászok figyelmébe! Zseniális írás!

A minap 74 éves forint túlélte a csehszlovák koronát, a jugoszláv dinárt, a szovjet rubelt és az osztrák schillinget is. Szerintem túl fogja élni az eurót is. A forint mára a gazdasági és politikai szabadságunk zálogává vált. Az euróhoz ugyanis már csak a szegény országok csatlakoznak, a gazdag vagy prosperáló országok jól érzik magukat az euró előszobájában is. 

A forint nehéz születése előrevetíti az euró sorsának beteljesülését, a fedezet nélküli pénznyomtatást. A nyugat-európai magazinok és könyvesboltok tele vannak az euró összeomlásáról és az azt követő — például aranyalapú — pénzügyi rendszer lehetséges módjairól szóló írásokkal.

Abban minden szerző egyetért, hogy a fiat-pénzrendszer elérte teljesítőképessége határát. Ebben a pénzt papírra nyomtatják és annak az aranyérmével — vagy válság idején a kockacukorral, cigarettával vagy nejlon-harisnyával — ellentétben semmilyen saját értéke nincsen. A papírpénz fedezete az a hit, hogy a mögötte álló nemzetgazdaság annyi árut és szolgáltatást ad érte, amennyit a piac reálisnak tart. Eddig a történelem minden fiat-pénzrendszere összeomlott. A kérdés csupán az, hogy mikor?


Itt jelentkezik a forint előnye, annak sorsa ugyanis a saját országon belül dől el. Az euró vagy a dollár sorsáról mások döntenek. Mivel Berlin és Brüsszel minden tagországot be akart szuszakolni az euró-adósság-övezetbe, a britek időben kiszálltak. Amíg a svédek, dánok, lengyelek és csehek, köszönik szépen, nem kérnek az euróból, addig mi se siessük el! A horvátok és bolgárok csatlakozása inkább szimbolikus, a kerekítési hiba összegét talán eléri.


 

Az euró egy hibás félkész termék. Mivel a mögötte álló országok gazdaság- és pénzügypolitikája a bevezetés óta eltelt 18 év óta sem lett egységes, és a déli országok (hitelezőinek) megmentésére elköltött négyezer milliárd euró sem volt elég, több közgazdász szerint négy lehetőség adódik:

1) Az északi országokhoz hasonló belső leértékelés (pl. nyugdíjkorhatár-emelés, bércsökkentés vagy ingatlan- és vagyonadó) délen, hogy az euró a mostani értékén maradjon. A görög “válságkezelés” és a Syriza választási győzelme óta ez az út már nem járható.

2) A kiegyensúlyozott költségvetésű északi országok eladósodása, amelyek a pénzt infrastruktúra-fejlesztésre, digitalizációra és állami beruházásokra költik. Németország most ezzel próbálkozik, így az elszabaduló adóssággal az eurózóna legerősebb országa és a közös valuta is gyengül.

3) Az eladósodottság és reformképtelenség szempontjából legproblémásabb Franciaország Olaszország ideiglenesen kilép az eurózónából és saját valutáját leértékelve nyeri vissza versenyképességét. Mivel Angela Merkel szerint, ha “bukik az euró, bukik az unió”, így ez most sem lehet opció.

4) Marad a transzferunió, a szegények tehetősebbek általi alimentálása, ami tudhatóan zsákutca. Ahogy a Mezzogiorno, Kelet-Németország vagy Skócia is beállt az országon belüli ingyen pénzre transzferekre, úgy várhatóan az eurózóna déli részére is ez a(z egyébként kellemes) sors vár.

Kérdés, mindezt ki finanszírozza, és meddig? A fukarnak — mások által józannak — mondott északiak már behúzták a kéziféket, és mi, visegrádiak is csak az egyszeri uniós hitelfelvételt írtuk alá. Ez pénz azonban hamar elfogy és messze nem elég a déliek víz felett tartására. Jöhet a további pénznyomtatás, aminek üteme már most exponenciális növekedést mutat. Ezért jó kívülről nézni az egyre magasodó euró kártyavárat és a lehető legkevesebb pénzt égetni annak fenntartására.

A hazai baloldal persze most is internacionalista és globalista. Aki zavarba eső szocialistát akar látni, akinek az euró melletti bla-bla érveit egyébként egy jobboldalisággal aligha vádolható közgazdász sorra zúzza szét, annak ezt a videót ajánlom. A forintnak pedig további hosszú és boldog életet kívánok!

Kiszelly Zoltán - https://mozgasterblog.hu/

 

Megjegyzések

  1. Részben egyetértek a leírtakkal , de én még szomorúbb jövő vizionálok ,szerintem a kölcsön sem biztos , mint ahogy a következő költségvetés elfogadása sem , mert azt a hatalmától megrészegedett Európai bizottság és parlament ellehenetíthet. Nagy kérdés hogy Merkelnek lesz e elég ereje ahoz hogy mind ezt mederbe terelje vagy a lobbi pénze uralja továbbra is a parlamentet önjáró tombolását , és szerintem a késleltetett költségvetés és hitelfelvétel könnyen lehet hogy nem ér oda időben a csőd szélén táncoló országokhoz , amit én nagyon remélek . Úgy látom hogy a költségvetés és a kölcsönök elosztása csak akkor jöhet létre ha mi és a v-4 -ek engedünk az érdekeinkből és alávetjük magunkat a tébolyult bizottság illetve parlament elmebajának ,és megszavazzuk hogy a minket megillető pénzt arra költsék hogy megsemmisítsenek bennünket , mint nemzet ,e mellet a ránk terhelt kölcsönökből nálunk sokkal gazdagabb országokat tömjenek ki ,csak azért hogy fent tartsák azoknak a vezetőknek a hatalmát akik Brüsszelbe vannak becsatornázva mint helytartók , bízva abban hogy így még egy ideig elkerülhetik az elkerülhetetlent . Nem engedhetjük hogy így kibánjanak velünk mert akkor a nyugattal együtt bukunk , Az Unió menthetetlen , ha szétesik nekünk az is tragédia de még úgy maradna számunkra esély a gazdasági összeomlás elkerülésére , köszönve a keleti és globális kapcsolataink egyre táguló lehetőségeire !Ez a véget nem érő világjárvány a már végtelenségig legyengült gazdaságokat még súlyosabb helyzetbe taszítja a következő időszakban mint az első hullám alkalmával , és a helytartók csak egyre csak a pénzt várják ahelyett hogy a gazdaságukat , önerőből megprobálnák a víz felett tartani , helyette egyre nagyobb migrációs válságba bonyolódnak , ezért a pénz helyett a szociális válságot kapják jutalmul a többi mellékhatásaival együtt , ezért én úgy gondolom hogy az idő meg fogja pecsételni az Euró sorsát végleg , ami örökre megváltoztatja Európa ma ismert szövetségét is ! Mi lesz utána , nem tudjuk , de talán jobb is !

    VálaszTörlés
  2. Nekem utoljára azt nyomták a képembe, hogy a lej mennyivel jobb pénz mint a forint. Mikor mondtam, hogy a szám akkora lehet amekkorát kitalálnak, de a románok már másodszor vágtak három nullát a lej-ből, és akinek vilt 2005-ben 1 millió lej megtakarítva, az nem túl boldogan legyezhette magát a megmaradt 1000 új lej-el.

    VálaszTörlés
  3. Nekem utoljára azt nyomták a képembe, hogy a lej mennyivel jobb pénz mint a forint. Mikor mondtam, hogy a szám akkora lehet amekkorát kitalálnak, de a románok 1946-óta, ( a forint születése) már másodszor vágtak három nullát a lej-ből, és akinek volt 2005-ben 1 millió lej megtakarítva, az nem túl boldogan legyezhette magát a megmaradt 1000 új lej-el.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése