Etarget -közép

Gyurcsány-Dobrev értelmező kéziszótár

"Közös győzelem, közös Magyarország" - prüszkölte ki fröcsögve komcsi vérrel átitatott ajkán Gy. Ferencné vasárnap egy, a 2022-es választásokra előrehozott, amolyan megnyitott prózájában. Hát a lóf@szt mama! - hogy ocsmány módon megbukott férjura szavaival reflektáljak -, elég volt a hergelésetekből! Pofa lapos, három, kettő, egy, kódmegfejtés indul!

Persze, nem eszik azt olyan forrón, az ész a fontos, ha a haj nem is, bár a bicskák bőszen nyílnak a zsebben, mint tavaszi kikerics a réten. A DáKós hitvesi páros ismét a kamerák és a közösségi média féltve figyelő szeme elé libbent, hogy hibbant eszméit ország s világ elé tárja. Mondjuk, ezért aztán tényleg kár volt, ismerjük a dörgést. No, de lássuk gyorsan, mint büfiztek fel a politikai paraziták lelkük legmélyéről.

A Dobrev-Gyurcsány - sőt, kezeljük helyén a helyzetet, Gyurcsány-Dobrev - hibbant duó sokadszorra is felöklendezte demagóg hazugságait, amelyeket érdemes talán kicsit megrágni és megemészteni, hogy megtudjuk: mit is akartak mondani a költők. Imígyen szóla a Klára asszony:

"Most nem az a dolgunk, hogy versengjenek egymással (az ellenzéki pártok - a szerk.), hanem az, hogy megmutassák, az orbáni önkény egy évtizede után megszületett az országot kormányozni tudó, felelős, köztársaságpárti, Európa-párti ellenzék"


 

- csattant a dobrevi ostor a semmiben, mert a kicsit sem dzsuvás okulárén keresztül szemlélők kristálytisztán látják: ahová a gyurcsányi önkény toppant be - értsd, nagy egyetértésben "működésnek induló", majd nagy svunggal, hirtelen mozdulatoktól összeomló októberi bábönkormányzatok, lezüllesztett gazdaság, kisemmizett polgárok -, ott aztán kő kövön nem maradt, összeomlott a szivárványos moslékkoalíció.

"Az összefogás során a DK partnernek és nem vezetőnek képzeli magát. Közös ajánlatot kell tenni Magyarországnak és közös programot adni a választóknak. Egy közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, egy közös listára és valamennyi választókerületben egy közös ellenzéki jelöltre van szükség"

- így Dobrev. Mit is fűzzünk hozzá? Beszélgetett már erről a nagy nemzeti elkúróval? Minden idők legutáltabb Feriével? Tartok tőle, nem. Mert ha így történt volna, nagyon is jól tudná, hogy Ferencnek a hatalom kell, a vezérszerep kell.

"A kormányváltók sok helyről fognak érkezni, mert sokfélék, olyanok, akik egy demokráciában egymással is versengenének, de ma Magyarországon nincs demokrácia, (…) nincs szabad és tisztességes választás"

- lárifári Klári. Azért valaki, vagy valakik mégis folyamatosan a felszínen tartják a gyűlölettel és Orbán-fóbiával befecskendezett kedvesedet, aki most ismét úgy szennyezi a közéletet, mint annak idején a barbár románok a Tiszát a cianiddal.

A történet keserérdes kicsengését az adja, hogy ma már sokan nem tudják, micsoda ámokfutást végzett a Gyurcsány-kormány ebben az országban. Hogyan sodorta a tönk szélére az ezer sebből kivéreztetni igyekezett nemzetet. És most mégis ők az ellenzék főkolomposai. Hogy veszélyes-e, vagy inkább szánalmas, annak megítélését másra bízom.

https://ezatuti.blogstar.hu

 

Megjegyzések

  1. Valahányszor világgá böfög ez hazaáruló, hazánk testén furunkulusként élősködő nem gyurcsotányné,annyi alkalommal kell le írni valójában ki ő és mi a célja!

    Ez az öszödi kígyóné a Bolgár maffia főnökkel való üzleti kapcsolata miatti felelősségre vonás elöl a mentelmi jog védelmébe menekült menekítette férje az öszödi böszme  , a Bolgár maffia vezérrel való ismeretségét először bolsi szokásnak meg felelőn csipöböl tagadta !!!
    Míg férje a Szemlőhegyi böszme kígyó levélben könyörgöt Merkelisztán kancellárjának, vonuljon már be(mint Szovjet unió,56-ban ősei kérésére) Magyarországba, mert ez az átkozott nép nem akarja vezérének!!!
    A villában ahol életét tengeti hogy is jutott, apró antal és piroska néninek meg tetszett,apró elvtárs hatalmánál fogva a Szemlőhegyi zsidó családot egy este,egy kis bőrönddel deportáltatta egy Recski pajtába, már ez magában is elég hogy meg ítéltessék,napjainkban hasonló jellemtelenségről tesz bizonyságot, hiába született bolsevik!!!!
    Célja eléréséért, hazánkból sorosista Brüsszeli gyarmatot,Magyarország népét a sorosenzusi Brüsszel RABSZOLGÁIVÁ  tenné!
    Magyarország vezetésére, Brüsszel segítségével férjét az öszödi kígyót , vagy saját magát öszödi kígyónét neveztetné ki,mert az isten adta nép gyurcsótányt 2006 óta nem kedveli,egyenesen utálja !!!

    Emlékeztetőül, egy apró(ság)Dobrev Klára "DK rt." 2010 előtt a fejlesztési ügynökség elnökhelyetteseként felügyelte az EMIR fejlesztését (az EMIR az európai uniós pályázatok nyomon követését szolgáló informatikai hálózatot jelenti)holnem volt nyílt közbeszerzés, sem nyilvános pályáztatás ezért 17,9 milliárd forintot kellett visszafizetnie a magyar államnak! A népnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne feledjük !
      2010-ben mit hagytak mint örökséget maguk után mit a népnek kelet kell fizetni !Emlékül,nem árt fel idézni ki is ez a Szemlőhegyi gyurcsótány, az őszödi kígyó ,ja nem csúszó mászó csupasz csiga ! 
      Ki  2004-2010 közötti időről mélyen hallgatva, felejt el számot adni, kezdhetnék a ballibsik által ellopott IMF hitellel, a 4 metró msz(m)p -szdsz kormányzás alatt el lopott milliárdok, gyanítom Luxemburgba az isiász függő országában kellene kutakodni, de említhetném a kormányzati negyedre költött milliárdokat is mely a tervezés elején állt le de milliárdokat fizetek ki sameszaiknak,a privatizációból szerzet rabolt összegekről se feledkezünk meg,a 13. havi nyugdíj 2010 előtti el törléséből eredő nyereség is az isiászos Luxemburgi offshor cégekbe landolhatott , energetikai ipar Nyugati kézre játszása bankok el adása értük kapott korupcíós kenőpénzek ,Deviza hitelek bevezetése,repülőtér bérbeadása,ALSTOM több milliárdos mutyija, Malév,MOL, eladásából,privatizációjából szerzet milliárdok el tűnéséről , el lopásáról kellene számot adni az msz(m)p-szdsz kormánynak,mit 2009 ben fletó az öszödi p..kány (  "p" bangóné említtet álatja) módjára elmenekülve lőcsölt libajnaira, amit a hazaáruló mocskos bolsevik komcsi+szdsz a sorosenzus Brüsszel hathatós támogatásával tovább passzolt ( löcsölt ) a következő Fidesz-Kdnp kormányra és velük együtt a népre,míg ez az ócska  "SZ" alak öszödi az ellenzék vezér ürüje  abban a Szemlő hegyi villában kígyózva isiászosodik amit apósa a pufajkás apró antal a komcsi szokáshoz hűen lopott el tulajdonosától, kit a komcsi érában családostól Recskre deportáltatott!

      Törlés

Megjegyzés küldése