Etarget -közép

Még az ellenzék saját felmérése szerint is brutális a Fidesz-előny

 Meglepő fordulat!

Sajtóinformációk szerint szerdán kapták meg az ellenzéki pártok vezetői a legfrissebb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást.

A teljes lakosságra nézve ebben az állhat, hogy 46 százalékos a Fidesz-KDNP, 32 százalékos az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága.

A Mi Hazánk 5 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt 4 százalékon áll, 12 százalék nem szavazna, vagy nem árulja el, hogy kit támogatna. A kutatást már az új, közös ellenzéki kampányközpont rendelte meg.

A 444 úgy tudja, a válaszadók 52 százaléka azt mondta, hogy a kormány maradását szeretné, és csak 43 százalék váltana. A Fidesz szintén nem nyilvánosságnak szánt mérései is hasonló arányokat mutathatnak. Októberben, amikor még tartott az előválasztás tematizációs lendülete, több kutatócég is döntetlen-közeli helyzetet, vagy enyhe ellenzéki fölényt mért.



 

A lap értesülései szerint az ellenzék januártól készült intenzívebb kampányra, az előválasztás után ki kellett találni, hogy milyen stáb és hogyan vezesse a közös kampányt, miközben meglepetésre Márki-Zay Péter lett a miniszterelnök-jelöltek versenyében a befutó.

Arról is írnak, hogy önálló logója nem lesz a szövetségnek, mert a szavazólapokon az ellenzéki pártok emblémája szerepel. Közös név és dizájn készül, csak még nem sikerült dönteni ezekről, pedig két párt is szórólapozós kampányt tervezett december elejére, de a kampányközpontból szóltak, hogy várják meg vele a közös dizájnt.

Donáth Anna, a Momentum elnöke korábban úgy fogalmazott, hogy az ellenzék egy hónapot kidobott az ablakon, mert arra vártak, hogy Márki-Zay Péter kitalálja a közös csapat összeállítását. A miniszterelnök-jelölt később elismerte, hogy a munka kevésbé látványos szakaszánál tartanak, de ez hamarosan változhat.

Az ellenzék a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtéssel tér vissza a napokban az utcára, a referendumhoz 200 ezer támogatóra lesz szükség.

(Borítókép: Ellenzéki összefogás miniszterelnök jelöltjei 2021. október 23-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Forrás: www.index.hu 

 

Megjegyzések