Etarget -közép

Balhézni akar a baloldal a választások napján

 Meg kell akadályozni!

– Abba a körbe, amelyik számol, vagy mondjuk Karcagon, ahol az egyes választókör számolja az összes ilyet, oda olyan embert kell beküldeni, aki végig fogja balhézni akár az egészet 

– hangzott el Lukács László Györgytől, a Jobbik alelnökétől a lapunk birtokába került felvételen.

Ezzel a jobbikos politikus nyilvánvalóvá tette, hogy a baloldal feszültséget akar szítani a választás napján.

Emlékezetes, hogy Bajnai Gordon még tavaly ismertette a 20k22 kezdeményezését, amivel a baloldal korábbi miniszterelnöke a Facebookon toboroz önkénteseket, akiket a választás napján a szavazókörökbe delegálhatnak. A független kezdeményezésként bemutatott toborzásról a Magyar Nemzet pár napon belül megírta, hogy egy olyan alapítvány áll mögötte, amely Tordai Csaba nevére van bejegyezve. Tordai korábban államtitkár volt a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányban, jelenleg pedig a budapesti Városháza egyik irányítója.


 

Egyébként a Bajnai-féle csoport végül 27 ezer önkéntest tudott összegyűjteni. Mint most kiderült, a feladatuk a balhézás lesz, és nem az, hogy biztosítsák a választás törvényes lebonyolítását.

Még januárban a Soros Györgyhöz is kötődő Unhack Democracy videókampányában baloldali hírességek – többek között Nagy Ervin, Lengyel Tamás és Nagy Zsolt színészek – buzdítottak arra, hogy minél többen jelentkezzenek szavazatszámlálónak. 

Az Unhack Democracy támogatói között szerepel az Európai Unió, valamint a Friedrich Naumann Foundation for Freedom nevű alapítvány is. Utóbbi áll a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) mögött.

Az Unhack Democracy két másik támogatójának, a European Cultural Foundation és a The German Marshall Fund of the United States főbb támogatói között pedig megtalálható Soros György alapítványa, az Open Society Foundations is.

Az Unhack Democracy elmondása szerint a cél a választások tisztaságának védelme, azonban a nyilvánosságra került hangfelvétellel kiderült, hogy inkább a feszültségkeltés lesz az önkéntesek feladata.

Egyébként Bajnai Gordon nem csak az aktivistákon keresztül kíván beavatkozni a választásokba, mivel egy több mint egymillió fős adatbázist építhetett ki a baloldal a volt miniszterelnökhöz köthető DatAdat adathalász cégcsoport közreműködésével. Vélhetően ennek az adatbázisnak köszönhetően a napokban egy agresszív sms-kampányban a becslések szerint kétmilliónyi szavazót ért el a baloldal. Az adatbázis összeállítása azonban felveti az adatvédelmi szabályok megsértését, hiszen sokan – köztük kormánytisztviselők – kaptak névre szóló üzenetet, akik semmilyen adatukat nem osztották meg a szivárványkoalíció pártjaival.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések