Etarget -közép

Gyurcsány lehet az ellenzék jövőbeni stratégiájának alakítója

 Ennek a stratégiának esett áldozatul az MSZP is...

Az ellenzék jövőbeni stratégiájának alakítója, központi szereplője a DK vezetője lesz – szögezte le Tóth Erik a Magyar Nemzetnek adott interjújában. 

Gyurcsány Ferenc lassan a baloldali ellenzéki roncsderbi egyetlen komolyan vehető politikusává válik, aki ugyanazt teszi, mint 2010 előtt, még „fénykorában” – fejtette ki Tóth Erik a napilap megkeresésére. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint Gyurcsány Ferenc ellenfeleit leszalámizza, egykori pártja alól pedig kiszervezi a szavazókat úgy, hogy ők a saját bázisát erősítsék a későbbiekben. 


 

Ennek a stratégiának esett áldozatul az MSZP is, amely sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta a bukott miniszterelnökét 2011 óta – fogalmazott Tóth Erik, aki úgy véli, az, hogy Gyurcsány Ferenc lehet a baloldal első számú erős embere, sokat elárul a kormánykritikus politikai elit állapotáról: az utóbbi két évtizedben nem tudtak egy olyan személyt felépíteni, aki elfeledtethetné az őszödi eseményeket, és „visszaadhatná” a baloldal hitét.

Ezzel szemben sokkal tragikusabb sors jut számukra: kétségbeesésükben a szélsőjobboldalról igazolnak politikusokat, és olyan koalíciókat eszkábálnak össze, amik a gyakorlatban teljesen működésképtelenné válnak kiélezett helyzetekben.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

www.demokrata.hu

 

Megjegyzések