A mi „rongyosaink”

Gyáva népnek nincs hazája.

Magyar emberek mélyebb beszélgetése nemritkán 1920. június negyedikénél, a Trianon verte hazánál ér véget, ennél a megcsonkított, lánctalpakkal taposott földdarabkánál.

Meg azoknál a történelmi városoknál, ősi vármegyéknél, melyeket kiszakított belőle a „művelt Európa”, kikacagva a Szentírást:

Embertársad mezsgyekövét, melyet az ősök raktak le, ne told odébb örökrészed határánál, azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked tulajdonul.

Őrtüzek nyugaton címmel hiánypótló film készült az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés hőseiről, az elhallgatott Rongyos Gárdáról. Éppen ideje. Harcsa Béla most bemutatott dokumentumfilmje fikciós jelenetekkel tárja elénk a legendássá lett soproni népszavazás előzményeit.

Egyik legszebb, legdicsőbb szabadságharcunkra hívja fel figyelmünket a film, benne azokra, akik szívük parancsára indultak el megvédeni a történelmi hazát, s ha kellett, életüket adták érte.

A bátorságról szól ez a film – mondja a rendező. – Azokról, akik felsőbb felhatalmazás nélkül, hazafiként álltak ki a trianoni diktátum ellen.

 

A magyar történelem egyik legsötétebb korszaka követte az első világháborút. A köztársasági elnökké lett, mindenre alkalmatlan vörös gróf, Károlyi Mihály valósággal kicsavarta a fegyvert a frontról hazatérő magyar bakák kezéből. Hadügyminisztere, a züllött Linder Béla a Parlament lépcsőjén üvöltötte: soha többé nem akar katonát látni!
Éppen akkor, amikor a történelmi Magyarország csonkolására készült a győztes antant.

Sopront és környékét ugyanúgy kinézte magának a trianoni diktátum, ahogyan Kolozsvárt, Kassát vagy Pozsonyt, csakhogy e terület az aláírás pillanatában Horthy Miklós nemzeti hadseregének ellenőrzése alatt állt, így Budapest elodázhatta a kiürítést. Ez adta az alkalmat a Rongyos Gárda akciójára. (A javarészt hazatért világháborús katonákból álló gárda jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy cselekedeteit az átkosban kínosan elhallgatták vagy, ha mégis szóba került, besározták. Nevük mögé mindig hozzátették: Horthy fehérterroristái – azt sosem, hogy ők voltak a tanácskommün rémtetteire válaszoló magyarok, Héjjas Iván, Prónay Pál, Francia Kiss Mihály és társaik. Azok a radikális hazafiak, akik a vérgőzös, Szamuely-féle Lenin-fiúk elszámoltatását nem hagyták másra.) 1921 nyarán, amikor a fősereg elvonult, a Rongyos Gárda egyszerűen megtagadta Sopron átadását, visszaverte az ellene küldött osztrák csendőröket. A másfél hónapos felkelésben a történelmi határon kívülre szorították a betolakodókat – ez az ellenállás kényszerítette ki végül azt a népszavazást, amelyen a voksoló lakosság kétharmada Magyarországra szavazott. Magában Sopronban 72 százalékos volt a győzelmi arány.

A Wikipédia az 1969-ben készült Imposztorok című filmet ajánlja annak, aki kíváncsi erre a korra. Sőt az internetre föltett alkotás ismeretlen kínálója is ezt teszi rövid előszavában:

Ajánlom a figyelmükbe e filmet, történelemhamisító »filmművészetünk« állatorvosi lovát, a tudatbefolyásoló manipuláció majd minden formájának e silány gyűjteményét […], mely még ebben a valóságtól elrugaszkodott formájában is gyújtó erejű, amennyiben a néző tudja dekódolni az információkat és rendelkezik némi történelmi ismerettel.

Ha megvan ez a „némi ismeret”, akár még élvezettel is figyelhetjük a szánalmas igyekezetet, amellyel a szerző Máriássy házaspár – Judit (író) és Félix (rendező) – megpróbálja meghamisítani a múltat, nevetségessé tenni a történelmi személyiségeket. Máriássyék annyira meg akartak felelni megbízóik elvárásainak, hogy a végén elérték: rövid idő múltán maguk a megrendelő Aczél elvtársék tiltották be a filmet!

Óh, ha akadtak volna másutt is „rongyosok” a megalázott hazában! Ha Károlyi Mihály nem ereszti szélnek a háborúból hazatért magyar katonákat, és nem szabadítja ránk Gyurcsányék elődeit, Kun Béláékat…! Óh, ha akadt volna egy sarkára álló, dacos államférfi…!

Meghurcolt „rongyosaink” a szomorú bizonyság: csak magunkra számíthatunk. Gyáva népnek nincs hazája.

Borítókép: Az újjászerveződött Rongyos Gárda Kárpátalján 1938-ban (Forrás: Fortepan/Gödér Hajnal)

Pilhál György - www.magyarnemzet.hu