Milyen érdek fűződik a szociális feszültséghez Magyarországon?
Háztömbjeink elmaradhatatlan figurája az olyan nagyhangú, aki a helyi diszkont előtt állva mond megfellebbezhetetlen ítéletet a közállapotok felett alkalmi beszélgetőpartnereinek, olykor elismerést is kiosztva, ki számít jó kereszténynek és jó európainak.
E szigorú mércének általában csak ő maga, a háztömb esze felel meg, esetleg még Márki-Zay vagy Iványi, ha kimegy hozzá az adóhatóság.
Az ostobák magabiztossága – polgári nevén a Dunning–Kruger-hatás – ismert jelenség, ezért általában elnézők is vagyunk vele, de havi hárommillió forintnak megfelelő összeget bevételező európai parlamenti képviselők esetében engedtessék meg némi szigor. Negyvennégy külföldi most azt várta el levelében Orbán Viktortól, ne hátráltassa többé a Moszkva-ellenes szankciókat, „álljon a történelem jó oldalára” és „viselkedjen valódi európaiként”, úgy, ahogy a magyarok, „akik egyértelműen szolidárisak Ukrajnával”. A szocialisták, a Zöldek, a liberálisok, valamint az Európa liberálissá alakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett néppártiak szavai nemcsak azért arcpirítók, mert az ország vezetője mellett minimum egy hárommilliós szavazótábort is megsértenek vele, hanem mert az Európa Ház „eszeinek” önteltségébe szemlátomást a kétely szikrája sem vegyül.
Először is, a holnap történelemkönyvét nem ma írják, másodszor: a ragozási táblázat szerint én európai vagyok, te európai vagy, ő európai, mi európaiak vagyunk – nem a brüsszeli táborrendtartás mondja meg, kinek hol a helye. Harmadszor pedig: semmiféle ék nincs a magyar kormány háborúval kapcsolatos politikája és a társadalom döntő többsége között. Áprilisban e politika ismeretében kaptak újabb egyértelmű felhatalmazást a kormánypártok, a felmérések pedig visszaigazolják: a magyar közvélemény a kormányhoz hasonlóan a béke pártján áll. Ugyanakkor ellenzi az olajembargót, miközben támogatja az árstopot, amelyet a kormány most októberig meghosszabbított. Szolidárisak vagyunk az ukránokkal, segítjük őket, de tény: a menekültek több együttérzést váltanak ki belőlünk, mint a hivatalos Ukrajna nem egy esetben nehezen szerethető képviselői.
Ezeknek az elemeknek a többsége visszaköszön Orbán Viktor válaszlevelében, amely kifogásolja az egyébként érzelmi zsarolásban sem utolsó „európázók” sértő hangnemét. Szerintük Orbán ne sütögesse a pecsenyéjét önös érdekeitől vezéreltetve. Nem világos, miért lenne önös érdek, hogy a kormány nem hagyja elszabadulni az energiaárakat Magyarországon, ha egyszer mi, magyarok is ezt akarjuk? Ráadásul – mint az MCC Gazdaságpolitikai Műhelye vezetőjének elemzéséből kiderül – az európai szankciós politikának éppenséggel nem Oroszország a kárvallottja, hanem Európa. Ezzel segítenénk az ukránokon? Milyen érdek fűződik a szociális feszültséghez Magyarországon?
Leszámítva persze azokét, akiknek érdekükben állna egy újabb taxisblokád. Meglehet ugyanis – a mi gondolatmenetünkben legyen ott a kétely –, nem is olyan ostobákkal állunk szemben.
Csaknem húsz éve, egy strasbourgi sajtóúton tűnt fel, vajon mi értelme van annak, hogy egy ír kommunista politikusnő vehemensen ostoroz valamit, de senki nem érti, mit, hiszen írről – amely akkor még nem volt hivatalos uniós nyelv – nincs tolmácsolás. Pedig egyszerű: a saját választóihoz szólt a saját médiáján keresztül. Európa politikai diszkontáruházában már akkor sem mentek a szomszédba egy kis hazabeszélésért. Valamilyen lelki vagy politikai igényt az is biztosan kielégít, hogy egyesek képtelenek túltenni magukat a már megtárgyalt uniós kérdéseken. De akkor legalább ne jöjjenek Európával!
Borítókép: Frans Timmermans (Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)
Szőcs László - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése