Etarget -közép

Ellenzéki nagyhalakat sodorhat el a baloldali korrupciós botrány

 Több ügyben már nyomoz az ügyészség

Magasrangú baloldali politikusokig is elérhet az a korrupciós botránysorozat, melyekről a médiában csak Anonymousként emlegetett maszkos alak közölt fontos hang- és videófelvételeket az elmúlt hónapokban. Ezt igazolja, hogy a Mediaworks—Hírcentrum információi szerint két ügyben már nem a rendőrség, hanem a parlamenti képviselők ellen is vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz. Az ügyek kulcsfigurája a fővárosi szocialisták egyik fontos háttérembere, Patek Gábor, de a nyomozás és a vesztegetési botrány szálai jóval magasabbra vezethetnek. 

A politikusok és más, mentelmi joggal védett személyek ügyében is eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vette át a rendőrségtől a III. kerületi kenőpénzes korrupciós botrányt, valamint a Karácsony Gergely tavaly nyári előválasztási kampánya miatt indult nyomozást —tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. Mindkét ügy a szocialisták egyik fővárosi háttéremberéhez, Patek Gábor nevéhez kötődik. Patek 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen. 


 

Patek lényegében az MSZP-s Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott, ám nevét főként akkor ismerhette meg a szélesebb közvélemény, amikor 2019-ben kiszivárogtak azok a kispesti hanganyagok, amelyeken Lackner Csaba volt szocialista önkormányzati képviselő részletesen beszámolt a kerület korrupciógyanús ügyleteiről.

Lackner többek között arról beszélt, hogy 2016-tól közeli munkakapcsolatba került és együtt „dolgozgatott” Gajda Péter „végrehajtójával”. Patek Gábor befolyását jól mutatja, hogy a hangfelvételeken úgy említették, mint aki bármit el tud intézni az önkormányzatnál.

Az országgyűlési választások előtt a médiában Anonymousként elhíresült férfi a közzétett videóiban több korrupciógyanús üggyel is összefüggésbe hozta Patek Gábort: a maszkos alak egy rejtett kamerával készített felvételt mutatott be, amelyen Patek és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint — feltételezhetően — kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. Egy másik videóban közölt hangfelvételen Patek Gábor és egy, a nyilvánosság számára ismeretlen személy a pestszentlőrinci ingatlanfejlesztések megcsapolásáról beszélgetett. A felvétel szerint Patek Gábor, Szaniszló Sándor DK-s polgármester, a helyi alpolgármester, valamint a kerületi vagyonkezelő vezetője számára egy negyvenhat és egy nyolcvanhat lakásos ingatlanból „osztottak vissza” nyolc lakást. Szaniszló szerint ugyanakkor az elhangzott súlyos állítások közül egyik sem igaz.

Anonymous később olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek azt igazolhatják, hogy Patek Gábor tevékenyen részt vett Karácsony Gergely előválasztási kampányának szervezésében.

Például egy 2021. augusztus 26-i e-mail szerint Patek a Key Price Kft. nevében eljárva kért ajánlatot és elérhető felületlistát száz óriásplakát elhelyezésére. Patek azt írta, hogy megrendelőként a Párbeszéd Magyarországért Pártot tüntessék fel, ám felhívta a figyelmet arra, hogy a végfelhasználó a 99 Mozgalom lesz, amely jelenleg nem jogi személy.  A megrendelő, vagyis a Párbeszéd Magyarországért egyik társelnöke Karácsony Gergely főpolgármester volt abban az időben, aki tavaly nyáron még harcban állt a kormányfőjelölti posztért, ám októberben váratlanul visszalépett Márki-Zay Péter javára. A párt másik társelnöke az a Szabó Tímea volt, aki a korrupciós ügyletek miatt már említett III. kerületben a baloldal közös jelöltjeként vett részt az országgyűlési választásokon. A végfelhasználóként említett 99 Mozgalom azt követően bontott zászlót és szervezte a főpolgármester kampányát, hogy kiderült, Karácsony Gergely lesz az MSZP, a PM és az LMP közös miniszterelnök-jelöltje az előválasztáson.

Az üzlet végül meg is valósult, hiszen Anonymous az erről szóló számlát is mellékelte.

A JCDecaux Hungary Zrt. által kiállított bizonylat szerint a 123 hirdetési felületért csupán 5,2 millió forintot kellett fizetni, hiszen az 51 millió forintos árból a Key Price Kft. közel 46 millió forint engedményt kapott. Az álarcos alak szerint az, hogy Patek ilyen mértékű kedvezményt tudott elintézni, nem teljesen szabályos.

Mind a III. kerületi korrupciós botrány, mind Karácsony Gergely előválasztási kampánya ügyében nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával, Budai Gyula és Tényi István feljelentése alapján. A Mediaworks–Hírcentrum értesülése szerint ugyanakkor mindkét eljárást átvette és egyesítette a Központi Nyomozó Főügyészség. A KNYF kérdésünkre elismerte a nyomozás tényét, azonban bővebb tájékoztatást az eljárás érdekeire hivatkozva nem adtak.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Havran Zoltán)  

Mediaworks-Hírcentrum - www.magyarnemzet.hu